Amire a legtöbben keresnek: Tóth Andi – X-Faktor és Sztárban sztár
Tóth Andi alig volt 15 éves, amikor 2014-ben jelentkezett az X-Faktor ötödik évadába. A szülei mellett a testvére és a nagymamája is elkísérte a válogatóra. Andit az édesapja ösztönözte, hogy járjon énektanárhoz, így izgatottan állt a színfalak mögött, amíg lánya énekelt a válogatón. „Olyan ez a lány, mint te voltál anno, ugye?” – mondta Szikora Robi a ledöbbent, elismerően mosolygó Tóth Gabinak, amikor meghallották Andit énekelni. „Jó a hangod, jó a mozgásod, szép vagy, brutális volt” – értékelte akkor Gabi Andit. Ki gondolta volna, hogy hét évvel később ekkora balhé alakul ki köztük…
A nagyváradi lány Magyarországon az X-Faktor legfiatalabb győztese lett, nagyot énekelve a döntőben. Sokan abban a tévhitben élnek, hogy Andi mentora Tóth Gabi volt, de az igazság az, hogy a lányokat abban az évadban Szikora Robi mentorálta.
2018-ban egy érdekes hír látott napvilágot, amikor Szikora a Ripostnak azt állította, hogy bár a győzelmük után is szeretett volna együtt dolgozni Andival, ahogyan ő fogalmazott, „hermetikusan elzárták a lánytól”. „Kapott egy menedzsert. Attól a pillanattól kezdve hozzá sem szólhattam. Ez nagyon rosszul esett. Nem írhattam neki egy dalt sem, pedig a verseny alatt minden tudásom odaadtam neki, ami ötven év zenéléssel a hátam mögött nem volt kevés” – mondta akkor.
2019-ben már az derült ki, hogy Tóth Andi és Szikora Robi együtt dolgozik. „Tudom, hogy bármikor számíthatok Robira… Nekem nem nagyon engedték, hogy külső hatások érjenek. Tudom, hogy Robi akkoriban szeretett volna nekem dalt írni és kísérni. És ezt nem igazán hagyta a sok nagyon okos ember… Eltelt 4-5 év azóta, és még mindig ott tartunk, hogy csak a Robira számíthatok” – magyarázta akkor Andi a Life tévének.
A közös dal itt hallható:
Tény, ami tény, Andi egy nagyon tehetséges lány, azonban az X-Faktor után mintha nem úgy alakultak volna körülette a dolgok, ahogyan egy verseny győzelme után azt sokan gondolják. Erről az időszakról így nyilatkozott nekünk tavaly ősszel: „Az X-Faktor után menedzsmentről menedzsmentre mentem, és próbáltak beállítani egy olyan lánynak, amilyen nem vagyok. Ahogy a kezembe vettem az irányítást, máris jobban éreztem magam.”
Tóth Andi 2020 őszén csatlakozott a Sztárban sztár hetedik évadához. „Nagyon örültem a TV2 felkérésének, és hálás vagyok a lehetőségért. Kemény meló, sokat kell készülni” – mondta a kezdéskor lapunknak. A TV2 máig legsikeresebb show-műsorában az énekesnő az előkelő második helyet szerezte meg. Érdekesség, hogy az exe, Szabó Ádám lett az első.
A Sztárban sztárral kapcsolatban a legtöbben azokat a videókat keresik vele kapcsolatban, amelyben Amy Winehouse, valamint Tina Turner bőrébe bújt.
Amire a legtöbben keresnek: Tóth Andi párja
2018 májusában egy az Instagramra feltöltött posztból derült ki, hogy Tóth Andi és Szabó Ádám egy párt alkot. Ekkor azonban már néhány hónapja tartott a kapcsolatuk. A boldogság azonban nem tartott örökké az esetükben, bár egyes cikkek szerint már esküvőt és családot terveztek, a kapcsolatnak 2020 nyarán vége lett. A helyzet ekkor lett igazán kellemetlen, mivel mindketten felkérést kaptak, hogy szerepeljenek a Sztárban sztár műsorban. Az első adás után igencsak fagyos lett a levegő köztük, amire Andi így reagált egy élő videóban.
„Én nem nyilatkozom az Ádámról, mert nem szeretnék és továbbra sem fogok, ha bárki felhív. Az, hogy én hogyan reagálok az Ádám produkciójára… nyilván senki nem lát bele abba, hogy közte és köztem mi történt. Ádámnak van ez a jó kisfiús imidzse, amit nagyon gondosan fel tudott építeni és továbbra is építi, de én nem tudom megjátszani magam. Ami szívemen, az a számon. Tarthatjátok jó embernek, én nem tartom annak, ez az én problémám, hogy miért. Vannak róla emlékeim, tapasztalataim, és sajnálom, ha ez valakiknek negatívan jött le, velem nem bánt jól, én pedig nem tudok kétszínű lenni. Kevés emberhez nyilvánulok úgy, ahogy Ádámhoz jelenleg, nem tudok álszenten mosolyogni, meg mondani, hogy »szurkolok neki«. Persze, ügyesen énekelt szakmailag, de nem fogok mosolyogni. Ez így volt megrendezve, hogy mellém üljön. Próbáltam kedves lenni, de nem jött össze” –mondta.
