nlc.hu
Sztárok
Megúszhatja a börtönt a ma 65 éves Alec Baldwin?

A karrierje bezuhant, az édesanyja meghalt, de megszületett a nyolcadik gyereke – így él a 65 éves Alec Baldwin a forgatási tragédia óta

A Rust című western forgatásán történt halálos baleset óta Alec Baldwin élete felbolydult. Az ügyvédeivel mindent megtesznek azért, hogy a színész elkerülje a börtönbüntetést. A másfél éve történt tragédia óta sem állt meg az élet, és a ma születésnapos Baldwin új tragédiákat is megélt, miközben feleségével a hetedik gyerekük születését is ünnepelték.

Apró és jelentéktelen hírnek tűnik, amiről még tavaly februárban írtak Alec Baldwin kapcsán a lapok: a sztár vásárolt magának egy farmházat Vermontban. Az 1,75 millió dolláros (nagyjából 600 millió forintos) ingatlanvásárlás hollywoodi sztármércével nézve nem volt egy óriási beruházás, bár az időzítése első blikkre furcsának tűnhetett: kinek jut eszébe ingatlant vásárolni pár hónappal az után, hogy az élete egyik legnagyobb tragédiáját élte át? Az azóta eltelt idő azonban sok szempontból magyarázatot ad a furcsa időzítésű vásárlásra.

Baldwinék a Rust című western forgatása közben történt halálos baleset idején Manhattanben éltek egy penthouse lakásban. Alec Baldwin iránt a tragédia után jelentősen megnőtt a médiaérdeklődés, és a paparazzók jelenlétét híresen nehezen viselő (számos ügye volt már abból, hogy az utcán nekiment egy-egy őt követő fotósnak) filmcsillag New York közepén valószínűleg egy lépést sem tudott volna megtenni az őt követő fotósok hada nélkül. Vermont nincs a világvégén, viszont annyira azért már kiesik a körforgásból, hogy arrafelé biztosan jóval kisebb médiaérdeklődés mellett élhetnek Baldwinék.

Az új Baldwin rezdencia

Alec Baldwin vermonti háza (Fotó: Profimedia)

Egy méregdrága pereskedés fedezete

Szeptemberben aztán új hír érkezett a Balwin család háza tájáról. Alec Baldwin eladott egy ingatlant, amit még 25 évvel ezelőtt vásárolt, amikor még Kim Basingerrel élt házasságban. A sajtóban az ingatlanvásárlást leginkább arról az oldalról fogták meg, hogy Baldwin milyen szuper befektető, hiszen a család Hamptons-vidéken (New York környékének luxus-nyaralóövezete) található házát tízszer annyiért (29 millió dollárért) adta el, mint amennyiért annak idején vásárolta. Az eladást azzal magyarázták, hogy az év elején vásárolt vermonti farmház miatt Baldwinnak nincs szüksége még egy vidéki ingatlanra, ami első blikkre szépen és logikusan is hangzik, azonban az eladás valódi oka ennél valószínűleg sokkal szomorúbb. A Rust halálos balesete végtelen pereskedések sorát akasztotta a színész nyakába, volt, hogy őt perelték, volt, hogy ő indított ellenkeresetet, ráadásul a színész bármennyit hajlandó fizetni azért, hogy a végén mindenképp szabadlábon maradjon. A legjobb (és persze a legdrágább) ügyvédek hadát fogadta fel, márpedig Amerikában egy ilyen évekig húzódó ügy irgalmatlan jogi költségeket emészt fel, ráadásul egy olyan életszakaszában, amikor az igazán jól fizető munkák is elakadni látszanak.

Alec Baldwin és felesége Hilaria Baldwin

Alec Baldwin és felesége, Hilaria Baldwin egy paparazzóval vitatkoznak az út szélén Manchesterben, miután megelégelték, hogy fotósok üldözik őket. Ez volt az első alkalom, hogy a színész nyilatkozott a forgatáson történt balesetről (Fotó: MEGA/GC Images)

Bár Baldwin továbbra is dolgozik, a kétes kimenetelű pereskedése miatt az igazán nagy hollywoodi produkciók most kerülik őt, mert nem akarják kockáztatni azt a negatív sajtóvisszhangot, amit akkor kapnának, ha kiderül, hogy olyan színészt alkalmaztak, akit netán elítélnek gondatlanságból elkövetett emberölésért. Ha az imdb filmes adatbázisban átnézzük, milyen filmjei várnak bemutatásra, láthatjuk, hogy jobbára ismeretlen alkotók B-kategóriás munkáiban dolgozik, pedig néhány éve még olyan A-kategóriás munkái voltak, mint a Mission: Impossible-filmek, a Csillag születik vagy épp az Árva Brooklyn. Márpedig a B-kategóriás filmek többnyire B-kategóriás fizetésekkel járnak együtt, Baldwin pedig eközben nyilván szeretné fenntartani az eddigi életszínvonalát, miközben kénytelen fizetni a méregdrága pereskedést is. Vagyis az „olcsó” vermonti ház megvásárlása és a drága hamptonsi birtok eladása teljesen logikus lépés egy sztártól, aki átmenetileg megszorult anyagilag, és próbálja valahogy kihúzni az időszakot, amíg nem megy annyira a szekér.

Búcsú az édesanyjától

Mivel Baldwin tisztában van azzal, hogy izgalmas szakmai kihívások és babérok a közeljövőben aligha várnak rá, láthatóan igyekszik a családjára fókuszálni. Van is kire: feleségével, Hilaria Baldwinnal szeptemberben megszületett a hetedik közös gyermekük (Baldwinnak a Kim Basingerrel való házasságából van még egy híres lánya), Ilaria, és a színész gyakran posztol a gyerekekben gazdag családi életéről, valamint arról, mennyi mindent köszönhet Hilariának, aki nélkül nem lenne teljes az élete. Hilaria egy nehéz időszakban az alábbi szavakkal jelentette be várandósságát:

Az elmúlt évek során sokszor voltunk fent és lent is, ám most ismét fent vagyunk egy jókora meglepetésnek köszönhetően: egy új kis Baldwin csatlakozik hozzánk!

A meglepetés szó használatából talán joggal tippelünk arra, hogy Ilaria nem tervezett gyerek volt.

Az elmúlt időszak egyik legfájdalmasabb híre Baldwinéknál kétségtelenül tavaly májusban történt, amikor 92 évesen elhunyt Alec édesanyja, Carol M. Baldwin. Az asszonynak a halála idején 6 gyermeke, 25 unokája és 14 dédunokája volt. Az élete utolsó 25 évét a mellrák elleni küzdelemre fordította. Miután a kilencvenes évek első felében maga is megbetegedett és szerencsésen kijött belőle, úgy döntött, hogy minden erejével azon lesz, hogy pénzt gyűjtsön a mellrák gyógyítását célzó kutatásokhoz, és ezt a munkáját rendkívül eredményesen végezte.

Carol M. Baldwin

Alec Baldwin, Carol M. Baldwin, Billy Baldwin, és Beth Baldwin 2004-ben (Fotó: Profimedia)

Börtönbe kerülhet Baldwin?

Miközben a film lassan sínre kerül, Baldwin pedig próbálja a balhéktól távol, a népes családja körében tölteni a napjait, az ügy tovább folytatódik, sőt egyre csak bonyolódik a bíróságon. Összefoglaltuk a tragédia utáni főbb történéseket, amiből egy tanulságot már levonhatunk: Baldwin ügyvédei eddig eredményesen megdolgoztak a fizetésükért.

2021. november 17. – A film script supervisora pert indít Baldwin ellen, mondván, a színész orosz rulettet játszott a forgatáson a töltött pisztollyal való gyakorlásával.

2022. január 12. – A film fegyverbiztonságért felelős szakembere, Hannah Gutierrez-Reed beperli a lőszert szállító céget, azt állítva, hogy a szállítmányuk volt a felelős, mert a vaktöltények közé éles töltény is keveredett.

