nlc.hu
Trend
Összefüggést találtak az AstraZeneca-vakcina és a vérrögképződés között

Összefüggést talált az AstraZeneca-vakcina és a vérrögképződés között az Európai Gyógyszerügynökség

A trombózisos esetek előfordulása így is rendkívül ritka.

Kapcsolat lehet az AstraZeneca-vakcina és a vérrögképződés között, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) egyik vezető tisztségviselője szerint – írja a hvg.hu.

A lap Marco Cavaleri korábbi interjúját idézi. A szakember az Il Messaggero olasz lapnak azt mondta: „véleményem szerint már kimondhatjuk, hogy a nagyon ritka trombózisos esetek kapcsolatban vannak a vakcinával.” A szakember szerint egyelőre még nem tudják, hogy mi válthatja ki ezt a mellékhatást, amely főleg a fiatalabb oltottakat érinti. 

Cavaleri úgy fogalmazott, hogy az EMA rövidesen meg fogja erősíteni a felfedezést. A szakember ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kockázat így is rendkívül alacsony, amelyet bőven ellensúlyoz a vakcina hatékonysága. 

Mégis lehet összefüggés az AstraZeneca vakcina és a vérrögképződés között

Annak az esélye, hogy az AstraZeneca vakcina miatt vérrögképződés alakuljon ki, körülbelül 0,0001% (Fotó: Getty Images)

Ahogy az nlc-n is írtuk, az AstraZeneca koronavírus elleni vakcináját rövidebb időre több ország is felfüggesztette, miután kiderült, hogy rendkívül ritka esetekben agyi vérrögképződést okozhat. Az EMA és az Egészségügyi Világszervezet, a WHO is megvizsgálta a vakcinát és azt találták, hogy az oltóanyag alkalmazása biztonságos. Németországban és Hollandiában nem rég bevezették, hogy az AstraZeneca vakcináját csak a 60 évnél idősebbek esetében alkalmazzák. 

Az EMA jelezte, hogy nem lehet végérvényesen kizárni a rizikót, ezért javasolják, hogy az orvosok tájékoztassák a pácienseket a kockázatról. 

A hvg.hu rámutat, hogy a brit gyógyszerfelügyelet, az MHRA pénteki adati szerint március 24-ig a szigetországban összesen 18 millió ember kapta meg az AstraZeneca vakcinát, ebből 30 esetben tapasztaltak vérrögképződést, amelyből 7 eset végződött halállal. A harminc eset százalékban kifejezve 0,0001 százalékot jelent. June Raine, az MHRA vezetője is hangsúlyozta, hogy rendkívül alacsony rizikóról van szó, a védőoltás hatékonysága messze meghaladja a potenciális kockázatot. 

További híreink a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top