nlc.hu
Sztárok
Fördős Zé magánélete és párja

Olyan régi képet mutatunk Fördős Zéről, hogy fel sem ismered!

Fördős Zé nevét ma már csak az nem ismeri akinek nincs internet-előfizetése vagy tévéje. A laza gasztroarc mögött azonban rengeteg munka és tudatosság van.
Fördős Zé

Fördős Zét a legtöbben az RTL Klub Konyhafőnök című gasztrovetélkedőjéből ismerjük, de már sokkal korábban letette a voksát a gasztronómia mellett. Nem túlzás, ha azt mondjuk, Zé édesapja és nagymamája közös éttermében, az Alba Regiában nőtt fel, ami a 70-es évek egyik kedvelt vendéglátóhelye volt a 11. kerületben.

Étteremben szocializálódott

Zé gyerekkora óta rendszeresen bejárt az étterembe, és a legtöbb gyerekkel ellentétben 4 évesen nemcsak a végeredmény, azaz az étel nyűgözte le, hanem az egész vendéglátó egység működése érdekelte. Az nlc-nek adott interjújában így emlékszik vissza a gyerekkorára:

„Megmaradt, hogy ovi után beugrunk az étterembe, mert apunak valami dolga van. Már akkor nagyon tetszett az egész atmoszférája. Mivel édesapámat és nagymamámat se egy szakácsként láttam, ezért nekem a vendéglátás sokkal inkább egy szervezési, irányítási folyamat volt. Nagy volt a pörgés, és nekem ez a világ tetszett meg gyerekként.”

A főzés iránt a ’80-as években, 8 éves kora körül kezdett el érdeklődni, amikor élete első receptkönyvét is megírta – akkor még magának. Gyerekkorában sok időt töltött a Balatonon is, és a tóhoz kötődik egyik meghatározó gasztroélménye is, a tojásos nokedli salátával, amit nagymamájával falatoztak nyaranta. Íme, egy fotó 1988-ból, amihez hasonló képünk mindannyiunknak van:

Amellett, hogy Zé az elsők között van, akik az újdonságokat kipróbálják, megmaradt a magyar konyha nagy rajongójának. A sült kacsacomb, valamint a sólet is a kedvencei között szerepel, csakúgy, mint a húsleves, amiket édesanyja rendszeresen el is készít a vasárnapi ebédekre.

Eleinte ingyen készített gasztroműsort

Kamaszként édesapja ír kocsmájában dolgozott, ahol pultosként, csaposként fokozta a hangulatot. Később aztán a Budapesti Gazdasági Főiskolán vendéglátó szakmenedzser képesítést szerzett – ezzel kvázi beteljesítette gyerekkori álmát. Tegyük hozzá, kevesen vagyunk, akik ennyire korán beleszeretnek a felnőttkori hivatásukba, és ki is tartottak mellette. Ez a fotó 20 évvel ezelőtt készült, nagyjából akkoriban, amikor Zé főiskolás volt:

Zé édesapjának a 90-es években cateringes cége volt, ami akkoriban újdonságnak számított, és nagy volt rá a kereslet. Zé is a vállalkozásban dolgozott, és végigjárta a ranglétrát:

„Annyit azért tudni kell, hogy én úgy kezdtem el dolgozni ebben a vállalkozásban, hogy pohárleszedő pincér voltam. Ebből lett aztán az, hogy én lettem az egyik vezető az apám mellett, de végigjártam a ranglétrát, megismertem minden folyamatot.”

A családi vállalkozás azonban minden igyekezet ellenére tönkrement a 2008-as válságkor, és tartozásokkal kényszerültek lehúzni a rolót. Ekkor Zé egy rendezvényszervező cégnél kezdett el dolgozni, ahol ő szervezte a gasztronómiai eseményeket, ahová ismert séfeket hívott meg egy-egy termék bemutatójára. Egy alkalommal aztán az egyik séf nem tudott elmenni, így Zének kellett helyettesítenie, és valójában ennek köszönhető az, hogy most főzni láthatjuk, ugyanis kifejezetten élvezte a főzést – persze, a saját szórakoztató stílusában.

Az RTL Klub és az országos ismeretség

Ez után határozták el testvérével, Fördős Péterrel, hogy létrehoznak közösen valami olyat, ami eddig Magyarországon nem volt. A Szárnyas Ízvadászt videoblog formájában ismerhettük meg 2012-ben, amiben Zé főzött, és hogy csavart is vigyenek a műsorba, a hobbiját, a siklóernyőzést sem hagyhatták ki: a főzésekre siklóernyővel érkezett, és így is távozott. A videózást maguktól tanulták meg, és már az első adás akkora sikert aratott, hogy az Index címlapra tette, majd felkérték őket a közös együttműködésre. 

Az igazán nagy robbanás akkor jött, amikor 2014-ben az RTL Klubtól megkeresték, hogy lehetne a Konyhafőnök című műsor egyik zsűritagja. Zé eleinte nem gondolta, hogy sikeres lesz a műsor, de gyorsan rájött, hogy nagyon is van létjogosultsága.

Fördős Zé a Konyhafőnökben
Megnézem
Összes kép (4)

„Épp mentem dolgozni az 59-es villamossal, amikor felhívtak az RTL Klubtól, hogy látták a videóinkat, és szeretnének velünk találkozni. Akkor még a hétvégi műsorsávba kerestek főzős műsort, ez lett a Street Kitchen. Tehát összejött az, amit mi elterveztünk, mikor az elején elindultunk.”

A műsor azóta is nagy sikerrel megy, 2021. május 3-án indult a legújabb évad, amiben Zé is kapott saját csapatot, és a gasztrovetélkedő sorra nyeri a nézettségi versenyt – pont úgy, ahogy eddig mindig. Zé imádja a műsorvezetést, tudatosan figyel a közösségi médiás jelenlétre, több könyvet is írt már, és a neve igazi brand lett Magyarországon.

Fördős Zé és apja
Megnézem
Összes kép (5)

Szerintünk jó „fater” lesz

Fördős Zé imádja az extrém sportokat, szeret hegyet mászni, túrázni és több mint 20 éve siklóernyőzik. A jótékonykodás is közel áll hozzá, az UNICEF kezdeményezéseit rendszeresen támogatja, lényegesnek tartja, hogy az ismertségét a jó ügyek érdekében is kamatoztassa.

A magánéletét kifejezetten óvja, és a barátnőjét is ritkán mutatja meg, de annyit biztosan tudni, hogy harmonikus párkapcsolatban él, és nagyon szerelmes. Mostani párjával, a nála 16 évvel fiatalabb Orsival 3 éve vannak együtt. A gyerekvállalásról így mesélt a most 43 éves Zé:

„Akkor szeretnék ebbe belevágni, amikor azt érzem, hogy jelen tudok lenni a gyerekem életében. Nekem az a fajta faterság nem oké, amikor még este pont hazaérek a fürdetésre, reggel pedig pont el tudom dobni az oviba.”

Tudd meg, mi van a többi hazai hírességgel!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top