Amikor a nyolcvanas évek második felében elkezdődött a karriered popsztárként, gondoltál arra, hogy még pár évtizeddel később is koncertjeid lesznek?
Egész életemben erre a pályára készültem, már genetikailag is erre voltam kódolva: a szüleim élete is a zene és a mozgás körül forgott. Már kiskoromtól vonzott a zene és a tánc. Sok éven át tanultam zongorázni, amit nagyon szerettem, később mégis a mozgás, a tánc került fókuszba nálam. Az éneket valahogy mindig a hozzá tartozó tánccal együtt képzeltem el, és nem a zongorával, de ettől függetlenül máig rajta van a bakancslistámon, hogy egyszer majd adok egy olyan koncertet, ahol legalább egy-két dal erejéig odaülök a hangszer elé. Királylány módjára, gyönyörűen alakult az életem: a kis szürke egérnek egyszer csak sikerült kilépnie a nagybetűs életbe.
Fotó: Zoltán Erika archívuma
Mit értesz szürke egér alatt?
Nehéz körülmények közül jövök, a család összes segítsége kellett ahhoz, hogy a különóráim mindig biztosítva legyenek. Lépésről lépésre jutottam előrébb és szereztem meg a megfelelő mennyiségű és minőségű tudást. Felkészültem arra, hogy ha egyszer megtalál a lehetőség, én készen álljak rá.
Amire nem kellett túl sokat várnod…
A karrierem igazából már 1980-ban, az érettségi után elkezdődött. Szűcs Judithot kísérhettem el az országos turnéjára, a hattagú tánckar egyik tagja voltam. Ez azért zseniális kezdés volt, sokat tanultam belőle. Ezután megismerkedtem az első férjemmel, Joós Istvánnal, akivel majdnem tíz éven át dolgoztunk közösen. ’86-ban együtt talált meg minket a lehetőség, hogy szólistaként elindulhassak az Interpop fesztiválon. Ő már akkor beállt mögém menedzserként: azóta is a szakmában dolgozik, szerintem ő az ország első számú menedzsere. Végül 1990-ben a hiphop táncnak köszönhetően megismertem a jelenlegi és egyben utolsó férjemet, Kátai Robit, akivel már harminckettedik éve élünk együtt. ’97-ben összeházasodtunk, és még abban az évben megszületett a lányunk. Bátran kijelenthetem, hogy az életem végig jó irányban haladt, szépen, tudatosan, a megfelelő tempóban épültek egymásra a dolgok.
Zoltán Erika és Szűcs Judith (Fotó: Story-Best Archívm)
Egy időben Kelet-Európa Madonnájaként emlegettek téged. Ez a kifejezés tőled eredt, vagy újságírók találták ki? Madonna volt a példaképed?
Kislányként inkább Kovács Kati inspirált, imádtam és imádom a zenéjét, szeretem nézni, ahogy énekel, és többször volt már abban a megtiszteltetésben részem, hogy egy színpadon énekelhettem vele egymás mellett állva. Később persze más előadókat is megszerettem, köztük Madonnát, Janet Jacksont vagy Olivia Newton-Johnt, nagyon-nagyon sokat lehetett tanulni tőlük. A bulvárújságírás a nyolcvanas években idehaza még nem létezett, csak a kilencvenes években indult el, de ettől még az újságírók már akkoriban is szerettek a cikkeiknek hangzatos címet adni. Azonban a – megtisztelő – kifejezés leginkább az után ragadt rám, ahogy ’88-ban a Szovjetunióban turnéztunk: a plakátokra jóval nagyobb betűkkel írták rá, hogy Kelet-Európa Madonnája, mint azt, hogy Zoltán Erika. (nevet)
Sokszor elmesélted már, hogy az első slágereddel, a Szerelemre születtem című dallal eleinte nem voltál kibékülve. Melyik volt az a számod, amelyiknél először azt érezted, hogy ez már tényleg te vagy, ez már valóban illik az ízlésvilágodhoz?