Andi arról is nyíltan beszélt, hogy miután kiderült a nyilvánosság előtt, hogy ismét egyedülálló, valósággal felrobbant a postafiókja, annyian írtak rá. „…több normális üzenet volt, többen hívtak randira és érdeklődtek. Persze, mint minden nőnek, nekem is jól esik, ha csinosnak tartanak, de nem szeretek így ismerkedni. Két komoly párkapcsolatom volt, ők is nagyon tepertek az első randiért, most meg egy ideig még hallani sem szeretnék erről” – vélekedett még 2020 őszén.
Ahogyan már idén januárban fogalmazott, olyan párra vágyik, aki „tökösebb” nála. „Biztos vagyok abban, hogy valahol vár rám az én tökös hercegem, ha úgy tetszik. Szóval nem esem kétségbe” – magyarázta az énekesnő, akit bár összeboronáltak egy Zoli nevű fiatalemberrel, határozottan kijelentette, hogy csakis barátok és semmi több.
Amire a legtöbben keresnek: Tóth Andi és Vastag Csaba
A Sztárban sztárban azonban ott volt egy harmadik ember is a dobogón. A szintén X-Faktor-győztes, Vastag Csaba a harmadik helyen végzett az átalakulós show-műsorban. Vastag nem sokkal a döntő után, idén januárban hozta nyilvánosságra, hogy 12 év után szakított szerelmével, Fruzsival. Néhány nappal később, máris felreppentek olyan pletykák, amelyek szerint a szingli Vastag közel került Andihoz. Az énekest jól szórakoztatta a hír, de kijelentette, hogy csupán jó barátság van köztük, és felvettek közösen egy dalt, de többről nem tudnak beszámolni.
Amire a legtöbben keresnek: Tóth Andi és Tóth Gabi
Nem egyszerű kibogozni a „két Tóth” vitáját. Hogy valami nagyon félrecsúszott, az bizonyos. Ahogyan a cikkünk elején említettek, Gabi tátott szájjal hallgatta a 15 éves Andit, amikor az hét évvel ezelőtt jelentkezett az X-Faktorba. Sokan – köztük Gabi mentortársai – párhuzamot is vontak a két tehetséges előadó között.
A következő öt évben különösebben nem volt közös téma Andi és Gabi a lapokban. Egészen 2020 nyaráig, amikor a bombaformában lévő Tóth Andi kissé retusáltnak tűnő fotót osztott meg a követőivel. Erre reagált aztán Gabi, aki károsnak tartotta az ilyen változtatásokat, szerinte sok emberben keltenek önbizalomhiányt és frusztrációt az ilyen posztok.
Az ellentét azonban nem tartott sokáig, és két hónappal később, amikor Andi Gabi bőrébe bújt a Sztárban sztár alatt, már közösen készültek az adásra.
Néhány hónapra ismét csend lett a két híresség között. Aztán februárban újabb szóváltás alakult ki köztük. Tóth Andi azért kelt ki, mert elmondása szerint Gabi egy privát csoportban véleményt alkot róla. Ezt a posztot Andi kifotózta és meg is osztotta. Szó volt tequilás kávéról, fiatalok befolyásolásáról, nem kért tanácsokról és ignorálásról is. Elkezdődött egy olyan adok-kapok, amit a felek azóta sem nagyon tudnak lezárni.
Gabi szerint őt korábban megkeresték mások azzal, hogy Andi rossz irányba halad, és talán ő tudna neki tanácsokkal segíteni. Ám nagy meglepetésére Andi ignorálta őt, és máshogyan reagált, mint ahogyan ő elképzelte. Gabi szerint Andi utasította vissza, hogy együtt készüljenek a Sztárban sztár versenyére. Andi azonban úgy emlékszik, hogy Gabi volt az, aki lemondta a próbát, mert kisgyermekes anyukaként félt a koronavírustól, és erről még egy videót is megosztott az oldalán.
Andi csak röviden reagált másnap Gabi állításaira. Tömören összefoglalva, azt mondta, hogy szerinte kolléganője szeret beleállni az emberekbe, de a kesztyűt a továbbiakban nem veszi fel.
Két nappal később már sokkal bőbeszédűbb volt egy videóban. Akkor úgy fogalmazott, hogy most sem haragszik Gabira, tudta, hogy bombát robbant azzal, ha kiteszi a nem nyilvános csoportba posztolt beszólást, de szembeköpte volna magát, ha nem teszi. „Utálom ezt a cicaharcot. Úgy voltam vele, hogy mondja azt, amit, de tisztázzuk, és sosem mondtam neki bántó dolgot. Ha nem fenyegetett volna perrel, megosztottam volna a privát üzeneteket is. Ő bombázott, én pedig annyit írtam, hogy jó egészséget, minden jót, köszönöm Gabi!” – próbálta lezárni a vitát Andi.
Az énekesnők harcára még Ganxsta Zolee is reagált. Szerintem ez az egész „egy ernyedt puki a fürdőkádban”.
Amire a legtöbben keresnek: Tóth Andi magassága
Tóth Andi 163 cm magas.