Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
CICÁK A KUKÁBÓL
Netboardról bemásolva:
"Az életem szomorúan indult. Tesókámmal együtt bedobtak minket a szelektív hulladékgyűjtőbe a tűző napon, egy zsákban a háztartási hulladék közé. Még szerencse, hogy jó hangosan kiabáltam, mert így még azelőtt, hogy megfőttünk volna a napon, kivettek minket. Lelocsoltak egy kis vízzel, és az árnyékban otthagytak. Akkor még nagyon nem voltunk jól, sírdogáltunk, rángatóztunk, biztosan nagyon megsütött minket a nap.
Később értünk jöttek és kórházba kerültünk, ahol infúziót kaptunk, bár nagyon vékony kis vénánk van, de a doktorbácsik ügyesen belevarázsolták a kanült. Kaptunk pár szurit is. Éjszaka már megint nem nagyon mocorogtunk, nagyon kimerültek voltunk. Taknyosak vagyunk és csipás a szemünk, tüsszögünk, nagyon soványak vagyunk.
Most reggel van és én szépen ettem és ittam, és erősen tiltakoztam a szemcsepp és orrtörlés ellen is, de a tesókámért nagyon aggódom, mert ő nem eszik és nagyon bágyadt. Nagyon szép cica lenne, fekete vörös tincsekkel.
Ha valaki tudna segíteni esetleg szállításban, elhelyezésben megköszönném. Szükségünk lenne még Royal Recovery illetve Intestinal konzervre és ha valakinek lenne a környéken, (Szigetszentmiklós) leselejtezett törölközőkre. Köszönöm! "
Tel.: 06 20 335 3571
A 2 kislány:
Szia Livilla!
Szigetszentmiklóson laknak Apósomék, mi pesten...nem gond a szállítás sem...még csak a férjemmel szeretném megbeszélni az "örökbefogadást".
Lehet, hogy ma meg is látogatnánk ŐKET......
Kérlek írd meg az ideiglenes gazdi számát priviben!!
Jajj de szuper lenne!!! Ez lenne a legnagyobb segitség.
Kaja most van nekik, törököző mehet, az mindig hiánycikk.
A cicákra még 2-3 hetet kéne várni, hogy megerősödjenek, (a kanült nemrég szedték ki a kis lábacskáikból), de utána elvihetők.
Ha komolyan gondolod, hivd fel azt a lányt, aki ápolja őket. Szigetszentmiklóson vannak, de ha kell, segitek a szállitásban.
Nagyon szépek a cicák!!!
Én szeretnék segíteni....milyen tápot esznek pontosan? Vagy mit lehet vinni nekik amit már meg tudnak enni???
Törölközőt is tudnék vinni....és mi kellene még???
...és a legfontosabb.. lehet, hogy helyet is találnának nálunk mind a ketten..imádjuk a cicákat ..és most éppen (sajnos) nincs......
A lányom már beleeggyezett (ő is cicabolond), a férjemmel is meg kell beszélni....(ő is szereti őket nagyon) ..csak elképzelhető, hogy költözünk ...és eddig azért vártunk a cicaprojekttel......
De őket úgy megsajnáltam..pont ilyen cicákat szerettünk volna...akiket kidobnak gonosz emberek...,hogy segítsünk azzal, hogy befogadjuk ezeket az árvákat.
Jaj de gyönyörűek !!!!!
Kívánom nekik, hogy a lehető legjobb helyre kerüljenek ennyi szenvedés után...
Bájos kedves kis cirmogók...
NAgyon rendes vagy!
Nálam teltház van 5 ciccel, de szurkolok! Maradhatnak egy ideig, ahol vannak?
No, voltam a cicákat megnézni; vittem nekik hasmenésre való tápot, meg szárazat is.
Édes kis tündérkék, még látszik rajtuk, hogy sokat szenvedtek, de a remény és a nyitottság is. Még nem tudtak belőlük mindent kiölni....
Szépen javul az étvágyuk, hasmenés már múlóban, jó az étvágyuk, és gyorsan fejlődnek.
Nagyon szeretném, ha JÓ GAZDIRA találnának!!! Megérdemelnék ezek a kis csöppek, ha már ennyire tudtak küzdeni a kis életükért.
Gazdik jelentkezzetek!!!!
Úristen de durva... utolsó egy féreg aki ilyett velük...
Jobban vannak a nyávogik ?
Ha pár 4 lábúnak és 2 lábúnak segít a hír, már jó
Ha tudsz valamit a picikékről, írd meg!