nlc.hu
Utazás
12 új kikötő a vizes vébére

12 új kikötő a vizes vébére

A Duna fontos közlekedési útvonala lesz a vizes világbajnokságnak, a Mahart Passnave Kft. és a Bp2017 Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. együttműködési megállapodása értelmében hajókkal szállítják a verseny helyszíneire a nézőket – mondta Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkára.

Tizenkét új kikötő létesül, a 20 percenként járó körjáratokkal tehermentesítik a tömegközlekedést. Az események után a kikötők egy részét a budapesti és a Dunakanyar menti menetrendi hajós közlekedésben használják, hogy a főváros turizmusának javára váljanak.

Négy kikötő a Dagálynál,

három a Margitszigeten,

egy a Batthyány téren,

két kikötő a Vigadó téren,

egy a Műszaki Egyetem előtt,

egy a Müpa előtt létesült.

A helyszínek között 250 személyes hajók közlekednek majd. A kikötők egy részében a rendezvény után tematikus történelmi hajóutat alakítanak ki, ezen a magyar hajózás történetével ismerkedhetnek meg, történelmi hajókat állítanak ki. 

Varga Csaba, a Bp2017 Kft. üzemeltetési és logisztikai menedzsere arról beszélt, hogy akinek van jegye bármelyik aznapi budapesti eseményre, az a Müpa és a Műegyetem előtti kijelölt parkolókban ingyen parkolhat és veheti igénybe a világbajnokság hajójáratait.

Spányik Gábor, Mahart ügyvezetője elmondta: a cég 14 hajót újított fel az elmúlt időszakban, a hajókat fedélzeti kommunikációs eszközökkel látták el, a beruházás értéke 800 millió forint volt. A kikötők műszaki átadása a következő napokban várható.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top