nlc.hu
Sztárok
Pintér Ada harmadik gyermeke

Megszületett Ada harmadik gyermeke

Ada a kislány nevét is elmondta.

A héten készítettünk interjút Pintér Adrienn Adával, és már akkor tudtuk, hogy hamarosan megszületik harmadik gyermeke. A 38 éves tévés szombat reggel az Instagramon tudatta a követőivel, hogy kislánya megszületett, a neve pedig: Kiss Freya Jázmin.

„Szia Világ! Kiss Freya Jazmin néven kezdtem meg apró lépteim ebben a világban” – írta a posztban Ada. 

Megszületett Ada harmadik gyermeke

Ada az nlc-nek azt mondta, hogy szeretné, ha a férje bent lenne a szülőszobán, de programozott császárban gondolkoztak, mivel Ada 15 éves ikrei is úgy jöttek a világra. „Az orvos nemrég azt mondta, hogy gondolkozzunk el a természetes szülésen, mert már olyan sok év eltelt, hogy simán megszülhetem császár nélkül is. Ezért most az élet dönti majd el, hogy hogyan történnek a dolgok. Mi várunk és elfogadunk mindent.” Azt egyelőre nem tudjuk, hogy Freya Jázmin természetesen szüléssel jött-e világra vagy császármetszéssel született, de ettől még innen is gratulálunk az újdonsült édesanyának. 

(Kiemelt képünk illusztráció / Fotó: Unsplash)

Dér Heni is nemrég szült: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top