Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Első baba teljesen kezőkne

pluhi
Létrehozva: 2006. március 30. 11:35

Sziasztok!

27 éves vagyok, kisbabát szeretnénk a férjemmel, most kezdjük el ebben a hónapban a projektet.

Több forumot is megnéztem már, az a tapasztalatom, hogy mindenki már ismeri egymást, többeknél már nem az első baba a várva várt.

Azért indítom ezt a topicot, hátha vki egy cipőben jár velem, teljesen "kezdő", nem ismer senkit, vagy csak keveseket és együtt tudunk tapasztalatot gyűjteni, azokat egymással megosztani.

Várok szerettel Mindenkit!

  1. Torolt_felhasznalo_429336
    Torolt_felhasznalo_429336
    2006. december 19. 13:4616601.
    Fú de szupia miénk nem állítható,sem a dőlése,sem a tolókarja,de tavasszal már úgyis veszünk egy könnyűvázas sportkocsit,hogy a buszra is fel tudjam tenni 10 percen belül
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_705559 (16599)
    2006-12-19  13:42
  2. Torolt_felhasznalo_429336
    Torolt_felhasznalo_429336
    2006. december 19. 13:4316600.
    Hejj,de ismerősA család ránk is szarik,csak anyuval emilezünkNomeg anyós szekál...Könyörgöm,valaki ölje meg
    előzmény:
    zsu81 (16598)
    2006-12-19  13:25
  3. Torolt_felhasznalo_705559
    Torolt_felhasznalo_705559
    2006. december 19. 13:4216599.

    Sziasztok lányok!

    Beusnak és Mazsinak kitartás! Remélem gyorsan gyógyulnak, küldök nekik energiát!

    babakocsi: én hugomra hallgatamm mint 2 gyerekes tapasztalt anyukára, aki rengeteg infórt gyújtött már össze a sok kismamától séta közben! amit nekem ukészba adott!! legalább a "hátsó kát kerék legyen bolygó kerekes!! de vigyi, hogy lehessen rögzíteni! Mert pld. a pre perego-nak, ami rohadt drága, nem mindengyik kocsiját lehet és a barátnője a hóban, meg a csúszós úton, esőben nem bírta tolni, mert össze vissza ment! azt mondta kihajítja a szeméttelepre!   (még jó, hogy az egyik legdrágább!!) A másik, hogy legyen már eleve átalakítható ülésbe, legalább 2-3 fokozattal, hogy majd altatni is tudjam benne, ha nagyobb és legyen lábzsákja és ami még nagyon fontos, hogy állítható legyen a tolókarja!! Így most szembe tolom, később meg majd fordítva (kifelé hogy majd nézelődjön   Szóval a mienk ilyen! küldök képet!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_803776 (16597)
    2006-12-19  11:21
  4. 2006. december 19. 13:2516598.

    Sziasztok Lányok-asszonyok!

    Ma is csak pici bekukk van, mert Szonja hamarosan ébred. Nemrég jöttünk haza a sétából, 2 órán keresztül toltam  föl és alá a gyewreket, mertr muszáj volt kiszellőztetnem a fejemet. Hétvégén nagy családi dínom dánom volt. Itt voltak anyósék meg sógorék Pistit ünnepelni. Aki berúgott (   ) előző este és így elég másnapos volt. Tehát egyedül gyerekeztem, takarítottam és főztem 3 különböző kaját meg levest meg salátát. Ja és a tortáért is én mentem. Annyit nem mondtak, hogy b...meg. A saját kedves apukámmal ismételten sikerült fasírtba keveredni, mert szóvá merészeltem tenni, hogy egy sz@ros sms-t nem küldött a Pisti szülinapjára, pedig 10 éve ismeri... Szóval szép karácsony előtt állok. Mindenki szarik ránk, egyedül az anyámat érdekli, hogy mi a szitu velünk csak Ő meg tök sokat melózik és ritkán tud jönni.

