nlc.hu
TV-sztárok
Erdei Zsolt: Vilike nem a legjobbkor jött

Erdei Zsolt: Vilike nem a legjobbkor jött

Három gyermeke van Erdei Zsoltnak, közülük kettő is koraszülötten jött világra. Gréti a hatodik hónapban, Vilike a hetedikben.,

2017 májusában mi is megírtuk, hogy Erdei Zsolt kisfia, Erdei Vilmos 7 hónapra született, állapota viszont szerencsére hamar stabilizálódott, és hazavihették a kórházból. Az ökölvívó most az Esti Frizbiben többek közt erről az időszakról is nyilatkozott, ezt szemlézte a Blikk.

„Az az igazság, hogy nem a legjobbkor jött Vilike – mondta Erdei, akinek első fia, Viktor volt feleségétől született, Gréti és Vilike pedig új párjától, Rékától. – Május 18-án született, és én akkor pont egy tévéműsorban voltam (Nagy duett – a szerk.), ami sok időmet elvonta. Április 1-jén elnökké választottak a Magyar Ökölvívó-szövetségben, s ha csak az én szempontomból nézzük az egész történetet, nekem hihetetlenül nehéz időszak volt, de nyilván nem én vagyok a legfontosabb ebbe­n, hanem a gyere­k” – tette hozzá az Esti Frizbiben, ahol azt is elmondta, úgy véli, ha egy kifacsart szülő van a gyerek mellett, akkor nem ér semmit az egész, a szülőnek is kell töltődnie, mert ha nem, akkor nem tud adni. Erdeiék tisztában voltak vele, hogy mi vár rájuk, hiszen lányukkal már végigcsinálták egyszer.

„Vilike 1780 grammal született, ami óriási előrelépés Grétihez képest, hiszen ő csak 920 grammal. Inkubátor után másfél hónapig jártunk a kórházba Vilihez. Aztán hazavihettük a gyereket, de volt egy kis hasi problémája, visszavittük a kórházba” – mesélte arról a majdnem másfél hétről, amikor Vilike anyukája bent maradt a gyerekkel a kórházban, közben Erdei Zsolt otthon volt Grétivel és nagyobbik fiával, aki egy éve hozzájuk költözött, mert az anyukája Németországban él. „Kiegészítjük egymást, és amikor látjuk, hogy az egyiknek mankó kell, akkor a másik odaáll” – mondta párjáról az egykori öklöző.

Mint azt a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke a műsorban elmondta: „Vilike teljesen jól van, egészséges, jól fejlett, mostanra elérte a nyolc kilót, most nyolc hónapos, nagyon sokat eszik és mosolyog” – mesélte, és hozzátette mosolyogva, hogy Gréti közben elég intenzív kislány, néha a hiperaktivitás jeleit tapasztalják rajta, annyira keresi az ingereket, és olyan sokat játszik, hogy eszébe nem jutna magától enni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top