nlc.hu
TV-sztárok
Mindent bedob Veronika, hogy visszaszerezze Alekoszt

Mindent bedob Veronika, hogy visszaszerezze Alekoszt

Veronika mindent elkövet, hogy visszaszerezze Alekoszt – számolt be a hírről a Bors. A lány elsősorban testével és kisugárzásával hódítaná vissza a VV győztest.

Pornóval békíti kedvese AlekosztMit tehet egy szerelmes nő, akit ország-világ előtt megaláz a férfi, akinek odaadta a szívét? Veronika szerint egyet: kellőképpen felizgatja, és a testével magához láncolja.Veronika ezért szexis műsorral készül a görögországi luxusnyaralásra.

– Akkora bőröndöt viszek magammal, hogy még én is beleférek. Szinte az összes ruhámat berakom, különösen a szexi darabokat. Lenge hálóruhákkal, tengernyi tangával, izgató fürdőruhákkal, sőt szerepjátékokhoz használt jelmezekkel lepem meg Aleket. A rendhagyó rendőrruhám csak egy combig érő harisnyából és egy sapkából áll. Ha ezeket magamra kapom, biztos, hogy nem tud ellenállni nekem. Úgy elcsavarom a fejét, hogy olyan szoros kapcsolatba kerülünk egymással, mint amilyenbe a műsor alatt szerettem volna. Mindent be fogok vetni ez alatt az egy hét alatt, hogy az enyém legyen Alek – jelentette ki elszántan Veronika.

A csábítást már a repülőn elkezdi Veronika, ugyanis előjátékként a levegőben mutatja meg azt az aktfotósorozatot, amit kifejezetten Alekosznak készíttetett.

– Az egyik barátom, Hernádi János kamerája előtt pózoltam. Meglepetésnek szánom az egyedi képeket. Nézegesse csak Csimpi, mit veszít, ha nem engem választ – mondta a szilikonszájú szépség.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top