nlc.hu
Trend

A legstílusosabb királyi esküvői cipők

Milyen titkokat rejtenek ezek az ikonikus királyi esküvői cipők?

A királyi esküvőkön kevéssé tudtak érvényesülni, most azonban megmutatjuk közelről, milyen elképesztő lábbelik rejtőztek a fejedelmi menyasszonyi ruhák alatt.

II. Erzsébet – A novemberi zimankó ellenére is szandált viselt

Erzsébet hercegnő, a későbbi II. Erzsébet 1947-ben ment feleségül választottjához,  a görög Fülöp herceghez. A novemberi esküvő dacára nem zárt cipőt, hanem szandált viselt a ceremónián, melyet a 25 éves Edward Rayne alkotott meg a számára. A többgenerációs cipőtervező Rayne famíliának már a hercegnő nagymamája, Teck Mária királyné, illetve édesanyja, Erzsébet királyné is rendszeres ügyfele volt, azért döntöttek úgy, hogy az esküvői cipőt is tőlük rendelik meg Erzsébet számára. Az eredetileg elefántcsontszínű, magassarkú szandál szaténból készült, ezüst csattal, amit apró gyöngyökkel raktak ki, hogy még inkább harmonizáljon a hercegnő ruhájával, melyet mintegy tízezer gyöngy díszített.

II. Erzsébet esküvői cipői

II. Erzsébet (Fotók: Getty Images)

Grace Kelly – 50 évig nem jöttek rá a cipő titkára

Grace Kelly 1956. április 16-án fogadott örök hűséget III. Rainier monacói hercegnek. Menyasszonyi lábbelijét az akkoriban a  “körömcipők királyaként” emlegetett David Evins tervezte. Mivel a színésznő majdnem ugyanakkora volt, mint jövendőbelije, ezért a cipő nem lehetett túlságosan magas, csupán 5 centis sarkakat kapott. A tervező a bal párba Grace Kelly, míg a jobba a saját nevét írta bele. A lábbeli titkára azonban csak évtizedekkel később derült fény: 2005-ben a kutatók megröntgenezték a cipőt, és ekkor fedezték fel, hogy a jobb pár talpában egy szerencsehozó rézpennyt rejtett el a kreátor. Ismerve a hercegnő életét, sok szerencsét azért nem hozott neki.

Grace Kelly esküvői cipői

Grace Kelly (Fotók: Getty Images/philamuseum.org)

Diana hercegnő – Szinte teljesen lapos cipőben állt oltár elé

Diana hercegnő esküvői cipőjére nem túlzás azt mondani, hogy aprólékosan kidolgozott műalkotás. A fiatal hercegnő 178 centiméter magas volt, pontosan ugyanannyi, mint Károly herceg, ám szerette volna elkerülni, hogy az esküvőn a vőlegénye fölé magasodjon. Épp ezért rendelt alacsony sarkú cipőt Clive Shilton cipőtervezőtől. A végső dizájn hathónapos munka eredményeképp született meg. A szaténcipőt csipkével, mintegy 500 flitterrel és apró gyöngyökkel díszítették, míg a talp virágmotívumos festést kapott, a sarkak alá pedig a C és a D (Charles és Diana) kezdőbetűket írták. A lábbeliből egy pontosan ugyanilyen, tartalék pár is készült, mely 2011-ben 40 000 angol fontért kelt el egy aukción.

Diana hercegnő esküvői cipői

Diana hercegnő (Fotók: Getty Images)

Mabel hercegné – A legkülönlegesebb cipő

Nézz bele!

Minden idők legbizarrabb királyi esküvői ruhájaként emlegetik Mabel hercegné menyasszonyi szettjét. Mabel Los 2004-ben ment feleségül Friso holland  herceghez. Öltözékét a szoborszerű, avantgárd dizájnjairól híres Viktor & Rolf terveződuó készítette. A ruha és az uszály hálószerű, masnis díszítést kapott és ugyanez köszönt vissza a lábbeli orrán is. A párnak tragikus sors jutott, mivel a herceg 2012. február 17-én balesetet szenvedett az osztrák Alpokban. Frisot síelés közben maga alá temette egy lavina. A herceg másfél évig feküdt kómában, végül 2013 augusztásában hunyt el. Édesanyja lemondott a trónra, azóta Friso bátyja, Vilmos Sándor a holland uralkodó.

