nlc.hu
Sztárok
Demcsák Zsuzsa és új párja

Demcsák Zsuzsa először posztolt közös fotót új vőlegényével

Le sem tagadhatná boldogságát.

Demcsák Zsuzsa és volt férje, Krishan Dangwal hivatalosan még csak szeptemberben váltak el, ám Zsuzsára máris rátalált a szerelem. Ugyan miután kiderült, külön utakon kényszerülnek folytatni Krishannal, a műsorvezető hetekig hangsúlyozta, volt kedvese olyan magasra tette a mércét, hogy bár nyitott egy új kapcsolatra, nem tudja, lesz-e bárki, aki ezt képes megugrani. 

Demcsák Zsuzsa

Fotó: TV2

Volt, méghozzá igencsak rövid időn belül. Október elején a műsorvezető egy rettentően fura posztot tett közzé Instagram-oldalán, amelyben a keze látszott homályosan lefényképezve és azt írta mellé: „Gyűrű lesz rajta”. Egyből megindultak a találgatások, hogy mit akar üzenni Zsuzsa a fura bejegyzésével, sokan pedig azt hitték, csak tréfálkozott, hiszen pár órán belül letörölte a képet. Nem sokkal később ismét megosztotta, majd elárulta, nem csak új kedvese van, de már az eljegyzésen is túl vannak. 

A műsorvezető új párja egy vidéki milliárdos, Ferenc, akivel a munkája során ismerkedett össze, és rövid idő alatt olyan komolyra fordult a kapcsolatuk, hogy állítólag Spanyolországban meg is történt a lánykérés. Demcsák féltve őrzi a nyilvánosság elől szerelmét, még a barátai közül is kevesen találkoztak az úriemberrel, pár hete azonban szűkszavúan, de nyilatkozott kapcsolatáról. 

„Úgy döntöttünk közösen a párommal, hogy minden olyan információ, ami a kapcsolatunkra vonatkozik, csak ránk tartozik és ezt szeretnénk is megtartani. Azt gondolom, elég annyi, ha megerősítem, hogy valóban eljegyeztek” nyilatkozta Zsuzsa, aki tartja magát az állításához. Most mégis kivételt tett és 24 óráig elérhető Instagram-történetében osztott meg egy képet vőlegényével, melyhez a Fly Me To The Moon című dalt csatolta. 

A közös fotót ITT tudod megtekinteni. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top