Amikor megkaptam a lehetőséget, hogy részt vehessek a fesztiválon a Szerelemre születtem című dallal, el kellett telnie pár napnak, hogy rendet tegyek a fejemben. Átgondoltam, hogy egész életemben arról álmodoztam, hogy szólistaként a reflektorfényben álljak egy saját dallal, és most végre megkaptam ezt. Rájöttem, hogy itt a nagy pillanatom, és ha tetszik ez a dal, ha nem, úgy kell hozzáállnom, hogy ez az életem legfontosabb dala, és ezzel kell elindítanom a karrieremet Zoltán Erikaként. Nem vagyok izgulós, de az első szólófellépésem előtt mégis hihetetlen módon izgultam, mert éreztem, hogy mekkora jelentősége van. A dal a fesztiválon ugyan nem lett dobogós, de a közönségdíjat elnyerte. ’86 júliusában adtam elő ezt a számot először Siófokon, és szeptemberben már felkéréseket kaptam. Mivel akkortájt ez volt az egyetlen dalom, Olivia Newton-John- és Madonna-dalokat énekeltem mellette, amíg el nem készült az első albumom. Egy-két hónappal az első fellépésem után már életem zenéjeként szerettem a Szerelemre születtemet. Engem is megszerettek az emberek a dalon keresztül, tehát én is megszerettem a dalt.
Van kedvenc saját dalod?
Nehéz kedvencet választani, hiszen több mint négyszáz dalom született és mindegyiket szeretem, de az vitathatatlan, hogy a Szerelemre születtem a legfontosabb és legkedvesebb számomra. A Pásztor-Jakab-Hatvani triónak az első öt albumom slágereit köszönhetem.
Ezeknél az albumoknál mennyire vetted ki a részed a dalszerzésben?
Leginkább abba folytam bele, hogyan szólaljanak meg a dalok, milyen legyen a stílusuk. Már a Szerelemre születtem első változatába is beleszólhattam, az én kifejezett kérésemre tettek bele egy táncbetétet, egy úgynevezett középrészt. Fontos volt kihangsúlyozni a táncos jelenlétemet, ezért volt erre szükség. Innentől kezdve már az összes dalom úgy született, hogy kerültek bele táncos betétek, ahol nem kellett az énekre koncentrálni, csak a táncé volt a főszerep.
Hogy állsz a régi dalaid szövegeihez mai fejjel? Iróniával viszonyulsz hozzájuk?
A dalok nevében ezt kikérem magamnak. Az ember a saját életére soha ne tekintsen iróniával, főleg, ha sikeres. Ezek a dalok az életem részei ugyanúgy, mint én magam. A hat-nyolc-tíz legnagyobb slágeremet minden egyes fellépésem alkalmával el kell énekelnem, ezek a dalok jelentik az énekesnői karrieremet, ezeknek köszönhetem, hogy bár hatvanéves vagyok, a húszéves fiatalok is ismerik a zenémet. A ’98-as best of albumomnak nagy szerepe volt abban, hogy hazánkban is elindult a mai napig tartó retró láz, csak akkoriban még nem így hívtuk. Robi ötletének köszönhetően készítettük el azt a tizenkét perces megamixet és azt a négyperces easy mixet, melyek négy hatalmas slágeremet egyesítették. A diszkós barátom, Várkonyi Attila szerint azért zseniálisak a mixek, mert nincs olyan buli, ahol ne szólalna meg. Ha a buli még nem indult el, akkor ez beindítja, ha pedig már beindult, akkor felrobban tőle a ház. Ha elhangzik valahol, az emberek máig teli torokból üvöltik a szövegeket. Emiatt nekem előadóként minden egyes dalomra a legnagyobb tisztelettel és szeretettel kell tekintenem. Persze ettől még vannak köztük személyes kedvenceim, de én minden dalt szeretek, ami mosolyt és vidámságot csal az emberek arcára.
Néhány évvel a rendszerváltás előtt futottál be, ezért belekóstoltál a magyar popzenei életbe előtte és utána is. Elmondanád, milyen volt ezt a változást átélni popzenei előadóként belülről?
