TV-sztárok

Cipő: Nem akarok sokáig élni

Cipőre, a Republic énekesére rájár a rúd: három éve szívbajjal kezelték, nemrég pedig kirabolták otthonát. Életmódján mégsem hajlandó változtatni.

Cipőt három éve szívbajjal kezelték, mégis dohányzik. A Blikknek adott interjújában azt mondta, azért nem teszi le a cigit, mert nem szeretne túl sokáig élni. „Szeretek élni, és nincs semmi problémám azzal, ami eddig történt, de túl hosszú ideig nem akarnék itt maradni” – fogalmaz a férfi, akit nemrég hatalmas kár ért: betörők elvitték három gyűrűjét, az apjától kapott karóráját és a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjét. „Pénzben kifejezve nem nagy a kár, de a karóra értéke számomra felbecsülhetetlen. Édesapámé volt, akit két éve veszítettem el. Leningrádban vette 1967-ben, a nagy októberi szocialista forradalom 50. évfordulóján. Az Auróra cirkáló volt a számlapján. Ha azt valaki látná zaciban vagy piacon, hálás lennék, ha jelezné” – kérte az embereket a zenész, aki szűkszavúan arra is kitért az interjúban, hogy házasságával minden a legnagyobb rendben van.

 

Cipő: Nem akarok sokáig élni

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése