nlc.hu
Sztárok
Sztárok, akik idén hűtlenségről vallottak

„Fiatal voltam, hibáztam” – idén is több sztár vallott a hűtlenségéről

Vannak kapcsolatok, amelyek túlélték azt, hogy valaki félrelépett, de van, amikor ez a szerelem, a házasság végét jelenti.

Vannak híres párok, akikről azt hisszük, biztosan örökké együtt maradnak, megbirkóznak minden akadállyal, amit eléjük gurít az élet. Ezért is volt olyan meglepő, amikor kiderült, hogy 27 év házasság után válik Bill és Melinda Gates. Hogy miért döntöttek amellett, hogy külön folytatják tovább, közös közleményükben sem esett szó, de később a milliárdos elismerte, hogy viszonya volt, bár valószínűleg nem(csak) emiatt romlott meg köztük a kapcsolat. 

Hűtlenség

Fotó: Getty Images

Persze van, akinél a félrelépés egyértelmű ok arra, hogy azonnal szakítson a másikkal, így van ezzel Emilio felesége, Tina is. „Nincs az a körülmény, az a helyzet, amiben el tudnám nézni a félrelépést. Számomra az a vége mindennek. Ha már ennyire nem tisztel a másik, hogy átvág, az számomra véges. Sosem bocsátanám meg, ha kiderülne, hogy Emilio félrelépett. Szerencsére erről szó sincs, a kezdetek óta a kapcsolatunk egyik legbiztosabb bástyája a hűség.”

És mi a helyzet akkor, ha valaki nyitott házasságban él? Járai Máté és Kíra többször beszélt arról, hogyan működik egy ilyen kapcsolat, a szinkronrendező pedig azt is elmondta, neki mi számít megcsalásnak. „Kifejezetten nagyon rossz néven venném, és megcsalásnak, ha szex közben gondolna a párom másra, mert akkor mi vagyunk ott. Akkor az alap, hogy egymásra hangolódunk, mert így egyébként nincs értelme” – mondta a Life TV Bréking! című műsorában, és emellett leszögezte, az, hogy másra vágyunk, az nőknél és férfiaknál egyaránt előfordul, csak a társadalmi elvárás az, hogy egy nőnek ez ne jusson eszébe.

Vallomások sztároktól

Kiss Endi, a Hooligans együttes dobosa egy televíziós műsorban beszélt arról, hogy nem ő a hűség mintaszobra. „Egy szörnyű alak vagyok. 10 éve kezdődött a kapcsolatunk (a jelenlegi párjával), de akkor még a gyerekeim anyukájával voltam együtt. Mindig voltak ilyen átfedések, mert én nem vagyok egy hűséges típus. (…) Valami történt, lehet, hogy a bezártság okán, de megpróbálok normálisan viselkedni. És nagyon jól megy” – mondta a zenész, aki egyébként állítása szerint nem szívesen házal a magánéletével. 

„Fiatal férfi voltam és hibáztam. Egyenes csávó vagyok, ezért elmondtam, mi történt. (…) Amikor megtudta, hogy megcsaltam, még aznap elment. Ott maradtam egyedül a házban, de majdnem megbolondultam” – így mesélt Pápai Joci Hajdú Péter műsorában arról, hogyan veszítette el majdnem feleségét, Anitát, akivel akkor már volt egy közös gyermeke, lányuk, Hanna. A kapcsolatukat szerencsére hónapokkal később sikerült új alapokra helyezniük, és azóta is együtt vannak.  

Szabó Győző és Rezes Judit majdnem 20 év együttlét után összeházasodott, és mint kiderült, kapcsolatukban voltak nehezebb időszakok. „Mi lassan 17 éve vagyunk együtt… Volt egy olyan fél év, vagy év, voltak borzalmas időszakaink, amikor elhidegültünk egymástól, akkor mindenki csinált, amit akart… Sok-sok év után, ez lehet, hogy normális, ott akkor ha nem is kiszerettünk egymásból, de elhidegültünk. Akkor én megint belementem a kalandozásba, ezt kár lenne tagadni, félreléptem, kalandoztam, kerestem az utat. Nem is az érzelmeket… Egy vesszőfutás volt az egész. Aztán megint egymásra találtunk és jött a Misi (a pár nagyobbik fia – a szerz.)” nyilatkozta a színész még márciusban, aki egy másik alkalommal is beszélt arról, hogy bizony volt, hogy hűtlen volt. „A telefonos lebukás után azt mondta, amikor az ember az első három nap után kikészül, hogy figyelj, Győző, az emberek általában a könnyebb utat választják, szétmennek. De én annyira szeretlek téged, hogy én ezt meg akarom menteni. Ezt a mondatot ő mondta ki. Mondta, hogy nem lesz könnyű, nem lesz egyszerű, lehet, hogy évekig is el fog tartani. Utána Juditot én fél évig nem láttam mosolyogni.”

Bochkor Gábor egyik műsorának témájaként a hűtlenséget választotta, és természetesen beszélt saját tapasztalatairól is. Mint elmondta, egyszer egy másik nőnek küldött titkos üzenetekkel bukott le akkori párja előtt. „Az a helyzet, hogy gyakorlatilag csúnyán lebuktam. A hölgy pedig azonnal reagált. Kitépte a kezemből a laptopot és hozzávágta a vaskeretes kanapéhoz. Ezzel 800 ezer forintos kárt okozott, de én nem tehettem semmit, hiszen ma is úgy látom, hogy igaza volt.” Nemrég jelent meg egyébként a rádiós volt partnerének, Várkonyi Andreának a könyve, amiben szintén szó esett a megcsalásról. „Őszintén megmondom, én is csaltam már meg a másikat, és engem is csaltak már meg” – vallotta be Mészáros Lőrinc felesége, aki arról is írt, hogy „amíg egy kapcsolat jó, addig felőlem Brad Pitt is cigánykerekezhet előttem meztelenül.” 

Édes a bosszú?

Vannak, amikor a celebek nem arról vallanak színt, hogyan csalták meg párjukat, hanem arról, hogyan reagáltak arra, amikor kiderült, a másik félrelépett. Kárpáti Rebeka például a következő módon vett elégtételt volt barátján. „Egy húszcentis combcsizmában voltam, február volt, és úgy döntöttünk a barátnőmmel, átmászunk a kerítésen. (…) A kapu magától kinyílt valahogy. Akkor azt gondoltam, romantikusan, végtelenjelekkel kidíszítem a csempét, a falat, az ajtót. Lemásztam a mélygarázsba is, ott a kocsijának estem neki a rúzsommal” – mesélte a Bestnek. Nem éppen hétköznapi módja annak, hogy valaki túltegye magát egy kapcsolaton.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top