Utazás

Halászfaluból lett a világ 4. leglátogatottabb városa

A fényűzés, az innen nézve felesleges pénzköltés szimbóluma Dubaj, de nem volt mindig ilyen gazdag. 50 éve például alig 13 autó szerepelt a nyilvántartásában, most pedig egy piros lámpánál még az első két sorban is több áll egy 2x7 sávos úton.

Gyöngy. Halászat.

Mielőtt turisztikai nagyhatalommá vált, Dubaj a hatalmas olajkészletéből gazdálkodott, de mi volt, mielőtt feltört az a rengeteg olaj? Dubaj legfőbb bevételi forrását az igazgyöngyhalászat adta. 300, a merüléshez használt hajó, úgynevejett dhow (dhau) és az azokon dolgozó nagyjából 7000 gyöngyhalász dolgozott kinn a vizeken. A gyöngyhalászoknak már csak az emléke él, de hogy ne merüljenek feledésbe, megnyitották a Pearl Museumot, eszelős és szép gyöngykollekcióval. A kiállított gyöngyök között uszkve 136 millió dollár (igen, dollár) értékben sós vízi gyöngyök láthatók.

Rúpia, India, Boollywood

Az 1800-as évek közepéig akárcsak a többi emirátusban, úgy Dubajban is az indiai rúpia volt a hivatalos fizetőeszköz, ezt váltotta 1957-ben az öbölbeli rúpia, ami kilenc évig tartotta magát. Az indiai kapocs még él, hiszen nagyon sok indiai turistájuk van, és indiai étteremből is nagyon, nagyon sok van az országban. És ha már: nyitottak egy Bollywood parkot is.

A leghosszabb metró

Dubajban már köröznek a repülő taxik, és eközben uszkve naponta dől meg egy rekord: miért pont a tömegközlekedésben lógnának ki a sorból? A Guinness World Records szerint a város metrórendszere a világ leghosszabb, vezető nélkül működő földalattija. Ráadásul egyre hosszabb lesz, mivel folyamatosan építik a megállókat a majdani 2020-as Expo helyszínéig.

Fotó: Tom Dulat/Getty Images

Olaj, autó, régen és ma

1968-ban összesen 13 regisztrált autó üzemelt Dubajban, manapság ez a szám már túllépte a másfél milliót. Az adat amolyan görbe tükörként jelzi, hogy a hajdani kis halászfaluból micsoda hatalmas, gazdaságilag erős, és a világ 4. leglátogatottabb városa lett. Na persze, ehhez kellett némi szerencse is.

Fotó: Getty Images

Nem csak tengerpart és sivatag

Mi jut eszedbe, ha Dubajra gondolsz? A tengerpart és a sivatag, pedig van hegyvidék, a neve Hatta. Vannak szervezett túrák, dívik a hegyi biciklizés, a Hatta Dam vízében pedig kajakozni is lehet. Van arra pár a datolya- és méhfarm is.

Datolya? Tea? A vendéglátás főbb elemei

Az emirátusokban a vendéget datolyával és teával kínálják, amikor megérkezik valahova, a teát a csészébe viszont csak félig illik tölteni, mivel a túl  forró, véletlenül kilöttyenő ital leforrázhatná a vendég kezét. Ellenben, ha a vendégszeretetünket túl sokáig élvező vendégnek szeretnénk jelezni, hogy ideje a távozásnak, akkor tele töltött csészét kínálunk neki.

Milyen miniszter?

Nem egy országban elkelne, de az Emírségekben van toleranciáért felelős és boldogságért felelős miniszter is. (Minister of State for Tolerance és a Minister of State for Happiness) Az ország számos kezdeményezést és projektet támogatott a Nemzeti Boldogság és Pozitív Szemlélet programmal összhangban,  melynek  célja a  boldog és pozitív munkahelyek kialakítása és a boldog, elégedett munkavállakók megtartása.

Pakisztáni vendégmunkások kriketteznek egy építkezésen (Fotó: Chris Jackson/Getty Images)

Leszáll, felszáll

58 év alatt a dubaji nemzetközi repülőtérből, mely akkoriban egy homokból kiépített kifutópálya volt, mára a világ egyik legforgalmasabb légikikötője lett. 2016-ban 83 millió utas állt meg itt, és ahogy a reptér mérete, úgy az utasok száma is növekszik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése