Bérénice Marlohe. Mond ez a név valamit? Mivel egy Bond-lányokról szóló cikket olvasol, nyilván eszedbe jut, hogy jó eséllyel egy Bond-lányról van szó, és elárulom, jó helyen tapogatózol. Ha azt kérem, hogy tovább gondolkodj, valószínűleg abban az irányban haladsz majd, hogy Marlohe bizonyára egy a klasszikus, Sean Connery és Roger Moore nevével fémjelzett 007-es éra Bond-lányai közül, ez azonban távol áll az igazságtól. Bérénice Marlohe a Daniel Craig-éra legsikeresebb filmjében, a Skyfallban játszotta az egyik Bond-lányt, amit mindössze (vagy már?) kilenc éve mutattak be a mozik, és ennyi idő bőven elég volt, hogy Marlohe kitörlődjön mindenki memóriájából, aki nem a 007-es ügynökkel fekszik és kel. Pedig a film bemutatása körüli hónapokban a legmenőbb magazinok voltak teli a fotóival, és egy komplett marketinggépezet dolgozott azon, hogy Bérénice Marlohe-ból sztárt faragjanak. A Craig-érában szerencsére a színésznő sorsa nem tipikusnak, inkább kivételnek mondható, ugyanis ma már nemcsak James Bond szexi játékszereiként tekintünk a Bond-lányokra, és a forgatókönyvírók is filmről filmre egyre jobban figyelnek arra, hogy ők is komplex karakterek legyenek, ne csak könnyen eldobható és egymással felcserélhető cicababák. A producerek ugyanis a saját kárukon tanulták meg, hogy amennyiben nem változtatnak a hozzáállásukon, lassan elfogynak a komolyan vehető, tehetséges színésznők, akik le akarnak szerződni hozzájuk.
Már Pierce Brosnan óta próbáltak változtatni, de nem rögtön sikerült
A Bond-filmek marketingjének régóta része, hogy amikor bemutatják az aktuális Bond-lányokat, az nagyjából úgy történik, hogy XY ugyan Bond-girlt játszik, de…, ami után egy hosszabb magyarázkodás következik, hogy ez a Bond-lány miért nem olyan, mint egy Bond-lány. Ezt le szokták nyilatkozni a producerek, el szokta mondani az éppen a 007-est alakító színész, az aktuális film rendezője és persze maga a Bond-lányt játszó színésznő is. Ez a magyarázkodás nagyjából a Pierce Brosnan-érával köszöntött be a 007-es filmeknél, ugyanis a kilencvenes évek közepén az a fajta szexista hozzáállás, ami sokáig a franchise fontos része volt, már vállalhatatlanná vált. Finomításra volt szükség. Eleinte azonban a finomítás inkább csak finomítgatás volt, és még ez sem ment túl zökkenőmentesen, amire jó példa A világ nem elég című harmadik Pierce Brosnan-mozi. A filmben két komolyabb Bond-lány szerep volt, az egyiket Denise Richardsnak, a másikat Sophie Marceau-nak adták. Az előbbi feltörekvő, ígéretes fiatal színésznő volt akkoriban, akire a Vad vágyak és a Starship Troopers – Csillagközi invázió című filmjei miatt már felfigyelt a szakma, utóbbi pedig már akkor is nemzetközi sztár volt a Házibuli-filmeknek vagy épp A rettenthetetlennek köszönhetően.
Pierce Brosnan és Denise Richards a Világ nem elég című James Bond-filmben (Fotó: Danjaq / Eon Productions / Collection ChristopheL via AFP)
Denise Richardsot végig forrónadrágban szerepeltették, és azt gondolták, hogy ha azt mondják, hogy a színésznő egy tudóst játszik, akkor le is tudták a házi feladatukat, hiszen, ha valakire azt állítják, hogy tudós, azzal egyben azt is állítják, hogy nemcsak bombázó teste és csinos arca, hanem esze is van. Azonban karaktert elfelejtettek írni neki, így végül ő sem lett több szexi illusztrációnál. Sophie Marceau-ból pedig afféle végzet asszonyát faragtak, ami persze valamivel hálásabb szerepkör mondjuk Denise Richardsénál, de attól, hogy összetett, komplex női karakternek lássuk, azért még messze van. Az eredmény? Richards karrierje gyorsan megfeneklett, a karakterét sok rajongó máig az egyik legrosszabb Bond-lánynak tartja, és ha nem épp Charlie Sheennel házasodik össze pár évvel később, ma már jó eséllyel a nevére is alig emlékeznénk. Sophie Marceau pedig a 007-es hatására sem vált a hollywoodi filmek sztárjává, máig inkább a francia filmek csillagaként tartjuk számon, vagyis a film sem előrelépést, sem bajt nem okozott neki. Bár egy 1999-ben bemutatott filmről beszélünk, pont ez a felállás volt a jellemző a korai éra Bond filmjeinél is: csak azoknak a színésznőknek nem ártott a Bond-lány szerepkör, akik korábban már rendelkeztek érdemi színészkarrierrel.
Pierce Brosnan és Sophie Marceau (Fotó: Danjaq / Eon Productions / Collection ChristopheL via AFP)
„Az emberek buta, glamúros csajsziknak gondolják a Bond-lányokat”
Amikor 2015-ben a Spectre-t bemutatták, az 1985-ös Bond-mozi, a Halálvágta Bond-lánya, Tanya Roberts fontosnak tartotta, hogy figyelmeztesse a filmben szerepet vállaló színésznőket. Roberts a nyolcvanas évek közepén nem volt teljesen ismeretlen a szakmában, a Charlie angyalai sorozat révén már fel tudott mutatni egy komolyabb sikert, és arra számított, hogy a Bond-lány szerep sokat hozhat a konyhára. Nemcsak fizetésben, hanem a karrierje terén is. Az idén januárban, 71 éves korában elhunyt színésznő egész életében bánta a döntését, és úgy érezte, a szereppel egy átkot húzott magára.
Azt láttam magam körül, hogy bárki, aki elvállalja egy Bond-lány szerepét, gyorsan karriertemetőbe kerül. Mondtam is ezt az ügynökömnek, aki azt válaszolta, hogy »Viccelsz? Még Glenn Close is elvállalná, ha felkérnék rá«
– emlékezett vissza később arra, hogy végül miért írt alá a produkcióhoz. Bár a Charlie angyalai miatt már nem volt ismeretlen színésznő, amikor Roger Moore mellé került, úgy gondolja, hogy két ilyen glamúros, elsősorban külsőségekre építő szerep túlságosan beskatulyázta őt, és teljesen más irányba kellett volna indulnia ahhoz, hogy komolyan vegyék őt színésznőként.
Tanya Roberts a Halálvágta című James Bond filmben, 1985 (Fotó: Keith Hamshere/Getty Images)
Az emberek sokszor buta, glamúros csajsziknak gondolják a Bond-lányokat, és ez egy olyan skatulya, amiből borzasztó nehéz kitörni
Bár számos talkshow-ba hívták, és egy ideig úgy érezte, hogy körülötte forog a világ, az ezután érkező szerepajánlatok már egyáltalán nem tükrözték vissza a szereppel járó hírnevet, és a karrierje gyorsan elszürkült. Tanya Roberts sorsában rengeteg színésznő osztozhatott a hatvanas évektől kezdve (egy alkalommal az öt Bond-filmet jegyző rendező, John Glen is úgy fogalmazott, hogy „A Bond-lányság egy nagyon összetett feladat, és nem ajánlanám senkinek”), és bár a Dr. No-ban bikiniben virító Ursula Andress még karriert csinált abból, hogy szexin tudott kisétálni a tengerből, később már inkább az a szabály vált érvényessé, hogy csak azok tudták túlélni a Bond-lánysággal együtt járó stigmát, akik úgy váltak a 007-es ügynök partnereivé, hogy már előtte is ismertek voltak.
Az Őfelsége titkosszolgálatában című filmben Bond szerelmét játszó Diana Rigg (aki később a Trónok harcában a rajongók nagy kedvence volt), az Élni és halni hagyni Jane Seymour-je vagy a svéd Brit Ekland Az aranypisztolyos férfiből (aki a Bond előtt olyan klasszikusokban szerepelt mint a Get Carter vagy A vesszőből font ember) az élő bizonyítékok arra, hogy a Bond-lányság önmagában kevés volt ahhoz, hogy egy színésznő karrierjében átokká alakuljon, ha az adott színésznő úgy vállalta el a feladatot, hogy korábban már meg tudta mutatni, hogy ő több egy csillogó kiegészítőnél a 007-es ügynök oldalán.
A javulás útján
Bár már a Pierce Brosnan-éra is tartogatott már pozitív fejleményeket, legyen az Famke Janssen őrült S/M-re kattanó gyilkosa az Aranyszemből vagy a franchise addigi legnagyobb női sztárjának számító Halle Berry a Halj meg máskorból, az igazán nagy változás a Daniel Craig-korszakkal következett be. A producerek nem kis bajban voltak, ugyanis Vesper Lynd szerepére nem volt elég egy csodaszép nőt szerezni, hanem olyasvalakire volt szükség, akinek drámai mélységei vannak, és akiről el tudjuk hinni, hogy a 007-es, az érzelmeit mindig palástoló ügynök bele tud szeretni. Eva Greent nagyon sokáig kellett győzködni, hogy igent mondjon a Casino Royale-ra, mert rengeteg fenntartása volt a Bond-filmekkel és a Bond-lányokkal kapcsolatban, de azzal, hogy igent mondott és az alkotók tényleg az eddigi legkomplexebb Bond-girlt alkották meg, új perspektívákat nyitották meg a nők előtt a James Bond franchise-ban.
A következő filmben, a kevésbé sikeres A Quantum csendjében egészen odáig merészkedtek, hogy az Olga Kurylenko által alakított Bond-lánynak már nem is kellett lefeküdnie James Bonddal, ami újabb mérföldkőnek számított a franchise történetében. Bár sem Eva Green, sem pedig Olga Kurylenko nem vált szupersztárrá James Bondnak köszönhetően, az egyértelmű volt, hogy mindkettejük karrierjét előre lendítette a 007-es, és nem égett rájuk stigmaként, hogy egykoron Bond-lányok voltak. Ez később megnyitotta a kapukat, és lehetővé tette az alkotók számára, hogy olyan kiváló színésznőket szerződtessenek, mint a franciák egyik legtehetségesebb sztárja, Léa Seydoux vagy a kubai Ana de Armas, aki a Tőrbe ejtve vagy a Szárnyas fejvadász 2049 című filmjével már elérte, hogy ne legyen szüksége Bondra ahhoz, hogy ismerje a nevét a világ. A producerek nyilatkozatai alapján arra ugyan nem számíthatunk, hogy James Bond szerepét valaha is nőnek adnák, de úgy fest, arra már igen, hogy a Bond-lányság már soha többé ne jelentsen egyet az üres fejű cicababasággal, ami hosszú évtizedek munkájával ezekhez a karakterekhez tapadt.
