nlc.hu
Sztárok
Ilyen most Tóth Szabi kapcsolata Muri Enikővel

Tóth Szabi a Muri Enikővel való kapcsolatáról: „Az, hogy mennyire szeretjük egymást, az a négy falra tartozik”

A színpadon sem ölelkeznek.

Tóth Szabi ritkán beszél a magánéletéről, most azonban kivételt tett. Az M2 Petőfi TV podcastjében elárulta, hogy fontos döntést hozott a Muri Enikővel való kapcsolatáról, amiről először a 15 évvel fiatalabb kedvesét kellett meggyőznie – írja a Bors.

Muri Enikő és Tóth Szabi,

Muri Enikő és Tóth Szabi a Nyerő Páros 6. évadában – Fotó: Sajtóklub

Elmondása szerint a 2019-ben indult kapcsolatukat nem verték nagy dobra, de soha nem is titkolták: “Ugyanúgy jártunk kézen fogva, láthattak minket. Nagyon sok zenész kolléga tudott róla. Mi nem rejtettük véka alá“. Szerinte azonban a nők máshogy állnak hozzá, számukra ez fontosabb, ők jobban szeretik, ha felvállalja őket a párjuk, illetve fordítva is. “Valahogy el tudtam neki (Enikőnek) magyarázni, hogy (…) milyen a párkapcsolatunk, mennyire szeretjük egymást, az a négy falra tartozik, nem a közösségi médiára” – árulta el a Sugarloaf alapítótagja.

A szerelmesek arra is nagyon odafigyelnek, hogy a koncertjeiken se lehessen érezni a kettejük közötti intimitást. Hangsúlyozza, a színpadon ők dolgoznak, nem pedig a párkapcsolatukat élik meg. “Nem látnak minket ölelkezni vagy puszilkodni a színpadon” – jegyezte meg.

Csak akkor tudódott ki, hogy egy párt alkotnak, mikor kiderült, hogy a Nyerő Páros 2022-es szériájában ők is feltűnnek. “Nekünk van egy zenei karrierünk, és nagyon nem akartuk azt, hogy a kapcsolatunkról cikkezzenek, inkább a munkásságunkat értékeljék” – indokolta akkor a zenész, miért nem vállalták fel addig nyilvánosan a szerelmüket. A sztárpár elmondása szerint a közös munka miatt folyamatosan, 0-24-ben együtt vannak, emiatt akkor a 3 éves kapcsolatuk egy 8-9 éves kapcsolatnak felel meg.

A vetélkedőből végül harmadikként távoztak. A szereplésükről, ami olykor kiverte a biztosítékot a nézők között, a Nyerő Páros villájában is sok haragost szereztek, mégis hatalmas élményként tekintenek a játékra: “Fantasztikusan éltük meg. (…) Tudtuk, hogy mi megosztóak vagyunk, akár a nézők, akár a játékosok számára. Van bennünk rafkó, látszott, hogy tekergetjük a szálakat, de szerintem ettől lesz élvezetes, imádható a játék“.

Ez is érdekelhet Sztárok, akik titkolják párjaikat Megnézem

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top