Én voltam az egyik utolsó fecske, aki még a nyolcvanas évek végén megélhette a központosított rendszert. Egyáltalán nem éltem meg rosszként, nem kellett foglalkoznunk azzal, hogy a lemezeink és kazettáink minden egyes üzletbe eljussanak. Még arra is külön turnét szerveztek nekünk, hogy dedikáljuk az új albumot a vásárlóknak, évente három országos turnét kötöttek le nekünk, ami nagyjából évi hatvan-hetven élő koncertet jelentett. Majd jött 1990, ami számomra nemcsak a rendszerváltás miatt volt fontos, hanem azért is, mert ekkor az egész életem megváltozott: megismertem Robit, és elváltam az első férjemtől a legnagyobb békében és barátságban. Robi egy csomó újdonságot hozott az életembe, még fontosabb lett például a tánc. Elindítottuk együtt a tánciskolánkat, és a kilencvenes évek elején már produceri csapatként is együtt dolgoztunk. Létrehoztuk az Emergency House és a Bizö Boys nevű formációkat, és létrejött az E.C. Dance Stars család, akikkel rengeteg zenét, klipet és koncertet hoztunk össze. A ’90-es évekre mindig Magyarország zenei aranykoraként gondolok. Hihetetlen zenei dömping volt, rengeteg jó előadó született. Ők ma már a retró vonalat képviselik, mint például a Soho Party vagy a Happy Gang és még sorolhatnám. Rengeteg volt a fellépési lehetőség, a diszkók még teljesen más dimenzióban működtek. Egy diszkóba péntek-szombat esténként nem egy előadót hívtak meg, hanem többet. Rengeteg előadóval találkoztunk rendszeresen az öltözőben. Sok kisebb kiadó indult akkoriban, de ezt én szabadságként éltem meg, hiszen én dönthettem el, kivel szeretnék együtt dolgozni, melyik műsorirodát, vagy szervezőt választom. A kiadókereséssel sosem volt gondom, mert a Pásztor-Jakab-Hatvani trióval és a volt férjemmel együtt alapítottuk meg a Magneoton kiadót. Ez volt akkoriban a legsikeresebb hazai kiadó, ott jelentek meg Zámbó Jimmy lemezei, Gergely Robi albumai, a Filmslágerek magyarul válogatások és az én lemezeim is. Ez számunkra egy nagyon jól működő időszak volt, amit nagyon szerettem.
Fotó: Zoltán Erika archívuma
A Filmslágerek magyarul válogatáson azért került épp hozzád a Grease, mert korábban Olivia Newton-John dalokat énekeltél?
Akkor már ismertük egymást Pásztor Lacival vagy öt éve, és tudta ezt rólam. Amikor keresték a dalokat az első Filmslágerek albumhoz, az első helyen szerepelt a listán, hogy a Grease Zoltán Erikával. A kérdés inkább az volt, hogy ki legyen a partnerem? Korábban volt egy jó kis duettem Gergely Robival, de ő a meleg, búgó, bársonyos hangjával egészen más karakter, mint amire ebben a dalban szükség volt. Végül Laci ötlete volt az Első Emelet. Kiki egy fiatal, jóképű, jó mozgású srác volt, aki szerinte tökre passzolt hozzám, ezért felhívta, őt pedig érdekelte a dolog. Mi ketten hihetetlen mennyiségű fellépést tudhatunk magunk mögött a két Grease-dallal, amihez harmadikként még becsatlakozott a Botladozunk című dal is a harmadik válogatásalbumról. Nagyon örülök, hogy a tizenkilencedikei születésnapi bulimra a Symbolba Kiki is eljön, és hosszú kihagyás után újra együtt fogunk énekelni. Eredetileg egy nagykoncerttel szerettem volna ünnepelni, de most a járványhelyzet miatt kicsit várunk és most csak egy kisebb, barátibb hangulatú bulit tartunk. Lesznek vendégeim is. Természetesen, mint minden fellépésemen, ott lesz mellettem Robi, aki nemcsak szervezi ezt az estét, hanem előadóként is fellép velem. Kiki mellett még Sipos Tomi, Várkonyi Attila és DR BRS is ott lesz. Utóbbi hatéves korától a tánciskolánkat erősítette, gyakorlatilag a pótszülei voltunk Robival. Minden egyes bulinkon és minden egyes táborunkban ott volt, és vele is készült egy közös dal még négy évvel ezelőtt, ami szintén elhangzik majd. Természetesen a táncosaim, Herbie, Zsolti, Csicsi és a kislányom, Zoé is színpadra áll velem.
Nagy kockázatot jelentett annak idején a Zoltán Erika nevet Erica C művésznévre változtatni?
Én soha nem hagytam el a Zoltán Erika nevet, a kettő együtt párhuzamosan működött. Az Erica C egy külföldi sztori kompromisszumos vége lett. 1993-ban egy londoni produceri gárdával készítettem egy albumot, ami aztán 1994-ben jelent meg itthon angolul és magyarul egyaránt. Egész Európában terjesztették, sok kellemes emlék fűz ehhez a korszakhoz. Az ehhez a lemezhez készült klipek olyanok, amikre a mai napig bárki büszke lenne, az MTV hosszú hónapokon keresztül játszotta őket. Az Erica C művésznév a kinti kiadó javaslatára jött. Ők mondták, hogy a Zoltán Erika név kint nem működne. Önmagában az Erica névnek túl kemény hangzása volt, és mivel Robi akkoriban már amúgy is Robby D néven volt ismert, adta magát, hogy mi is adjunk hozzá egy betűt. Ettől függetlenül itthon továbbra is használtam a Zoltán Erika nevet. Nekem teljesen mindegy volt, hogy ki melyik néven ismer, csak az volt a fontos, hogy a nevem hallatán valami nagyon pozitív dolog jusson az eszébe.
A Robival közös tánciskolátok hogyan nőtte ki magát országos hálózattá? Ha jól tudom, még ma is működik.
Igen, működik, de mi már nem vagyunk benne aktívak, mert úgy gondoljuk, hogy ez inkább a fiatalokra tartozik. A modern táncokhoz kell egyfajta habitus és lendület, ami inkább az ember fiatalabb éveire jellemző, ráadásul a fiatalok is inkább fiataloktól szeretnének táncolni tanulni. A tánciskola nagyjából 2003-2004-ig volt a csúcson. 1995-ben már három helyen volt iskolánk, és ez 2000-re majdnem tíz hellyé nőtte ki magát. Aztán jött egy nagy növekedés 2001-ben és 2002-ben, amikor a csúcson már ötvenöt iskolánk volt szerte az országban. Az egyes városokat képviselő tanáraink egy idő után elkezdték a saját útjukat járni. Ez az élet rendje, így is büszkék lehetünk rá, hogy Robival közösen egy olyan mozgalmat indítottunk el, amit több tízezren követtek. A tánciskolai munkánk nagy részét a kislányunk, Zoé végzi.
Robi és Erika (Fotó: Zoltán Erika archívuma)
Úgy fest, hogy az életed egy folyamatos sikertörténet. Azért akadtak benne bukkanók?
Elkezdtem ’86-ban az első dalommal, és soha nem akartam abbahagyni. Soha nem tartottam búcsúkoncertet, remélem, nem is fogok. A leghosszabb leállás talán tíz hónapos volt az életemben, még a lányom születése idején. A kilencvenes évek közepén – amikor jött ez az eurodiszkó őrület DJ Bobóval meg a többiekkel – a legismertebb nyolcvanas évekbeli slágereim egy időre háttérbe szorultak, de volt helyette más. Akkoriban a Voice of Fortune-t vagy a Hóember dalt adtuk inkább elő. A best of lemezem után aztán újra visszatértek a régi dalaim a táncrendembe, és azóta mindig velem vannak. Mindig előre mentem, mindig haladtam tovább. Robival együtt találtuk ki az irányt, mindenen együtt dolgoztunk. Volt, ami jobban sikerült, mint ahogy terveztük és volt, ami kevésbé. Például a 2004-es albumomat, A parkett angyalait a mai napig imádom, de valahogy háttérbe szorult, nem kapta meg azt a fajta publicitást, amit megérdemelt volna. Ezt egy musical zenei anyagának is szántuk, és nincs kizárva, hogy ezzel egyszer még előrukkolunk. Vannak még megvalósítatlan terveink, hosszú távra tervezünk. Idén előttünk áll még négy fontos projekt. Lesz egy több állomásból álló nagy koncertes, élő zenekaros Erika 60 országos turné, aminek lesz majd az év második felében egy nagy budapesti zárókoncertje. Bucsi Mariann írónő barátnőm segítségével készül egy nagyon regényes, nagyon különleges könyv, ami az életemről szól, de ne hagyományos életrajzi könyvre gondolj, ez kicsit más lesz. Ezenfelül tervben van még egy Zoltán Erika-musical, a Szerelemre születtem, és limitált példányszámban megjelenik egy bakelitlemez a legnagyobb slágereimmel: a zenei alapot aktualizáltuk, de a dalok ugyanazok maradtak.