2022. február 15.Halyna Hutchins családja beperli a produkciót és Alec Baldwint, mivel szerintük a költségeken való spórolásuk és a gondatlanságuk vezetett a halálos balesethez.

2022. április 20. – A forgatás helyszíne, Új-Mexikó állam a biztonsági szabályok be nem tartása miatt 136 793 dolláros bírságot szab ki a produkcióra.

2022. október 5. – Hutchins családja bejelenti, hogy megállapodtak a producerekkel, így visszavonják a producerek ellen februárban indított keresetüket. Az operatőr férje, Matthew Hutchins executive producerként felügyelheti a 2023-ban újrainduló forgatást.

2022. november 11. – Alec Baldwin a film több stábtagját (a rendező első asszisztensét, a töltények szállítóját, a fegyverszakértőt és kellékest) is bepereli gondatlanságért. Ez egy ellenkereset azzal a perrel szemben, amit a film script supervisora indított többet között Baldwin ellen 2021. novemberében.

2023. január 19. – Lezárul az ügy körüli nyomozás, megtörténik a vádemelés. Alec Baldwint és a film fegyverbiztonsági szakemberét, Hannah Gutierrez-Reedet gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolják.

2023. február 7. – Baldwin ügyvédei lemondásra szólítja fel a vádat vezető különleges ügyészt, mivel a nő szerintük a törvényhozásban való munkája miatt összeférhetetlen az ügyben betöltött szerepével.

2023. február 9. – Halyna Hutchins szülei és lánytestvére beperlik Baldwint, a film producereit és több stábtagot az érzelmi és egyéb veszteségek miatt, amit szerintük a hanyagságuk okozott.

2023. február 20. – Az ügyészség dobja a lőfegyver felelőtlen használata vádját Gutierrez-Reeddel és Baldwinnal szemben. Ez Baldwinéknak fél siker, ugyanis ez a vád jelentősen növelné a lehetséges büntetési tételt.

2023. február 23. – Elérkezik a tárgyalás első bírósági szakasza és Alec Baldwin ártatlannak vallja magát a felhozott vádakban.

2023. február 24. – Mérséklik a bírságot. Az Új-Mexikó állammal való egyezkedés során a 2022. áprilisában kiszabott 136 000 dolláros bírságot 100 000 dollárra tudják lealkudni a producerek.

2023. március 14. – Baldwin ügyvédeinek nyomására lemond a vádat vezető különleges ügyész összeférhetetlenség miatt. Két héttel később az államügyész is távozik, egyben kinevezi az utódaikat az ügy élén.

A félbehagyott film sorsa

Bár látszólag jelentéktelen ügynek tűnik, hogy mi lesz azzal a westernnel, melynek forgatása közben egy kellékpisztolyt éles lövedék hagyott el és halálosan megsebesítette Halyna Hutchins operatőrt, az alkotók nem tettek le arról, hogy befejezzék a forgatást. A filmbe bevonták Hutchins férjét, Matthew Hutchinst is, aki executive producerként szállt be, és arról szeretne gondoskodni, hogy az elkészült western méltó emléket állítson a felesége munkásságának. Az alkotók februári tájékoztatása szerint a forgatás a tavasz folyamán veheti kezdetét, szinte a teljes stáb visszatér, csak egy-két ponton lesznek változások. Új biztonságért felelős szakembereket szerződtettek, akik gondoskodni fognak arról, hogy éles fegyverek ne kerüljenek a produkció közelébe, és Halyna Hutchins operatőr helyét a férje áldásával Bianca Cline (Marcell the Shell with Shoes On) veszi át, aki a munkáért kapott gázsi egészét jótékony célra fordítja majd. Maga Alec Baldwin is visszatér, ahogy a lövésben szintén megsérült rendező, Joel Souza sem marad távol.

Minden erőmet a forgatás során arra fogom fordítani, hogy tiszteljem Halyna örökségét, és büszkévé tegyem

– nyilatkozta a rendező.

(via) (via) (via) (via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top