Utazás

Elszabadult egy kenguru Tata közelében

A közelmúltban ez a harmadik eset az országban.

Tata környékén kerékpározott egy barátjával Varga Péter, amikor Naszály és Dunaalmás között, egy földes úton nem mindennapi találkozásban volt részük: a bozótból kiugrott eléjük egy kenguru, majd az út túloldalán szélsebesen el is tűnt. Szerencsére az akciókamerája is rögzítette a kis erszényest, a felvételt pedig megosztotta velünk, írja a Kemma.hu.

Képünk illusztráció/Fotó: Profimedia, Alamy

Nemrég egy budai hotelből tűnt el két kölyök Bennett-kenguru, egy albínó hím és egy barna nőstény, a szálloda tulajdonosa pedig kizárta a szökést, és inkább lopást sejtettek az eset mögött. A közelmúltban pedig Somogy megyét tartotta izgalomban egy először egyedül, majd párjával megszökő kenguru. „Skippy előbb Igalig szökött Bonnyáról, ami körülbelül 10 kilométeres távolság, majd Meggyvel, a párjával a szomszéd telekig. Gazdái úgy döntöttek, nagyobb biztonságban lesz a Bőszénfai Szarvasfarmon, ahol több fajtársuk is él” – írta a lap.

A szerencsés szemtanú, Varga Péter videójának végén lassítva is megnézhetik a Naszály és Dunaalmás között vasárnap látott kengurut:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top