nlc.hu
Sztárok
Young G Béci és Mészáros Norina a Nyerő Párosban

Young G Béci és Mészáros Norina is csatlakozott a Nyerő Pároshoz, két napjuk volt felkészülni

Kiderült, hogy Young G Béci és Mészáros Norina az új beköltözők a Nyerő Párosban.
Young G Béci és Mészáros Norina

Néhány napja indult a Nyerő Páros hatodik évada, amely már az első részben nem várt fordulatokat hozott. Détár Enikő és párja, Kiss Péter feladták a versenyt a beköltözésnél, ugyanis a férfinak kiújult a köldöksérve. Kórházba vitték, és pár nappal később meg is műtötték.

Helyükre érkezett Béci és Norina. Rácz Bélát a ValóVilág negyedik szériájából ismerte meg az ország. Az egykori VV Béciből azóta Young G néven sikeres előadóművész és kétszeres apuka lett. Párja, Norina influenszer, akivel négy és fél éve vannak együtt, és együtt nevelik közös kislányukat.

A párost éppen reggeli közben hívták a műsor szerkesztői, hogy szükség van rájuk.

Nagyon sokkolt, kértem három óra gondolkodási időt. Norinával gyorsan elkezdtünk azon agyalni, hogy hova tudjuk tenni a gyerekeket arra az időre, de szerencsére a mamák és a párom keresztanyukája vállalták őket. Egy máltai nyaralást is le kellett mondanunk, de végül mindent megoldottunk. Összesen két napunk volt arra, hogy mindent elintézzünk

– mesélte Young G Béci, aki feleségével úgy csöppent bele versenybe, hogy a már bent lévő párok között kezdett feszültség kialakulni.

(Kiemelt kép: RTL Magyarország/Sajtóklub)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top