nlc.hu
Trend
Sminkelés 40 felett

Kevesebb csillám, több tudatosság – hasznos sminktippek 40 felettieknek

Életkorunkkal változik a bőrünk is, 40 felett egészen mást jelenthet egy mutatós smink, mit húszévesen.

Mire negyvenvalahány évesek leszünk, sanszos, hogy már a kisujjunkban van, miként húzzunk tusvonalat és csukott szemmel is kirúzsozzuk magunkat. Ahogyan azonban az élet más területeire, úgy a sminkelésre is igaz: érdemes rugalmasan változtatni, ha szükséges. Mert hogy szükséges. Bőrünk már nem olyan mint húsz éve, ezért más színeket, sminkelési módszereket igényel, és mást jelent kihozni belőle a legszebbet, a legmutatósabbat. Nem rosszabbat, csak mást. Hogy miben és mennyire, arról Páll Adrienn sminkmestert, a NewSchool of Makeup alapítóját és vezető oktatóját kérdeztem.

„Nem szeretem azt a szót hogy öregedés, ám az évek mindenkinél jelentkeznek valamilyen módon az arcon. Az elsődleges az, hogy tisztában legyünk vele, mik azok a jelek, amik a korosodást megmutatják” – mondja Adrienn, aki négy fő területet emel ki.

Páll Adrienn sminkmester

Páll Adrienn sminkmester

Az első hogy megjelennek a ráncok, valamint a bőr folyamatosan veszít víz- és zsírtartalmából, ezért az a bőrrugalmasság, amit fiatalabb korban megszoktunk, kezd elveszni.

Továbbá nemcsak a rugalmasság, teltség múlik el, de jelentkezhetnek olyan bőrproblémák, mint a pigmentfoltok, májfoltok, a rosacea vagy a hajszálér elpattanások nyomai, végül ne feledkezzünk meg a gravitációról sem. Minél jobban veszít feszességéből a bőr, annál inkább megereszkedik.

Sminkelés alapja 40 felett

Minden életkorra igaz, 40 felett azonban már különösen fontos, hogy rendelkezzünk egy jó arcápolási rutinnal. „A különböző regeneráló szérumok, antioxidáns hatóanyagok, a hialuronsav, a bőrnek hasznos vitaminok elképesztő módon hozzá tudnak tenni a szép bőrképhez – mondja a sminkmester. – Vannak mellettük primerek, amik időlegesen tudnak segíteni, például azzal, hogy feszesítenek vagy a pórusokat tüntetik el. Fontos esemény előtt nagyon jó pluszt tudnak adni. Kiemelném még az optikai simítókat is, amikkel az elszíneződéseket, például a májfoltokat lehet korrigálni. A fényvédelemről se feledkezzünk meg, nappal egy SPF30-as krémnek alapvetésnek kell lennie.”

A sminkmester is úgy látja, sosem késő elkezdeni a tudatos arcápolást. Arra buzdít mindenkit, menjen utána, mire van szüksége a bőrének és szerezze be azokat a bőrápolási termékeket, amik a pénztárcánk szerint is a legjobbak. A gyógyszertárakban hasznos segítséget tudnak nyújtani hozzá, és azt javasolja, ha nem is járunk kozmetikushoz, egyszer érdemes felkeresni egy szakembert, hogy elmondja, mire figyeljünk, mi alapján válasszuk ki kozmetikumainkat.

„Nekem már nincs púder a neszesszeremben.”

Általánosságban elmondható, hogy aki korábban olajosodástól szenvedett, ebben a korban már egyre kevésbé tapasztalja, akinek pedig száraz volt a bőre, annál az még inkább jelentkezhet. A száraz és vízhiányos bőr pedig egyre kevésbé igényli a púderes állagot, legyen szó akár a mattító arcpúderezésről vagy magukról a púderes állagú készítményekről. Helyettük a sminkmester a krémes állagú termékeket javasolja, amik „jobban rásimulnak a bőrre, nagyon szépen beleépülnek a száraz bőrbe is, míg a púder a felszínen marad és még inkább hangsúlyozza a bőr szárazságát. Jobban betöredezik, berepedezik a bőrön, mint tette mondjuk tíz-húsz évvel ezelőtt. Így ahelyett, hogy sikerülne elfedni vele amit szeretnénk, még inkább kihangsúlyozzuk. Nekem már nincs púder a neszesszeremben.”

