nlc.hu
Trend
Vőlegény kérése a menyasszonyához

Kibukott az internet népe a vőlegényen, aki megtiltotta menyasszonyának, hogy fehér ruhában álljon oltárhoz

A menyasszony a történetét a Reddit nevű internetes oldalon osztotta meg.

Egy kétségbeesett menyasszony-jelölt a Reddit internetes oldalon osztotta meg nem mindennapi történetét: 8 hónapja szervezik az esküvőjüket Ryan-nel, a vőlegényével, aki egy hónapja azzal a kéréssel állított haza, hogy ne viseljen az esküvőn fehér ruhát.

„Körülbelül egy hónappal ezelőtt Ryan a semmiből azt mondta, hogy néhány munkatársával beszélgetett, és úgy gondolja, hogy nem kellene fehér ruhát felvennem”– mondta a nő, aki közölte a leendő férjével, hogy márpedig fehér ruhában lesz, amin Ryan kiakadt. A férfi szerint ugyanis nem tisztességes, hiszen az esküvő előtt a nőnek volt már párkapcsolata, míg ő szűz volt, amikor a lánnyal találkozott.

A vőlegény abszurd kérése

(Fotó: Getty Images/Andersen Ross)

“Kérte, had nézze meg az általam kiválasztott ruhát, de nemet mondtam, mert azt akartam, hogy meglepetés legyen az esküvőnk napján” – egyszerűen nem hagyott békén, és tisztátlannak nevezett. Ryan még az anyját is bevetette a nő ellen, aki végül kiállt a menyasszony mellett.

Annak ellenére, hogy a pár 6 éve van együtt a fiatal menyasszonynak nagyon rosszul esett Ryan viselkedése. Az internetezők pedig egyöntetűen azt javasolták a nőnek, hogy hagyja el a férfit.

“Az esküvői beszédében megemlíti majd a “tisztátlanságodat”? Megpróbálja kihasználni ezt a házasságodban, hogy megkapja, amit akar? Apasági vizsgálatot fog követelni a gyerekei után? Komolyan megfontolnám, mire vállalkozol” – tanácsolta az egyik kommentelő.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top