    Megyek mosni meg teregetni, mert a Mókusom kb 10 perc múlva enni kér. Majd még jövök!!!

    Puszi: Zsuzsi + Szonja

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_803776 (16597)
    2006-12-19  11:21
  5. Torolt_felhasznalo_803776
    Torolt_felhasznalo_803776
    2006. december 19. 11:2116597.
    Sziasztok!

    Egy szusszanásnyi időm van, aztán ismét útra kelünk. De én imádok csavizni, de Pluhi doktornő már pihenésre intett. Ma kezdtem a málnateát, várom jótékony,csodás hatását.
    Gyermekágyról, nekem sem a pihi jut az eszembe, hiszen előszöris szokni kell az új helyzetet, egymást, na meg minden lassabban megy az elején, és így észre sem vesszük és elment egy nap a szopival és a pelus cserékkel. Aztán majd szépen kialakul egy rendszer, de szerintem eleinte nem is kell csodát várni, mert minden adja magát. Nemsokára már én is tapasztalhatom ezeket a nagyszerű "változásokat".
    Babakocsiból szerintem felesleges a combi 4-5 részes változat, mert úgysem lehet annyira kihasználni, viszont az áruk az elég borsos. Mire kettőt pislant a baba, már elég lesz neki a sportos is. Az viszont igaz, hogy nagyon szépek.
    Rólunk ennyit, remélem mindenki a legnagyobb rendben van!

    Pusz
    Niki és Panna 37+6
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_429336 (16596)
    2006-12-19  10:09
  6. Torolt_felhasznalo_429336
    Torolt_felhasznalo_429336
    2006. december 19. 10:0916596.
    Hát aki kitalálta a hat hetet,annak tuti nem volt gyerekeűFelejtsd el hogy pihenni fogszNekem egyik karomban Márk,a másik kézben váltja egymást a porszívó,felmosó,fakanál,új sport a szopi közben fél kézzel teregetés,és éjjeli szopi közben elalszol,de felkelsz 2-kor gyorsan mosogatni míg alszik,és rendet rakni.Mégis,ha körbenézel,a sírás kerülget a disznóóltól.Kb. ez a gyermekágyi időszak,amikor a kismama pihen és regenerálódik.De ez csak a fele.
    előzmény:
    GBMeli (16595)
    2006-12-19  10:01
  7. 2006. december 19. 10:0116595.

    Sziasztok!

    Nagyon-nagy a pangás mostanában! Csak nem mindenki a karácsony lázában ég és ajándékok után roghangál??? Nekem már csak egy sálat kell vennem és készen vagyok 

    A munkahelyen dög unalom van, alig birok itt ülni, halálra unom magam. Na de nem baj ez!

    babakocsikat mi is nézegettünk a hétvégén, de asszem jópár helyre el kell még mennünk, hogy rábukkanjunk a megfelelőre... Jó sok türelem kell hozzá. Amúgy mi is kombinált valamit nézünk...

    Pluhi! Nem kéne egy kicsit pihenned??? Ezt a hat hetet állítólag nem árt betartani... Aztán persze gondolom az nem olyan könnyű... Na azt nem tudom hogy nekem ki lesz majd a segítségem... Anyu és tesóm biztosan, de hogy anyósom ránktelepszik-e mejd azt nem tudom... Azon gondolkoztam, hogy ha el akar majd jönni mondjuk egy hétre, akkor mit fogok vele beszélgetni??? Ugyanis sok közös témánk nincs... Na de ez még olyan messzire van, hogy csak na.

    De jó nektek, akik már babázhattok!!! Már én is annyira várom!!! Már úgy szeretnék venni valamit a kicsinek! Ha nem is nagy dolgot, csak valami apróságot!

    Na nem dumálok már olyan sokat!

    Meli és Benedek (ezt még így nem is írtam!!!) 23+2

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. Torolt_felhasznalo_429336
    Torolt_felhasznalo_429336
    2006. december 19. 08:1916594.
    Ja,és a kombi kocsit nemigen fogod egyedül feltenni a buszra,ez tapasztalatA simát könnyebb
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_111691 (16592)
    2006-12-19  07:09
  9. Torolt_felhasznalo_429336
    Torolt_felhasznalo_429336
    2006. december 19. 08:1816593.
    Szerintem ha kombit veszel,akkor újat,mert azt sokáig használod.Bár mi is kombit kaptunk kölcsön,használtat,kicsit nyikorog,meg félrehord,nade tavasszal már jöhet a sportkocsi,ami újjan max.8000.-,ezért sem vettünk mi új kocsit.A legjobb,ha erre a pár hónapra kölcsön kérsz,ha tudsz,ha nem,jó a használt is,csak jól rázd meg,nyúzd meg mielött elhozzátok

    Mazsikám,sok erőt és kitartást kívánok,és még nekem mondtátok,hogy mindíg történt valami míg pocakosodtam...szegénykém

    Beus,neked is csak ezt tudom kívánni,és egészséget a picurkának

    Hajni,Márk akkor produkál ilyen hányást,ha túleszi magátAmi kb. minden szopinál megesik A kis drágám 150 grammokat akar enni,pedig a 100 épphogy belefér a kis gyomrábaSok sikert az UH-hoz,mi is megyünk februárban megint a vesetágulat miatt.
    Tegnap valami front lehetett,mert egész nap max. 20 percet aludt Márk,de este aztán 9-4:30-ig,aztán 7:30-ig aludtunk
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_111691 (16592)
    2006-12-19  07:09
  10. Torolt_felhasznalo_111691
    Torolt_felhasznalo_111691
    2006. december 19. 07:0916592.
    Hello!

    Babakocsiban szeretnék segítséget kérni! Épp ezen vacilálunk melyiket is kellene venni! Nektek mi a véleményetek tapasztalatotok?? Én egy 3 részest néztem . Érdemes használtat venni? Mondjuk a barátnőmék használtat vettek és egyszercsak eltőrt a fogoja elég hülye helyen... ezek szerint ezek nem olyan strapa bírók??
    előzmény:
    mókusfül (16585)
    2006-12-18  10:59
  11. 2006. december 18. 16:3316591.

    Sziasztok!

    jaj kérem szépen, akkor lassan asszem csiribára lesz szükség, látom kicsit döcögnek a dolgok!

    Mazskokámnak ezer puszi hasijára, szegénykém..azért ez a szülés dolog elég komoly, remélem tud majd otthon pihizni!

    Beust sem irigylem, közeleg a karácsony..

    Amit leírtatok a napi menetrendről, az akkor úgy látszik mindenkinél kb így működik, megnyugtatótegnap egész napos migrénem volt és sajna az éjjel 5 órás fenttlét, mely alatt szurkoltunk a kakáért nem tett neki jót, de utána a 3 órás alvás elmulasztotta!kis örömökja és tanuja voltam,ahogy panka 3 adagban szájon és orron keresztül megmutatta mennyit szopizott este..merthogy sugárban hányta ki..mondjuk most mrá azt is tudjuk legalább, hogy a babamasszást nem szopika után kell alkalmazni.. szegény gyerek..

    A nappalokat 3 órás alvásokkal kollokválja, az éjszaka a rázósabb, néha van kis kakálási sikítás, de egész tűrhető..

    de nagyon utálom ezt a telet, a hüje sötétjével együtt!

    Holnap megyünk szívUHra, szorítsatok, mert szívzörejt hallottak, de sztem nem lehet baj

    Mellesleg folyton van nálunk vki, aki segít, egy rohadt délutáni alvást nem tudtam még elcsenni magamnak!bánom, hogy a koriban nem zártam magamra az ajtót, hogy egész nap aludjak!de akkor még ismerkedtünk pankával és folyton sírt..nem csoda, nem tudtam, hogy éhség miatt sír..szóval itt vagyok a vágással a hasimon, ami azért húzódik, meg felette duzzadt is, remélem elmúlik már és még nem pihiztem egy délutánit sem..hiába 6 hetes a gyermekágy, lassan már minek pihenjek, ha eddig is kibírtam

    monjuk nekem legalább nem kell egyenlőre tápszer, meg szívsá, ha szopik mindenhonnan dől a tej

    Puszillok mindenkit!(ja barinőm dec 26 volt kiírva, és ő is pikk-pakk megszült, mondjuk neki 2 baba)úgyhogy reménykedjünk beusnek is meglesz karira

    Baby!tesség szépen nem házitündérkedni, meg ide-oda menegetni, pihi, lábat fel, zene ba, relax!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_803776 (16590)
    2006-12-18  16:11
  12. Torolt_felhasznalo_803776
    Torolt_felhasznalo_803776
    2006. december 18. 16:1116590.
    Sziasztok!

    Ma nagyon pang ez a topic...... Mi sem voltunk itthon, mert intéztük a tb-be a tgyást, végre sínen vagyunk, ja meg a házassági anyakönyvi kivonatért is voltunk, szóval ma egész napos császkálás volt. Hozzáteszem 20 percenként fájások voltak két órán át, de most már elmúlt.

    Mazsit hétvégén engedik csak haza, ha minden igaz, mert egy fertőzést kapott el, és majdnem megindult neki a szülés, azt mondja, hogy még nem az igazi, de már jobban van.

    Beus is még 2in1-ben, már nagyon unja a benntlétet, amit nem csodálok, mert most már csak arra várnak, hogy meginduljon a szülés. A ctg hol jó neki, hol rossz. Emma már nagyon utálhatja, hogy állandóan vizsgálgatják.

    Röviden ennyi. Holnap sem leszek nagyon, mert vásárlás lesz.

    Mindenkinek pusz!!!!!
    Pocakosok vigyázzanak magukra! Anyuciknak meg kitartást a szopival kapcsolatban!!!!!

    Niki és Panna 37+5
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_705559 (16589)
    2006-12-18  13:55
  13. Torolt_felhasznalo_705559
    Torolt_felhasznalo_705559
    2006. december 18. 13:5516589.

    közsi Zsu! már túl vagyunk a 3 héten és hugom is mondta, hogy el fog múlni! már nagyon várom!   

    Imádom szptatni, csak szegény ijedten néz, hogy szopcsi közben időnként miért vágok olyan pofát és harapom a számat!  Ilyenkor sajnálom és megpróbálok rá mosolyogni!  

    Hajrá kismamik!!!

    pusssssz

    Megi és Máté

    előzmény:
    zsu81 (16588)
    2006-12-18  12:52
  14. 2006. december 18. 12:5216588.

    Sziasztok mamik és kismamik!

    Nem írok sokat, csak felnéztem és már megyek is tovább mert a gyerekem baromi kommunikatív ma és imádok ilyenkor trécselni Vele. Annyira cuki bogyó! Szóval csajok a cicifájás és szopi-nehézségek EL FOGNAK MÚLNI!!! Ha valakinek hát nekem elhihetitek én 3 hétig "fájtam"+ 2 hétig kicsit fájtam, de azóta hihetetlenül szupi érzés a szoptatás. Fizikailag is és lelkileg is (a saját testemből táplálom a gyermekem!!!) nagyon nagyon szuper!

    Sok puszi és majd még jövök!

    Zsuzsi és Szonja aki bizony lassacskán 3 hónapos lesz... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_429336 (16587)
    2006-12-18  11:38
  15. Torolt_felhasznalo_429336
    Torolt_felhasznalo_429336
    2006. december 18. 11:3816587.
    Ez tök jó
    előzmény:
    mókusfül (16586)
    2006-12-18  11:04
  16. 2006. december 18. 11:0416586.

    Ezt most kaptam, gondoltam megosztom veletek  

    Süteményrecept (gyesen lévő anyukáknak)

    Távolítsuk el a plüssmacit a sütőből, és melegítsük a sütőt 160 °C-ra.

    Gőz felett olvasszunk meg 10 dkg margarint. Ismét távolítsuk el a plüssmacit a sütőből, és erélyesen szóljunk rá Öcsire: "Nem szabad, Öcsi!"

    A margarint keverjük össze 20 dkg cukorral. A többi margarint szedjük ki Öcsi kezéből, és mossuk le a falat. Mérjünk ki 3 evőkanál kakaót. Ismét vegyük el a margarint Öcsitől. Fürdessük meg a macskát. Tegyünk hintőport és ragtapaszt a karmolásokra. Keverjünk a margarinhoz 4 egész tojást, 2 vaníliáscukrot és 30 dkg lisztet. Vegyük ki a füstölgő plüssmacit a sütőből, és nyissunk ki minden ajtót és ablakot, szellőztetés végett.

    Vegyük el a mobiltelefont Andikától, és biztosítsuk a férjünk főnökét, hogy nem, nem a férjünkkel beszélt az előbb. Hívjuk fel a férjünket, és készítsük fel a legrosszabbra.

    Adjunk a tésztához 1 teáskanál sót és 10 dkg durvára vágott diót (közben álljunk ellen a kísértésnek, hogy mind Andikát,mind Öcsit durvára vágjuk).

    Engedjük ki a macskát a sütőből.

    A tésztát öntsük alaposan kivajazott tepsibe. 25 percig közepes lángon süssük. Vegyük el a borotvát és a macskát Öcsitől. Magyarázzuk el a gyerekeknek, hogy fogalmunk sincs, hogy a borotvált macska lebarnul-e a napon. Dobjuk ki a macskát az udvarra, amíg még képes elfutni.

    Bevonómáz: Keverjük össze a következő hozzávalókat: 10 dkg cukor, 5 dkg olvasztott csokoládé, 5 dkg olvasztott margarin. Vegyük ki azt a kurva plüssmacit a grillsütőből, és dobjuk el. Jó messzire.

    Magyarázzuk el kedvesen a rendőrnek, hogy fogalmunk sem volt róla, hogy öt fogjuk fejbe találni, miközben éppen Öcsit próbálja megmenteni a szomszéd ház tetejéről.

    Tegyük Öcsit a járókába. Adjunk a mázhoz 1/2 dl tejet, egy kevés sót, és lassú tűzön forraljuk 2 percig. Nyissunk ajtót a csengetésre, és magyarázzuk el a szomszédnak, mennyire sajnáljuk, hogy Andika bedugta a kerti slagot a spájzablakán.
    Ajánljuk fel, hogy megtérítjük a befőttek és a takarítószemélyzet költségét. Kössük ki Andikát az asztallábhoz. Távolítsuk el a szénné égett sütiket a sütőből. Dobjuk ki. Kapjunk idegösszeomlást.

    előzmény:
    mókusfül (16585)
    2006-12-18  10:59
  17. 2006. december 18. 10:5916585.

    Sziasztok!

    Látom mozgalmas az élet a babákkal. 

    Mazsi remélem jobban van.

    A hétvége megint gyorsan elrepült. Kicsit rendbe tettük a lakást. Gyönyörű az ágyunk!! Nem tudom a gépre letölteni a képeket, de amint sikerül, megmutatom nektek is. Megcsináltuk a szegőlécet a hálószobában, és már ott aludtunk. Végre nem a padlón!!!

    A karácsonyi bevásárlás is a vége felé közeledik.

