nlc.hu
TV-sztárok
Így verte át az embereket Alekosz

Így verte át az embereket Alekosz

Állítása szerint nehezen tud ellenállni a felajánlkozó hölgyeknek, de ma is Tündét, régi barátnőjét szereti. A Nők Lapja Caféhoz eljutott információk szerint azonban a férfi egyszerűen átver mindenkit. Az emberek pedig partnerek ebben...

Alekosz átveri az embereket

 Még több sztárhír, itt!

„A közönségtalálkozókon vonzó hölgyek jönnek oda hozzám, és egyértelműen a tudtomra adják, hogy szeretnék, ha velük tölteném az éjszakát. Egyelőre ellenállok a csábításnak, de nem tudom, meddig bírom ezt” – mondta a mai Blikknek Alekosz, majd hozzátette, hogy hiába élt se veled, se nélküled kapcsolatban hat évig Tündével, ő ma is ezt a nőt szereti. „Sajnos tudom, hogy nem választhatom egyszerre a playboy-életmódot és Tündét, mert a kettő kizárja egymást.”
Csakhogy a hozzánk eljutott információk szerint nem is akar a férfi választani. A nőfaló amorózó és a párját show-műsorban görcsösen kereső Alekosz csak egy felvett álarc volt. Alekosz már a villában tudta, hogy csakis Tündével tudja elképzelni az életét, de azzal is tisztában volt, hogy ezzel a görög csajozós szereppel bizony mindent vihet, és igaza is lett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top