Kifejezetten vízhiányos bőrre a gyöngyházpigmentet tartalmazó arckrémeket is érdemes kipróbálni, ugyanis pontosan azt a fényt kölcsönzik a bőrnek, amit az egészséges hidratáltság nyújt. Nem fénylenek, csak a dehidratált bőr szürkésségét ellensúlyozzák.

Adrienn az erős, mattító alapozók helyett a könnyedebb BB krémeket, színezett hidratálókat javasolja azoknak, akiknek komoly bőrproblémái nincsenek. Természetesebb fedést nyújtanak, és hozzájárulnak a hidratáláshoz is ahelyett, hogy vastagon befednék a bőrt.

40-es nő arcképe

Tippek, hogyan sminkelj 40 felett (Fotó: Getty Images)

„Az árnyékolást tekintve mindenkit óvatosságra intek, akinek nincs naprakész, bevett rutinja benne. Ha rosszul visszük fel az árnyékolót a megereszkedett bőrre, elképesztően előnytelen hatást tudunk elérni – hívja fel rá a figyelmet a sminkmester. – Ha rossz helyre, esetleg túl sokat is viszünk fel, inkább olyan hatást kelt, mintha koszos lenne bőr. Ellenben a pirosító használatát mindenkinek szívből ajánlom.” 

Egy krémes állagú, jól eltalált színű pirosító tehát gyönyörű üdeséget, ragyogást nyújt az arcnak, érdemes élni képességeivel, ha eddig még nem tettük. Akár krémes rúzsunkból is vihetünk fel egy picit az orcákra, nagyagyáink sminktrükkje abszolút bevethető manapság is, pláne, hogy a monokróm smink, amikor egy szín árnyalataiból építkezünk, különösen divatosnak számít.

Vannak sminktrendek, amiket jobb meghagyni a tízen- és huszonévesek számára. Nem érdemes ötven felé telerakni a szemkörnyéket strasszal, amikor a bőrterület ott már ráncos. Minél fényesebb valami, annál jobban felhívja a figyelmet, és ez nem biztos, hogy jó. Akinek a személyiségéhez passzolnak az erős színek, nyilván nem mondanám, hogy kezdjen teljesen másként sminkelni. Az egyéniség nagyon fontos, alakító eleme megjelenésünknek. Mégis azt gondolom, ezzel nem ellentétes az a nézőpont, hogy az elsődleges a jó ízlés legyen. Ha valami már nem olyan rajtunk, amire szeretnénk felhívni  figyelmet, akkor ehhez mérten változtassunk sminkelési szokásainkon. Keressük meg azokat a módszereket, amikkel kellően vonzóak tudunk lenni, de ne essünk át a ló túloldalára. 

A fekete szemceruzát felejtsük el?

„Amikor életkori sminket tanítunk, abban nincs semmi olyan készítmény, ami csillogó” – vezeti fel a szemsminkelés alapjait Adrienn. Ennek oka, hogy ha egy selyemfényű szemhéjpúder belemegy a ráncokba, azok kétszer olyan nagynak tűnnek. A matt szemhéjpúderek tehát jobb választások, amit ha picit csillogóbbá akarunk tenni, a sminkmester azt javasolja, a belső szemzugba tegyünk egy kis fénylő árnyalatot. „A mattra száradó, gél állagú, dörzs- és vízálló szemhéjfestékeket különösen ajánlom, ezek nem grízesednek össze a gyűrött, ráncos szemhéjon sem.”

További jó tanács, hogy a szemhéjra érdemes egy adott szín élénkebb árnyalatát választani. Ez nem jelenti azt, hogy rikító színeket kenjünk magunkra, ám ha például a megszokott, visszafogottabb tópszín helyett egy intenzívebb őzbarnát választunk, az élénkebbé teszi a tekintetet. A fekete azonban kivétel, sőt, egy idő után kerülendő is lehet.

Idősebb korban gyakori, hogy a szemhéj megereszkedik, amire szintén érdemes tekintettel lenni sminkeléskor. „Ökölszabály, hogy fekete szemceruzát ilyen esetben már nem használunk, illetve fekete szemhéjpúdert sem. A megereszkedett szemhéj általában karikákkal is társul, és a fekete ezt még feltűnőbbé teszi akkor is, ha jó helyre visszük fel. Válasszunk helyette olyat, amiben van egy pici extra pigment (barna, padlizsán, vagy kék árnyalat), ami nem szürkül le, és így ad egy szép derűt a szemeinknek. Ha pedig nagyon leereszkedett a szemhéj, maradjunk egy kis vízálló szempillaspirálnál, ami nem kenődik el. Minél több színt teszünk fel, annál inkább elnehezedett hatású lesz az eredmény” – javasolja a sminkmester.

40-es nő arcképe

Idősebb korban gyakori, hogy a szemhéj megereszkedik, amire szintén érdemes tekintettel lenni sminkeléskor. (Illusztráció: Getty Images)

További jó tanács: ha eddig alul is kontúroztuk a szemeinket, azt inkább hagyjuk el. Se a vízvonalat, se az alsó pillasor vonalát ne húzzuk ki sötét színnel, ez csak még inkább lefelé húzza a tekintetet és furcsa bulldog-hatást érhetünk el vele. Helyette elég felül kontúrozni, ott is inkább csak a külső szemzug felé, ami lifting hatású lehet. Ellenben ha világos, törtfehér árnyalatot használunk az alsó vízvonalon, az élénkítő hatást nyújt a tekintetnek.

A korrektorozás már mást jelent

Szemkörnyéken a korrektor használata sarkalatos kérdés, a szokványos, a szem alatt fordított háromszög formában felvitt korrektorhasználatot jobb elfelejteni. Helyette elég, ha csak a belső szemzugba teszünk korrektort, és onnan kifelé-lefelé haladva dolgozzuk el, ügyelve rá, hogy a külső szemzug, a külső mozgó részek felé már ne jusson belőle. Ott ugyanis, bármilyen jó terméket választunk, idővel beleül a ráncokba és kiemeli azokat. Olyan terméket válasszunk, ami úgynevezett optikai simítást végez és nem egy fizikai fedést nyújt, utóbbi ugyanis csak akkor segít, ha réteget képez, ami idővel betöredezhet az arcmimikától.

Visszafogott szemöldökformázás

A szemsmink fontos eleme a szemöldök is, esetében épp úgy mint a hajszínnél, idősebb korban az erős, nagyon sötét árnyalatok öregítenek. Legyen meg a formája, a íve, ám az erős kontúroktól tartózkodjunk, nagyon keményíti a tekintetet, még öregebbnek fogunk kinézni.

Ajaksmink, ami rengeteget ad

Egy jól megválasztott színű ajakrúzs nagyon szépen fiatalítja az arcot.

Egy jól megválasztott színű ajakrúzs nagyon szépen fiatalítja az arcot. (Illusztráció: Getty Images)

A rúzsok esetén a legfontosabb, hogy megtaláljuk a megfelelő állagút és hatásút. Minél fényesebb és folyékonyabb a rúzs, annál könnyebben tud elmászni, idősebb korban ezért beleülhet a száj fölötti hosszanti ráncocskákba. „Helyettük a kimondottan tartós rúzsokat ajánlom, és érdemes lehet a szájívnél picikét nagyobb kontúrt rajzolni. Ahogy idősödünk, ajkaink keskenyebbek lesznek, ezzel a trükkel ezt korrigálhatjuk. Találjuk meg azt az árnyalatot, ami bőrünkhöz, szem- és hajszínünkhöz a legjobban passzol, egy jó rúzs szín hihetetlenül tud fiatalítani.”

Mindezek alapján ha egy szentenciába akarnánk összefoglalni a tudnivalókat, az így szólna:

Negyven felett sminkelésnél a kevesebb több.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top