    Holnap megyek a védőnőhöz és szerdán a dokihoz. Sajnos uh ne m lesz, pedig már olyan kíváncsi vagyok. Utoljára 12 hetesen láttam.  Azt hiszem most megbeszélem a dokival a táppénzt is.

    Ági 18+3

    előzmény:
    házikusz (16584)
    2006-12-18  09:10
  18. 2006. december 18. 09:1016584.
    Sziasztok!

    Bekukkantok gyorsan mert szerintem Lacika nemsokára ébredezni fog.

    Remélem Mazsika már jobban van és otthon pihizget!

    Baromira fáj a szoptatás, úgyhogy Megike együttérzek veled!

    Amióta szopi után tápszert is kap, ha kér, olyan kis nyugodt baba lett! Nem mondom, hogy nincs soha nyűgösködés, de nem sír órákon keresztül és főleg nem éjszaka. Olyan kis drága.

    Hétvégén végre itthon volt a párom és babáztunk hármasban. Szombaton délelőtt elmentem vásárolni és olyan jól elvoltak, ettek-ittak stb. Laci nagyon élvezte, egyfolytában simogatta, puszilgatta és legszivesebben mindenkit eltávolított volna a közeléből, beleértve a saját édesanyját is. Finoman szólva idegesítő, amikor már elaludna a gyerek és felébreszti azzal a szöveggel, hogy éjszaka kell aludni, tuszkolja a szájába a cumit, pedig nem kell és ezzel újfent felébreszti

    Ja és a legjobb, hogy hagyjuk sírni, hadd erősödjön a tüdeje, ha csuklik, sírjon egy kicsit és majd elmúlik
    Szerinte a sírás mindenre megoldás, azért is megyek most és megvigasztalom, az én kicsim ne sírjon keservesen, hadd tudja, hogy szeretjük nagyon-nagyon

    Puszi lányok azt hiszem mára ennyit voltam

    Anita és Lacika (holnap 3 hetes)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_705559 (16580)
    2006-12-17  18:04
  19. rpm
    rpm
    2006. december 18. 07:5416583.

    Jó Reggelt!

    Látom tartalmas volt a hétvége és remélem a tapasztalatokból mindenki merít még mi, pocakosok is. Méghogy a babucik csak esznek és alszanak, látom... Nagyon örülök, hogy már van egy-két "őskövület" mami is köztünk, remélem talán így majd ha én is a kezemben tarthatom a kicsikémet, könnyebb lesz.

    Mazsinak nagyon szurkolok, hogy minden rendbe legyen, remélem mielőbb hazaengedik és nem lesz semmi baj.

    Pénteken már egy órakor elpályáztam, tökre felhúztak már reggel, úgyhogy én is belesza@rok az egészbe. Délután voltam védőnéninél, aki végre megdícsért! Eddig összesen 2 kg-t híztam, igaz 1,2 kg-t az utóbbi 3-4 hétben. Pisi, vérnyomás rendben ésssss hallgattunk szívhangot. Erős, jó szívhangja van a bébimnek és megmutatta a védőnéninek, hogy ő mekkorákat tud rugizni. Azt mondta, hogy ekkora babánál ilyen nagyot még nem érzett. Hát, a mi pindurink ilyet is tud.   Édes volt.

    Szombaton disznóölés volt az anyuéknál, kicsit elfáradtunk, de vasárnap jól kipihentük magunkat. Este megyek dokihoz, remélem ő is mindent rendben talál majd.

    Szép napot!

    Marcsi és Dani 24  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2006. december 18. 07:5116582.

    Jó reggelt MIndenkinek!

    Javulást mazskónak, jó olvasgatni a azokat beszámolókat akik már megszültek, csak mire odakerülök sztem el is felejtem, de hátha eszembe jut.

    Mi hétvégén költözködtünk az egyik lakást ki kellett üríteni, de szerencsére sikerült, kaptunk segítséget is, mivel én olyan sok mindent nem tudtam csinálni. A jövő héten kezdik el az új lakás fűtés és gáz kiépítését a lakásban, remélem ez az éven elkészül!

    Már csak 3 napot dolgozok, valahogy csak kibírom ezt az évvégi hajtást. Sajna utána nem tudlak titeket olvasni, mert otthon még nincs net, csak az új lakásba akarunk. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. Torolt_felhasznalo_111691
    Torolt_felhasznalo_111691
    2006. december 17. 19:4216581.

    Mazsika kitartás és jobbulást!! Pihenj sokat ha haza jössz!!

    Rendeltünk bútórt 3 részes 1 kiságy 1 pelenkázó 1 nagy szekrény tök szupi meg kókuszmatrac Februárra lesz meg. Annyira nem akartunk babásat majd a kiegészítőkkel dobjuk fel)

    Szép estét mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. Torolt_felhasznalo_705559
    Torolt_felhasznalo_705559
    2006. december 17. 18:0416580.

    Mazsikának jobbulást!! remélem már jobban van!

    Hát rendszerről nálunk sem nagyon lehet beszélni. az első 1-2 hétben nálunk is ment napközben is a napi 3-4 óra alvás. A héten mikor beállt a nagy hideg kedden szerdán szinte semmit nem aludt napközben. a rekord alvás aznap 45 perc volt. A héten már napközben másfél esetleg 2 órákra alszik el. Mivel nagyon figyelget, szopcsi után nappal mindig általában fennt van legalább egy órát, de van hogy két szopcsi között egyéltalán nem alszik.

    Az éjszakánk nekünk úgy néz ki, hogy kb. fél 8 - 8 fürcsi, aztán szopcsi, és még egyszer meg kell kínálni, ő ugyanis általában este 10 kor alszik el. általában 3-4 óra múlva "kér" újra enni, de nem sír, csak mocorog, nyögdécsel és csámcsog   itt változó, általában 2 körül eszik, de ma pld. 5 órát aludt este (és 3-kor kért kajcsit), majd utána megint 5-öt, de a kettő között volt büfi és kakiért küzdés, majd másfél óra! egyébként az elmondható, hogy a hajnal 2 órás etetés után megint kb.3-4 óra alvás, általában 6-kor újra szopcsi és utána még vagy 2 órára, vagy 3 órára alszik vissza.

    Úgyhogy így nekem jók az éjszakáim. Akkor van nyügi, ha hirtelen behalámol szopcsinál és már az ürülés ideje is itt van, mert akkor általában fél- 1 órát szegénykém küzd, hogy távozzon aminek távoznia kell.

    Én ettől a fejéstől vagyok ki! Mostmár nem érzem azt a nagy csomót a bal mellemben, de mire minden szopcsi után lefejek... ááá az megint egy fél óra. És persze ezt az első 6 hétben muszáj, nehogy becsomósodjon a mellem. Nem panaszkodom, van tejem dögivel, de írtó fájdalmas szoptatni és utána a fejés. A bimbóm teljesen szétnyílik olyankor és ez az én befelé forduló mellbimbómnak nagyon nem esik jól. kicsit meg van erőszakolva!

    Ha valaki szoptat helyettem, ahelyett szülök   

    Csak túlélem, és lassan a mellem is megszokja új feladatkörét!!    

    Puszilok mindenkit!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_803776 (16579)
    2006-12-17  11:04
  23. Torolt_felhasznalo_803776
    Torolt_felhasznalo_803776
    2006. december 17. 11:0416579.
    Tegnap üzent Mazsika, hogy sajna délután begörcsölt, és be kellett menniük a kórházba, kapott két infúziót, és bennt tartották. Azt írta, ennek ellenére nincs baj, holnap délután úgy néz ki hazamehet. Szegény kis csajszi, úgy izgulok érte, de remélem minden rendben van.
    előzmény:
    pluhi (16578)
    2006-12-16  20:11
  24. 2006. december 16. 20:1116578.

