nlc.hu
Utazás
Kalandozás Marseille-ben

Kalandozás Marseille-ben

Nem hallottam még senkitől, hogy nem vágyik Franciaországba. Azt még kevésbé, hogy miután hazajött, ne szuperlatívuszokban mesélt volna. Én sem teszek most másképp. S nem azért, mert olyan nagyon szeretek felsorakozni bárki mögé, hanem mert elképesztően rabul ejt minden alkalommal a táj, az emberek, de leginkább az, ahogy a franciák tudnak élni. Rögtön hallom: persze, annyi pénzből itt is remekül ellennénk, de ez a megközelítés több sebből vérzik.

Lent délen, meseszép…

Valóban minden nagyjából kétszer annyiba kerül, mint itthon. Vagy mégsem. Ha figyelembe vesszük, milyen minőséget találunk, rögtön leállunk a számolgatással. Erre egyetlen példa: egy háromgombócos fagylalt 4 euro, vagyis 1200 forint. Itthon egy jobb minőséget nyújtó cukrászdában ez 750-870 forint. Csakhogy a minőség megint. A mangófagyi tényleg mangóból volt… Folytassam?

Folytatom. Először: Marseille. Sokkoló. Felnézve a házfalakra közel ugyanaz a hatás érhet minket, mint Párizsban. Cizellált, rendezett, ízléses házak mindenütt. Ahogy magunk elé pillantunk – hasznos már csak azért is, hogy tiszták maradjunk – mocsok mindenhol. Nem hittem el, hogy ez is Franciaország. Pedig az, csak épp ideköltözött fél Afrika, az arab kontinens, kicsit Kína és Vietnam, és folytathatnám. Engem tényleg csak a kosz zavart. A bábeli zűrzavar és a csodálatraméltóan sokszínű világ nem. Hihetetlen élmény ez a kavalkád a rengeteg apró gyorsétkezdével és ugyanannyi elegáns ruhabolttal. Furcsa keverék ez, ami sehol máshol nem jelenik meg. Bohémeknek, művészetkedvelőknek és végletesen nyitott embereknek ideális úti cél egymagában is a város.

Megnézem
Összes kép (1)

Hajnali evezés a büszke helyiekkel

Marseille-től keletre fekszik az egyik legszebb gyöngyszem falucska Cassis (ejtsd: Kaszi). Üdülőhely lévén természetesen még drágább, mint egy nagyváros, de mindenkit kérek, inkább még itthon lépjen túl ezen. Ez az életszínvonal minden tekintetben a maximumot próbálja hozni. A piacon helyiek és turisták fékezhetetlen vággyal vásárolják a legjobb minőségű kolbászokat, sajtokat, olívaolajat, de még az aznapi reggelihez kerülő kenyeret is itt veszik meg a kézműves péktől. Megértettem, miért…

A kis falu persze több száz éves, lakói hihetetlenül büszkék rá, gondozzák, odafigyelnek mindenre. Sok helybéli tökéletes összhangban él ma is a tengerrel. Nem halásznak éppen, hanem sportolnak. Szemem egyik sarkában a gyerekek tanulnak vitorlázni, a másik szegletben – hajnal van még – felnőttek indulnak evezni a közeli csodaöbölbe. A neve Calanques. Velük tartottam, a napfelkeltét nézzem a mesebeli, türkizszín vizű öbölben. Elkerülve a mindennap idetartó turistaözönt, akik leginkább délutánra érnek csak ide.
Cassis elképesztő sziklafala alatt végig lehet sétálni, igaz, ezt csak edzett, és egyáltalán nem tériszonyos embereknek ajánlom.

Kalandozás Marseille-benMintha egy kosztümös filmben lennénk

Nimes (ejtsd: Nim) Marseille-től másfél órányi vonatozásra található, ezért érdemes a TGV (gyorsvonat) valamelyikét választani. Híres vonal ez, akár meg is állhatunk Aix-en-Provence vagy Arles városánál. Ha nem tesszük, akkor irány az a furcsa város ahol egyszerre érezhetjük magunkat egy Római helyőrség múltidéző aurájában vagy a klasszikus francia idők elmosódó púderfelhőjében, de nem leszünk híján a kortárs művészetnek sem. Itt található a világ 3 legnagyobb, ma is aktív arénájának egyike, egy kis spanyol hangulat ízelítő, ha legközelebb egy országgal arrébb találnánk magunkat (Arénes). A belépő ide 7-12 Euro. A város pont akkora, amitől az az érzésünk támadhat, itt nem hiányzik semmi. Elképesztő mennyiségű ruha-, cipő- és szemüvegüzlet, kicsit azt gondoltam, Milánó ide is beköltözött. Kertépítész lévén nem hagytam ki a város gyönyörű parkját, az Esplanade de Gaulle-t. Akarva akaratlanul kosztümös film forgatását vizionáltam a titkos parkszegletekbe, de hiányérzetem nem volt akkor sem, mikor a valósággal találkoztam. Gyepen piknikezés, szivárványbámulás a csatornaparton, szerelmes galambok. Mi kellene még?

Tippek:

1. Nézz körül alaposan, mikor repülőjegyet választasz. Akár 50 ezer forintból is megúszhatod a jegyet, ha 3 hónapra előre gondolkodsz. (az átlag 70-80 ezer forint Budapest – Marseille viszonylatban. Átszállások lehetősége végtelen, ne lepődj meg.)

2. Szintén légy figyelmes a szállások kiválasztásánál. 40 Euróért is van ágy és zuhanyzó, s mivel nem nagyon fogsz a szobában rekedni, bőven elég lesz az is.

3. A legolcsóbb ételek a pizza (10 euro) és a crepes (4-6 euro). Ha étterembe ülsz, egy főétel 15-25 euro, egy teljes ételsor borral, vízzel, kávéval viszont fejenként lehet akár 70 euro is! A közértekben olyan szendvicsekre találsz, mint itthon a gourmet boltokban. Olcsók és tökéletesek.

4. Vonatjegyet jó előre foglalni, olcsóbb is kicsit, és simán lehet, hogy tele a vonat, ha csak kisétálsz a menetrendhez igazítva. Sokan utaznak az egyébként hihetetlen tiszta és gyors vonatokon.

5. Marseille a legkeményebb város az országban. Fényképezőgép, tárca, ékszer legyen biztonságos helyen!

6. Nézz utána, mikor melyik városkában, kerületben van piac. Kötelező túra lesz.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top