1958. november 11-én született Budapesten Kulka János Tamás. Gyerekszínészként a Szegedi Nemzeti Színházban három alkalommal is szerepet kapott Komor István rendezéseiben. Érdekesség, hogy a bölcsészkar felé húzott a szíve, ám egy véletlennek köszönhetően a Színház-és Filmművészeti Főiskolán kötött ki.
„Amikor kiderült, hogy Szegeden, ahol a családunk élt, abban az évben nem indul angol–francia szak, ahová menni szerettem volna […] nem akartam Szegeden maradni. És miután gőzöm se volt róla, mihez kezdjek, kapóra jött a Polák Tücsi nevű osztálytársam ötlete, hogy menjünk el felvételizni a Színművészetire. Jó bulinak tűnt az egész, semmi többnek” – mesélte a Van egy hely, a színpad… című könyvben Kulka János. A Szomszédok című sorozatban lett országosan ismert. Az első adástól (1987. február) 12 éven át alakította Mágenheim Ádám karakterét. 2003-ban a Nemzeti Színház tagja lett, 2013-ban azonban már nem újította meg a szerződését. A Nemzeti után A nép ellensége című drámában mutatkozott be a budapesti Katona József Színházban.
Aztán minden megváltozott…
A színész 2016 áprilisában súlyos stroke-ot kapott, és életmentő műtéten esett át. A betegség következtében nemcsak az angol- és franciatudása esett ki teljesen, de a mozgása és a beszéde is korlátozott lett, amit lassanként, segítséggel sikerült visszanyernie. 2021-ben így nyilatkozott az állapotáról: „Küzdök. Dühös vagyok magamra. Reggel, amikor felkelek, még minden szuper. De ahogy múlik a nap, úgy romlik a kedvem. Délelőtt fél tizenegykor már depressziósan ülök a kanapén. Ma ébredés után eszembe jutott, hogy interjúzom veled. Az egyik énem azt mondta, hogy yes, a másik azt, hogy jaj, ne. Ilyenkor mantrázom magamban, hogy de, igenis akarod, János.”
2023-ban a Nők Lapjának adott interjút, és sajnos ott sem volt bizakodó: mint elmondta, a barátok eltűntek mellőle. „Elkoptak. Elfelejtettek. Ahogy én elfelejtettem a betegség miatt az angolt, a franciát, a verseket, a címeket, mindent. Ők engem. Azok, akiknek régen segítettem, akiket támogattam, ahol jótékonyságból fölléptem, mind elfelejtettek. Számukra nem vagyok. Szégyellem magam… Kováts Adél néha fölhív. Olyankor örülök. Csákányi Eszter, ő rendszeresen. Vele sokat beszélgetek. Tájékozott, okos, hisztis, szomorú, vicces, nagyon jó ember, igazi barát! A falakon kívül durva a világ. Aki az utcán kedves volt, most elfordul. Nem köszönnek rám, mint régen. Rossz ez. Változott a világ. Durvák az emberek. Talán félnek. Sok a baj. Háború. Infláció. Máskor beszólnak. Olyankor mosolygok, és megyek tovább. Szörnyű! És én ebben a világban még sokkal rosszabbul érzem magam.”
Új dal
2022-ben Falusi Mariann és Lang Györgyi közreműködésével megjelent Kulka János dala. Tariska Szabolcs szövegíró múltba merengő-révedező, hangulatos éjszakai szövegéhez Tövisházi Ambrus az ötvenes-hatvanas éveket és a doowop zenei stílust megidéző zenéje társul. A színész egy éjjeli látogatásról énekel, miközben egy füstös cumbiát hallgat – utóbbi egy kolumbiai tánczene megnevezése.
Puskás Peti és Trokán Nóra oldalán tért vissza
Kulka János is szerepel a napokban debütált The Biebers új klipjében.
„Szerettem volna egy klipet, ami méltó Trokán Nórihoz és Kulka Jánoshoz. Mérhetetlenül tisztelem Jánost, és bízom benne, hogy azok, akik hiányolják őt a színpadról, a szívükbe zárják ezt a klipet, ha viszontlátják benne. Az egész forgatás alatt ez járt a fejemben, hogy vissza tudjam adni, milyen szeretettel és tisztelettel nézünk fel rá” – fogalmazott Puskás-Dallos Peti a dallal kapcsolatban.
Nem adta fel
A színművész egyébként többször is lenyilatkozta, hogy ha van rá lehetőség, továbbra is nagyon szívesen vállal különböző filmes szerepeket. A stroke-ja óta ezekben a magyar filmekben láthattuk viszont: Budapest Noir, X – A rendszerből törölve, A játszma, Átjáróház. Sorozatokban is feltűnt: az RTL Klubon futó Válótársakban, illetve a TV2-n, az Egyszer volt Budán Bödör Gáspár című produkcióban.