    Köszi nagyon csajok, zsu kb nálunk is ugyanez van!és most látom csak mennyi az idő, futizok ébreszteni és megy a fürcsizés!

    Utána talán visszajövök!ma már lényegesen kipihnetebbek vagyunk apjával együtt

    előzmény:
    zsu81 (16577)
    2006-12-16  14:22
  25. 2006. december 16. 14:2216577.

    Sziasztok!

    Pluhi szerintem egy-két hét után még nem áll be a rendszer. Majd úgy 2 hónap után (ha mázlid van) remélhetsz valamiféle rendszert. Nekünk az első időszakban 3 óránként evett (órát lehetett hozzá igazítani) és a kaják között aludt. A kajálás nálunk is érdekesen zajlott részint a gyakorlatlanságom/gunk, részben a "mellbántalmak" miatt. Amit írtál ismerős és Szonja még mindíg csinálja, a "nemtalálomacicit" játékot, aztán elkeseredetten sír. Ilyenkor egy picit belespriccelek a szájába, megérzi a tejcit és rákap a cicire. Régen (születéstől két héttel ezelőttig) 8-kor fürcsi, kaja 1-kor ébredés, kaja majd 4-5-kor kaja. Azóta 9-6-ig alvás van és már a szopi után egy órát fennt van, nézelődik, beszélgetünk, énekelünk, szóval tartalmasan együtt vagyunk. Amikor látom, hogy elfárad, kezd nyügi lenni akkor elaltatom (leteszem a járókába, cumi a szájba és simizem a homlokát félálomig és azután hagyom, hagy aludjon el magától). De ez csak akkor igaz, ha itthon vagyunk, mert ha csavargunk akkor a kocsiba, vagy a levegőn rögtön elalszik. (Ma pl. a közértbe menet a kengurúban is elaludt azután itthon kiraktam a teraszra és szunyált még 1 órát.)

    Én soha nem keltettem fel szopizni, az elején (amíg sárga volt) előfordult, hogy 5 órát is aludt, de hagytam és amikor felébredt jól bekajált és visszaájult. Mondjuk Szonja sosem volt hasfájós és mindíg jó alvó volt szerencsémre. Viszont még ha el is aludt a cicin én szopi után felraktam a vállamra büfizni, max 10 percig ott volt és 90%-ban volt eredménye. Az elején az is előfordult párszor, hogy visszabukta a kaja 80 %-át, ilyenkor kapott egy kis teát hogy jó legyen a szájíze és alvás.

    Egy szó mint száz - és ezt már asszem sokszor elmondtam - TE vagy a mamija, TE tudod, hogy mi a jó neki még akkor is amikor baromi bizonytalan vagy magadban (ez majd hamarosan elmúlik)

    Ha engem kérdezel én nagyjából (igény szerint) betartanám a 2-3-4 órát, de max 15-20 perces szopikat. A cicinek is és az ő parányi gyomrának is pihizni kell legalább egy órát. Mindíg büfiztetnék szopi után 10 percet és napi legalább eyszer levegőre vinném. A rend meg majd észrevétlenül, magától beáll.

    Ja és még1 tanács: éjszakai szopit sötétben (kislámpánál) bonyolítottuk és ha éjjel nincs kaki nem is rakom tisztába, hiszen ezek a jó minőségű pelusok a pisit teljesen beszívják és nem csípik ki a popsit. A pelenkázástól viszont felélénkül és nehezebben alszik vissza mintha csak csöndes szopi, kis büfi és szunya van. Nekünk ez vált be.

    Ha kérdésed van bátran kérdezz és szívesen leírom a tapasztalataimat, de úgyis úgy fogod csinálni ahogy Panka szeretné, mert minden babus más és más.

    Pusza: Zsuzsi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_429336 (16576)
    2006-12-16  09:43

Címlap

top