nlc.hu
Trend
Vajna Timi Cannes-ban is Andyt gyászolja

Vajna Timi Cannes-ban is Andyt gyászolja

Az idén elhunyt filmproducer és felesége minden évben együtt látogatott el a franciaországi fesztiválra.

Vajna Tímea nehezen dolgozza fel férje elvesztését – írja a Blikk.

Fotó: MTI Fotó / Nagy Lajos

Andy Vajna özvegye a következőket írta közösségi oldalán Cannes-ból bejelentkezve:

„Az idei Cannes más, mint a többi, és soha nem lesz már ugyanaz. Andy sajnos már lefoglalta és kifizette a hajó egy részét, amit a yacht company nem akart visszafizetni, úgyhogy eljöttem, és az amerikai barátok kipótolták. Valakiket ismerek, de sokakat nem. Ahogy a hajóra léptem, rám tört a sírás, és minden Andyre emlékeztet. Azt hittem, hogy jót fog tenni egy kis kikapcsolódás a rengeteg céges dolog mellett, de most még magányosabbnak érzem magam. Az amerikai barátok azt mondták, hogy Andy örülne, ha jól éreznéd magad, és mosolyognál… hát megpróbáltam kierőszakolni magamból egy kis mosolyt… de inkább vicsorgás lett belőle.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top