Mabel hercegné esküvői cipői

Mabel hercegné (Fotók: Getty Images)

Katalin hercegné – Elrejtették a csodaszép topánkát

Katalin hercegné menyasszonyi ruháját az Alexander McQueen divatház vezető tervezője, Sarah Burton álmodta meg és – bár ez kevésbé köztudott – ő volt felelős a lábbeliért is. A magassarkú még pillanatokra sem igazán látszott ki a pazar szoknyarész alól, így gyakorlatilag egyáltalán nem tudott érvényesülni, holott nem kevésbé finom, kidolgozott darab, mint a ruha volt. A hercegné az esküvőn is ragaszkodott kedvenc cipőfazonjához, vagyis a klasszikus, kerek orrú tűsarkúhoz. Az elefántcsontfehér lábbelit ugyanolyan csipkével díszítették, mint a ruhát.

Katalin hercegné esküvői cipői

Katalin hercegné (Fotók: Getty Images)

Bernadotte Magdolna svéd királyi hercegnő – Akár egy filmsztár

Bernadotte Magdolna svéd királyi hercegnő 2013-ban mondta ki a boldogító igent Christopher O’Neill amerikai-brit pénzügyi szakértőnek. A ruháját maga a legendás Valentino Garavani tervezte, a cipőjét azonban személyre szabottan csináltatta. A bokapántos, apró pöttyös tűsarkút az Oscar de la Renta divatház akkor épp aktuális kollekciójából választotta.

Bernadotte Magdolna svéd királyi hercegnő esküvői cipői

Bernadotte Magdolna svéd királyi hercegnő (Fotók: Getty Images)

Zsófia hercegné – Modern lábbeli, mesebeli ruha

Károly Fülöp svéd királyi herceg 2015-ben vette felségül  az egykori glamúrmodell Sofia Hellqvistet. Az ara nem valamelyik világhírű divatháztól, hanem egy nemzetközileg kevéssé ismert svéd divattervezőtől, Ida Sjöstedttől rendelte a ruháját. A klasszikusan hercegnős, kézi készítésű csipkével díszített ruha alatt, egy hegyes orrú, tűsarkú, lakkbőr Charlotte Olympia platformcipőt viselt, amelynek talpát szívek díszítették.

Sofia Hellqvist esküvői cipői

Sofia Hellqvist (Fotók: Getty Images)

Beatrix hercegnő – Újrahasznosított lábbeliben mondta ki az igent

Beatrix hercegnő idén július 17-én, szűk körű szertartáson házasodott össze olasz párjával, Edoardo Mapelli Mozzival.  A ceremónián egy II. Erzsébettől kölcsönkapott, 1966-os Norman Hartnell ruhát viselt, de a cipője sem volt vadonatúj darab. A pezsgőszínű Valentino magassarkút ugyanis már két másik esküvőn is viselte, igaz, akkor vendégként: első alkalommal 2011-ben Kate Middleton és Vimos herceg házasságkötésekor, majd 2014-ben Amedeo belga herceg és Elisabetta Maria Rosboch von Wolkenstein esküvőjén.

Beatrix hercegnő esküvői cipői

(Fotók: Valentino/ Instagram/The Royal Family)

Meghan Markle – Két ruha, két cipő

A színésznő egy letisztult, csónaknyakú Givenchy ruhában mondta ki az igent Harry hercegnek. Ehhez egy Manolo Blahnik cipőt viselt.  Később, amikor a fogadásra mentek, egy Stella McCartney selyemruhát öltött magára. Hozzá egy Aquaruazza cipőt választott, ami selymes szaténból készült, a talpa pedig babakék színben tündökölt. 

Meghan Markle esküvője

Két ruhát és két cipőt viselt esküvőjén a hercegné. (fotó: Profimedia, AFP)

Olvass még a királyi esküvőkről!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése