Édesanyám, Katalin
Sokat gondolkodtam rajta, hogy ő kihagyható-e a történetemből, mivel nekünk elég különös volt a kapcsolatunk anyám szenvedélybetegsége miatt. Arra jutottam, hogy nem, mert olyan hatással volt rám – és ez ilyen szempontból mindegy, hogy rossz vagy jó hatással – , hogy ettől útravalót kaptam tőle az életben. Nyilván az alkoholfüggősége számomra sok mindent megkeserített, de ettől még nem tagadhatom, hogy sok jót is adott nekem gyerekként. Neki köszönhetően lettem nyitott a világra és vált belőlem elfogadó ember, és az is az ő öröksége, hogy szeretettel tudok fordulni az emberek felé és nem vagyok önző. Anyám az utolsó otthoni zsemlét is megosztotta a szomszédokkal, ha épp arról volt szó. Gyerekként nagyon szerettem őt, aztán az alkohol megrontotta a kapcsolatunkat. Elég szigorú lettem vele, követelőző és sokkal több figyelemre vágytam tőle. Gyerekkoromból sok szép emléket őrzök róla. Képes volt éjjel kinyittatni az óvodát, mert otthagytam az alvókámat, de ő volt az, aki általánosban megvédett az agresszív osztálytársamtól, Karcsikától is, aki mindenkinek elvette az uzsonnáját. Amikor anyám ezt meghallotta, másnap telipakolta a szendvicsemet csípős paprikával: Karcsikának belobbant az arca és soha többé nem nyúlt az uzsonnámhoz.
Mindig arra vágytam, hogy olyan anyám lesz, akivel majd beülök a Zserbóba és ott elbeszélgetünk egymással az élet nagy dolgairól, csakhogy ez soha nem történt meg. Viszont így is kaptam tőle jó dolgokat, például elképesztő humora volt, nagy humorral oldotta meg az élet nagy kérdéseit. Ahogy egyre szorosabb kapcsolata lett az alkohollal, úgy torzult el egyre jobban a személyisége is, és egy idő után már nyomokban sem tartalmazta azt az embert, akit gyerekként még szerettem. A terápiáim kilencven százaléka arról szól, hogy azokat a fájdalmakat és sérelmeket próbálom feldolgozni, amik tőle jöttek, de ettől még nem tagadhatom: hatással volt rám és sokat tanultam tőle annak ellenére is, hogy ő jobban szerette az alkoholt, mint engem vagy a húgomat. Neki köszönhetem, hogy már-már szélsőségesen józan életet élek, mivel nem akarok beleesni az ő hibájába: nem iszom alkoholt, sosem gyújtottam rá, nem kávézom és soha nem nyúltam drogokhoz.
Fotó: Járai Máté Instagram
Járai nagyanyám, Riza néni
Klasszikus anyós-meny kapcsolatban volt anyámmal, nem voltak jóban, rengeteget veszekedtek. Ettől még ő jelentette számomra a védőhálót, a kezdettől fogva ott volt nekem, és ez még úgyis igaz, hogy tőlünk távol, Balatonszántódon dolgozott a SZOT vasutas üdülő igazgatójaként. Azóta ugyan lakóház lett az üdülőből, de akárhányszor arra járok, mindig benézek, hogy lássam azt a helyet, ahol gyerekként a nyaraimat töltöttem. Anyagilag is segítette a családot, ha nem volt pénzünk, rá számíthattunk, volt, hogy borítékban küldte postán a pénzt, hogy le tudjak utazni hozzá. A balatoni gyerekkorom már-már romantikus kaland volt: vadidegen gyerekkel ismerkedtem össze, voltak ismerkedő- és búcsúestek. Nagyanyám nagyon adott magára, a színes blúzaival és a magas sarkú cipőivel olyan volt, mint aki épp egy cukorkásdobozból lépett volna ki. Mindig tűsarkúban járt, még nyolcvanéves korában is. 85 éves volt, amikor egy vele egykorú barátnőjével egyszer csak megjelent Győrben, hogy megnézzenek engem a Kabaré című előadásban: még az utolsó éveiben is iszonyatosan büszke volt rám. Szerencsére a családomban mindenkinek nagyszerű a humorérzéke, és ez rá is igaz volt: olyanokat tudtunk együtt röhögni, hogy tényleg leestem a székről.
Járai nagyanyám nagyon jól kötött, máig nagy becsben tartom a Járai zoknikat, minden karácsonyra kötött dolgokat kaptunk tőle. Sok a mai napig megvan, vigyázok rájuk, főleg mióta tudom, hogy több nem lesz, mert Riza nénit 2019-ben elveszítettük. A halálával jöttem rá, milyen iszonyatosan szeretem. Beleroppantam, anyám halála sem fájt ennyire. Ő volt az, akire mindig lehetett számítani, hívhattam akár éjjel kettőkor is. Nagyon féltett engem, és – ahogyan ő hívott – én voltam az ő sós stanglija. Nem volt könnyű eset, benne volt a vezetői attitűd a magánéletben is, de én voltam az ő szeme fénye. Mai napig azt az olvasólámpát használom olvasáshoz, amit tőle kaptam. A munkabírása máig példaértékű számomra, még nyolcvanévesen is bejárt egy hotelbe dolgozni nyugdíj mellett.
Húgom, Emma
Húgom tizenhat évvel fiatalabb nálam, de édestestvérek vagyunk. Keveset éltünk egy háztartásban, mégis jó testvérek vagyunk. Nem tervezett gyerek volt, tulajdonképpen becsúszott. Az első gondolata a szüleimnek az volt, hogy talán már nem kéne bevállalni. Anyám a harmincas évei végén járt, amikor várandós lett vele, megijedt, és az első reakciója az volt, hogy nem szeretné megtartani. Végül apám győzte meg, hogy milyen klassz lenne, ha lenne egy második gyerek. Milyen érdekes, hogy ezek után a húgom nagyon apás lett, a mai napig nagyon szoros a kapcsolatuk. Szeretem ezt a köztük lévő harmóniát.
Járai Máté és húga Emma
Emlékszem, amikor csak néhány éves volt, és vittem őt a játszótérre, nagyon sokan hitték azt, hogy én vagyok Emma apukája, ráadásul elképesztően hasonlítunk egymásra. Hiába vagyok tizenhat évvel idősebb, rengeteget tanultam a húgomtól. Ő az egyetlen olyan ember, aki pontosan ugyanazt érzi a szüleimmel kapcsolatban, mint én. Az ő gyerekkora az enyémnél is keményebb volt, én még kertes házban nőhettem fel, de mire ő megszületett, az már elúszott. Talán a fiatalsága miatt Emma egy fokkal naivabb nálam, ezért a szüleinket illetően sokáig reménykedett egy komoly változásban. Nem ismerek még egy olyan ember, aki ennyire önzetlen tudna lenni, mint ő, hihetetlenül erős a szociális érzékenysége. Szegény család voltunk, és ő olyan diákmunkákat vállalt be, amikre én képtelen lettem volna: nyáron elment például egy berlini fesztiválra szemetet szedni. A teherbírása és a kitartása elképesztő. Idővel és sok-sok munkával küzdötte fel magát oda, hogy mindene meglegyen. Számomra ő a küzdés szó szinonimája. Jólesik, hogy büszke rám, látom, hogy felnéz a bátyjára, követi a munkásságom. Van vele kapcsolatban egy kicsi lelkifurdalásom, ugyanis sokkal többet kellene találkoznunk, mert amikor látjuk egymást, az mindig mindkettőnkre jó hatással van. Felnőtt fejjel laktunk először együtt egy szállodában, és az is csodálatos volt. Olyasmiket tudunk egymásról, amit senki más nem.
Nagyanyám, Törőcsik Mari
Őt senkinek nem kell bemutatni. A jelenléte határozta meg azt, hogy belőlem színész lett. Eleinte furcsa volt a kapcsolatunk, gyerekként sokat voltam náluk a velemi házban, amikor anyám rossz passzban volt, gyakran oda menekültem. Volt olyan nyár, amit teljes egészében ott töltöttem, amikor anyám szanatóriumban volt. Vigyáztak rám, sokszor voltam náluk a Gellért-hegyi otthonukban is, és számomra elképesztően izgalmas volt az élet, amit éltek. Sok ismert, híres ember járt hozzájuk vendégségbe, és máig az orromban érzem, hogy Mari mamának mindig milyen elképesztően jó illata volt. Csodálatos bundát hordott, mindig nagyon elegáns nő volt. Nehezen tudtam hová tenni, hogy a családunk tagja az ország egyik legnagyobb színésznője. Balkézről jött unokaként emlegetett engem, és talán a túlzott tiszteletem miatt sokáig távolságtartón viselkedtünk egymással, a kapcsolatunk nagyon formális volt. Ez aztán nagyapám halálával változott meg, az valahogy összehozott minket. Sokat jártunk Velemre hozzá a feleségemmel, fantasztikus humora és iróniája volt, a mai napig idézzük a mondatait. Mari mama nagyon tisztelte a klasszikus férfi-női szerepeket a kapcsolatban, mindig kiszolgálta a nagyapámat, ő vitte neki a kávét, ő rakta el a dolgokat: vidéki asszonyként olyan nevelést kapott, hogy ezeket a nőnek kell megcsinálnia.
Járai Máté és Törőcsik Mari (Fotó: Instagram)
A kulturális fejlődésemre óriási hatással volt már csak azzal is, hogy elmehettem őt a színházba megnézni. Rendkívül fontos volt számomra, hogy engem színészként elismerjen. Sokáig nem igazán szerette volna, hogy színész legyek, és ebben is nagyapám halála hozott fordulatot. Lelkifurdalása támadt, hogy sosem nézet meg színpadon, végül megnézett egy győri előadásban, amit felhoztunk Budapestre. Olyan dicsérő szavakat mondott nekem akkor, amik nagyon sokat jelentettek akkor, sőt azóta is. Azután, hogy korábban nem bízott bennem, ez az elismerés csodálatos volt. Ezzel egy képzeletbeli bizonyítványt is átadott nekem. Az utolsó életrajzi könyvében – amit a legjobban szeretek – is elmeséli ezt a történetet. Fontos volt számomra, hogy ellessek szakmai fogásokat tőle: hogyan tanult a konyhában szöveget, milyen alázatos másokkal a színházban, és milyen csodás iróniával állt önmagához és a pályatársaihoz. Ebből érzésem szerint sokat át tudtam menteni. Sajnos sosem játszhattunk együtt, egy díjátadó volt, ahol mindketten színpadra léptünk: ő díjátadóként, én pedig énekeltem neki, és mind a ketten sírtunk. Nekem ő maga a színház volt, maga a kultúra.
Feleségem, Kíra
A tüdő az életemben: ha ő nem lenne, én sem lennék. A kapcsolatunk egy nagyon jó barátságból érett szerelemmé még a gimnáziumi évek során, ahol osztálytársak voltunk. A szerelmünk előtt is olyan jó barátok voltunk, hogy amikor kikapcsolták nálunk a telefont, mert a szüleim nem fizették a számlát, ő képes volt átjönni gyalog, csakhogy egy öt percet tudjunk egymással beszélgetni. Két hónap múlva lesz a 24. évfordulója annak, hogy egy párt alkotunk, az esküvőnk Velemben volt, Mari mama intézte. Azt hiszem senkitől sem tanultam többet nála, 24 év után is izgalmas számomra, és képes meglepetéseket okozni. Vele kapcsolatban tanultam meg, mit jelent a feltétel nélküli szeretet. Nagyon szerencsés állapot, ha van melletted egy olyan ember, akivel ha ledobnának egy lakatlan szigeten, akkor is boldog lennék. Mondom mindezt úgy, hogy természetesen mi is veszekszünk, és akadnak mélypontok a kapcsolatunkban. Nehéz helyzetekben is ugyanúgy áll mellettem, mint a legjobbakban.
Járai Máté és felesége, Kíra (Fotó: Instagram)
A születésemen kívül az életem szinte összes fontos, nagy eseményének tanúja volt. Ismerte a szüleimet, mindkét nagyanyámat, ott volt mellettem, amikor a húgom felnőtt… Nekem nincs sok barátom – egyébként a barátaim többsége is lány – , de a feleségem a legjobb barát szerepét is tökéletesen betölti. Senki sincs, aki nála jobban ismer. Együtt vagyunk egy kerek egész, és egész életünkben az lesz a feladatunk, hogy megtanuljuk, mi önállóan, egyedül is egyéniségek vagyunk. Két életünk van, és nem ketten élünk egyet. Nagyon erős szimbiózisban élünk, ami sokszor hátrány is lehet. Meg kell tanulnunk külön is élvezni az életet, ne csak együtt. Eddig a kapcsolatunk minden akadályt legyőzött, és azon dolgozunk, hogy ez így is maradjon. Kíra nekem a biztos pont, a kapaszkodó az életemben. Járai Kíra nekem olyan, mint másnak mondjuk hinni Jézus Krisztusban. Egy megkérdőjelezhetetlen hit és egy megkérdőjelezhetetlen kapocs, ami biztos, hogy az egész életen át elkísér. Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni róla annak ellenére, hogy néha legszívesebben kitenném az autóból, mert épp annyira idegesít.
