II. Erzsébet – A novemberi zimankó ellenére is szandált viselt
Erzsébet hercegnő, a későbbi II. Erzsébet 1947-ben ment feleségül választottjához, a görög Fülöp herceghez. A novemberi esküvő dacára nem zárt cipőt, hanem szandált viselt a ceremónián, melyet a 25 éves Edward Rayne alkotott meg a számára. A többgenerációs cipőtervező Rayne famíliának már a hercegnő nagymamája, Teck Mária királyné, illetve édesanyja, Erzsébet királyné is rendszeres ügyfele volt, azért döntöttek úgy, hogy az esküvői cipőt is tőlük rendelik meg Erzsébet számára. Az eredetileg elefántcsontszínű, magassarkú szandál szaténból készült, ezüst csattal, amit apró gyöngyökkel raktak ki, hogy még inkább harmonizáljon a hercegnő ruhájával, melyet mintegy tízezer gyöngy díszített.
Grace Kelly – 50 évig nem jöttek rá a cipő titkára
Grace Kelly 1956. április 16-án fogadott örök hűséget III. Rainier monacói hercegnek. Menyasszonyi lábbelijét az akkoriban a “körömcipők királyaként” emlegetett David Evins tervezte. Mivel a színésznő majdnem ugyanakkora volt, mint jövendőbelije, ezért a cipő nem lehetett túlságosan magas, csupán 5 centis sarkakat kapott. A tervező a bal párba Grace Kelly, míg a jobba a saját nevét írta bele. A lábbeli titkára azonban csak évtizedekkel később derült fény: 2005-ben a kutatók megröntgenezték a cipőt, és ekkor fedezték fel, hogy a jobb pár talpában egy szerencsehozó rézpennyt rejtett el a kreátor. Ismerve a hercegnő életét, sok szerencsét azért nem hozott neki.
Diana hercegnő – Szinte teljesen lapos cipőben állt oltár elé
Diana hercegnő esküvői cipőjére nem túlzás azt mondani, hogy aprólékosan kidolgozott műalkotás. A fiatal hercegnő 178 centiméter magas volt, pontosan ugyanannyi, mint Károly herceg, ám szerette volna elkerülni, hogy az esküvőn a vőlegénye fölé magasodjon. Épp ezért rendelt alacsony sarkú cipőt Clive Shilton cipőtervezőtől. A végső dizájn hathónapos munka eredményeképp született meg. A szaténcipőt csipkével, mintegy 500 flitterrel és apró gyöngyökkel díszítették, míg a talp virágmotívumos festést kapott, a sarkak alá pedig a C és a D (Charles és Diana) kezdőbetűket írták. A lábbeliből egy pontosan ugyanilyen, tartalék pár is készült, mely 2011-ben 40 000 angol fontért kelt el egy aukción.
Mabel hercegné – A legkülönlegesebb cipő
Minden idők legbizarrabb királyi esküvői ruhájaként emlegetik Mabel hercegné menyasszonyi szettjét. Mabel Los 2004-ben ment feleségül Friso holland herceghez. Öltözékét a szoborszerű, avantgárd dizájnjairól híres Viktor & Rolf terveződuó készítette. A ruha és az uszály hálószerű, masnis díszítést kapott és ugyanez köszönt vissza a lábbeli orrán is. A párnak tragikus sors jutott, mivel a herceg 2012. február 17-én balesetet szenvedett az osztrák Alpokban. Frisot síelés közben maga alá temette egy lavina. A herceg másfél évig feküdt kómában, végül 2013 augusztásában hunyt el. Édesanyja lemondott a trónra, azóta Friso bátyja, Vilmos Sándor a holland uralkodó.
Katalin hercegné – Elrejtették a csodaszép topánkát
Katalin hercegné menyasszonyi ruháját az Alexander McQueen divatház vezető tervezője, Sarah Burton álmodta meg és – bár ez kevésbé köztudott – ő volt felelős a lábbeliért is. A magassarkú még pillanatokra sem igazán látszott ki a pazar szoknyarész alól, így gyakorlatilag egyáltalán nem tudott érvényesülni, holott nem kevésbé finom, kidolgozott darab, mint a ruha volt. A hercegné az esküvőn is ragaszkodott kedvenc cipőfazonjához, vagyis a klasszikus, kerek orrú tűsarkúhoz. Az elefántcsontfehér lábbelit ugyanolyan csipkével díszítették, mint a ruhát.
Bernadotte Magdolna svéd királyi hercegnő – Akár egy filmsztár
Bernadotte Magdolna svéd királyi hercegnő 2013-ban mondta ki a boldogító igent Christopher O’Neill amerikai-brit pénzügyi szakértőnek. A ruháját maga a legendás Valentino Garavani tervezte, a cipőjét azonban személyre szabottan csináltatta. A bokapántos, apró pöttyös tűsarkút az Oscar de la Renta divatház akkor épp aktuális kollekciójából választotta.
Zsófia hercegné – Modern lábbeli, mesebeli ruha
Károly Fülöp svéd királyi herceg 2015-ben vette felségül az egykori glamúrmodell Sofia Hellqvistet. Az ara nem valamelyik világhírű divatháztól, hanem egy nemzetközileg kevéssé ismert svéd divattervezőtől, Ida Sjöstedttől rendelte a ruháját. A klasszikusan hercegnős, kézi készítésű csipkével díszített ruha alatt, egy hegyes orrú, tűsarkú, lakkbőr Charlotte Olympia platformcipőt viselt, amelynek talpát szívek díszítették.
Beatrix hercegnő – Újrahasznosított lábbeliben mondta ki az igent
Beatrix hercegnő idén július 17-én, szűk körű szertartáson házasodott össze olasz párjával, Edoardo Mapelli Mozzival. A ceremónián egy II. Erzsébettől kölcsönkapott, 1966-os Norman Hartnell ruhát viselt, de a cipője sem volt vadonatúj darab. A pezsgőszínű Valentino magassarkút ugyanis már két másik esküvőn is viselte, igaz, akkor vendégként: első alkalommal 2011-ben Kate Middleton és Vimos herceg házasságkötésekor, majd 2014-ben Amedeo belga herceg és Elisabetta Maria Rosboch von Wolkenstein esküvőjén.
Meghan Markle – Két ruha, két cipő
A színésznő egy letisztult, csónaknyakú Givenchy ruhában mondta ki az igent Harry hercegnek. Ehhez egy Manolo Blahnik cipőt viselt. Később, amikor a fogadásra mentek, egy Stella McCartney selyemruhát öltött magára. Hozzá egy Aquaruazza cipőt választott, ami selymes szaténból készült, a talpa pedig babakék színben tündökölt.