nlc.hu
Sztárok
Stana Alexandra őszintén beszélt a válásáról

Stana Alexandra a válása után: „Még hiszek a házasságban”

A táncos túllépett a múlton, és már csak a jövőbe tekint.

Stana Alexandra korlátozott ideig elérhető Instagram-sztorijában beszélt arról, milyen a kapcsolata volt férjével, Köcse Györggyel, valamint arra a kérdésre is válaszolt, hogy a jövőben akar-e még férjhez menni. A táncos pár a Dancing with the Starsban tűnt fel. 2021 nyarán házasodtak össze, viszont hamar tönkrement a kapcsolatuk, hiszen 5 hónapra rá bejelentették, hogy elválnak. A szakítás után kiderült, hogy megcsalás is közrejátszott a döntésükben.

„Mindketten túlléptünk a múlton, mivel mindketten táncosok vagyunk, tudunk felnőtt emberként együtt dolgozni” – vallotta be Alexandra, majd az újabb esküvővel kapcsolatban feltett kérdésre is válaszolt: „Nincs ellenvetésem. Majd ahogy az élet hozza. Még hiszek a házasságban” – jelentette ki Stana Alexandra, akinek jelenlegi párja, Meggyes Dávid korábban arról beszélt, hogy szívesen alapítana családot.

„Szeretnék egy kislányt, Alexandra is nyitott rá. Hál’ Istennek, ahogy említem, rögtön elmosolyodik; ennél nagyobb visszajelzés nem is kell nekem. Valamiért régóta azt érzem, hogy lányos apuka leszek. Látom a nővéremnél, hogy milyen szeretettel és tisztelettel viszonyul édesapámhoz egy életen át. Én is arra vágyom, hogy legyen egy kis szerelmem, aki remélhetőleg hasonlít majd a páromra” – nyilatkozta a hot! magazinnak Dávid.

Stana Alexandra

Stana Alexandra (Fotó: Birton Szabolcs)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top