nlc.hu
Sztárok

10 kép Köllő Babettről

10 kép bizonyítja, hogy Köllő Babett sokkal több, mint luxusfeleség

Köllő Babett nevét a Feleségek luxuskivitelben című műsor óta mindenki ismeri, de azóta bebizonyította, hogy jóval többet tud, mint egy luxusfeleség.

Köllő Babett színészként már egészen ifjú kora óta megállja helyét a színpadon, az országos elismerést és hírnevet pedig a Feleségek luxuskivitelben című valóságshow hozta meg számára. Ám ez a hírnév még nem feltétlenül volt pozitív, Köllő Babett azonban jól kamatoztatta a realityben szerzett népszerűségét: többek között a Sztárban sztár leszek! című műsorban is bizonyította sokoldalú tehetségét.

Az azóta elért sikerek miatt azért nem felejtette el azt sem, hogy a valóságshow-nak köszönheti az új lehetőségeket a karrierjében, erről a negyedik évad indulása előtt beszélt: „Alapvetően hosszasan tárgyaltunk erről. Végül azért vállaltam, mert nem vagyok hálátlan típus, és sosem felejtem el, hogy nekem mit jelentett a Feleségek és mit kaptam ettől a műsortól. Nyilván előtte egy szűk réteg ismert engem a színházból, az igazi ismertséget ez hozta meg, így nem volt olyan opció nálam, hogy nemet mondok. Ráadásul jó buli együtt forgatni a csajokkal.” A műsort ért kritikákat a negyedik évadra pedig már megtanulta jól kezelni Babett: „Az első évad érte sokkhatásként az embereket, második évadra már kialakult a rajongótábor, tudják a nézők, ki milyen, mindenkinek megvan a saját kedvence, minden tévénézőnek és aki az elején gyűlölködött, az valószínűleg nem nézi már ezt a műsort, vagy szépen elcsitultak ezek a hangok. Persze az is lehet, hogy megszoktuk és már fel sem tűnik.”

Köllő Babett 2016-ban és 2021-ben

Köllő Babett 2016-ban és 2021-ben (Kép: smagpictures.com)

A színésznő nem sokat beszél a magánéletéről, Hajdú Péter műsorában azonban bepillanthattunk Köllő házasságába és megtudhattuk azt is, mivel foglalkozik a férje, Szabó András: „Rallyval kezdte, aztán pályaversenyzőként futott tovább. Volt Európa-bajnoki második futamgyőzelme meg ilyenek. Aztán azt abbahagyta és nekiállt csinálni egy utángyártott alkatrészekkel foglalkozó céget, majd azt eladta. Utána amibe befektet: vett egy csomó ingatlant, bérbe vannak adva.”

Az is kiderült ebből a műsorból, hogy nagy vihart kavart a házasságukban, amikor Köllő Babett elvállalta a Feleségek luxuskivitelben műsorban a szereplést, ugyanis a férje zárkózott ember, nem szívesen lépett ilyen nagy nyilvánosság elé Babettel: „Majdnem elváltunk a forgatás előtt. Nagyon zárt életünk volt előtte, és a forgatás miatt gyakorlatilag az egész országot beengedtük az otthonunkba, ahova korábban csak keveseket. Ez egy vitaindító volt nálunk, én meg mondogattam, hogy hidd el, ez az én esélyem, ezt én érzem. Az első dolog volt az életemben, amiért olyan szinten álltam ki, mint előtte soha.”

10 kép Köllő Babettről:

Köllő Babett és Pintér Tibor
Megnézem
Összes kép (10)

Babett nemcsak arról híres, hogy szerepel a tévében, hanem rendszeresen kerül a címlapokra extravagáns ruhái miatt is. Könnyen azt hihetnénk a szereplései alapján, hogy a magánéletben is ilyen kihívóan öltözködik, ám a valóság az Köllő Babett szerint, hogy ezek a ruhák csak a show-nak és a képernyőnek szólnak, a hétköznapokban inkább sportosan öltözik. „Nem vagyok huszonéves csaj, és nem is akarok annak látszani. A színpadon, a tévéműsorokban a show kedvéért olyat is bevállalok, amit a magánéletben nem, és nekem alapvetően a szép smink, vagy a dögös ruha azt jelenti, hogy megyek dolgozni. Otthon a családom a farmeres, sportos nőt látja, hétköznap viszont már igényem van néha egy klasszikusabb, elegáns ruhára – árulta el Köllő Babett korábban az nlc-nek. – Annak idején, még a Sztárban Sztár első adásai után rengeteg kritika ért, a dekoltázsomról több cikk szólt, mint arról, mit mondtam, azóta viszont úgy érzem, látnak engem is. Egyre ritkábban kapok durva megjegyzéseket, és hazudnék, ha azt mondanám, nem esik jól a közösségi oldalon a sok dicséret. Ez ösztönöz, hogy még jobb munkát végezzek. Azt viszont nem ígérhetem, hogy nem lesznek merészebb szettek a Sztárban Sztár leszek!-ben, mert Kiss Márk, a műsor stylistja most is készül már. Bízom benne, hogy most már nem a ruháim kerülnek középpontba, mert szerintem fantasztikus kis csapatom van, akiknek szeretnék segíteni, ez a legfőbb célom.”

Akkor és most:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top