Trend

Lamináltatta a szemöldökét, nagyon megjárta

Rábeszélték a szemöldöklaminálásra a lányt, ma már nagyon bánja, hogy belement.
Melissa Ryan

A brit Melissa Ryan ajakfeltöltésre ment a Cavendish Aesthetics szalonba, de rábeszélték, hogy csináltasson szemöldöklaminálást is. Az eljárás lényege, hogy a szemöldököt oly módon formázzák és festik, amitől végül olyan szabályos lesz, mintha laminált fóliával rögzítették volna az archoz.

A 21 éves lány bele is ment, hogy kipróbálja a kezelést, a végeredménnyel azonban nagyon nem volt elégedett. 

„Úgy néztem ki, mint egy idióta. Talán még én is jobban megcsináltam volna, bekötött szemmel… Úgy léptem ki a szalonból, hogy a szemöldököm a lehető legrosszabb állapotban volt, az emberek megbámultak, és kinevettek, nagyon zavarba ejtő volt” – írta Melissa abban a Facebook-posztban, melyben beszámolt a történtekről. „Hazajöttem és sírtam, most még rosszabbul érzem magam a külsőm miatt.”

A lány megpróbálta felvenni a kapcsolatot a szalon tulajdonosával, Amanda Cavendish-sel, hogy panaszt tegyen, ám ez csak akkor sikerült, mikor a közösségi médiában, nyilvánosan is írt az elrontott szemöldöklaminálásról. Ezután hosszas üzenetváltás következett, a szalon 25 font kártérítést ajánlott fel a lánynak.

Amanda azt állítja, előre elmondták Melissának, hogy egy tanuló fogja végezni a kezelést, és elsősorban modelleket keresnek, akiken gyakorolhat. Melissa szerint viszont ez nem így történt. Állítólag arra is felhívták a figyelmét, hogy a szemöldökét a laminálást követően 24 órán át nem érheti víz. A lány azonban azt mondja, a bőre rögtön a kezelés után viszketni kezdett. Hozzátette, hogy nem végeztek rajta allergiatesztet sem, ami pedig kideríthette volna, hogy a bőre nem bírja a beavatkozáshoz szükséges vegyi anyagokat.

Melissa azt állatja, a mai napig sem kértek tőle elnézést, és egyelőre kártérítést sem kapott, azt ugyanis átutalással nem, csak személyesen fizetnék ki neki, csak emiatt azonban nem szeretne újra Londonba utazni.

via

(Nyitókép: Facebook)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése