Kirk Douglast nem lehet beskatulyázni. Rendkívül sokoldalú színész volt, aki a legtöbb zsánerben bizonyított: jól álltak neki a különböző műfajok. Részben férfias, tekintélyt parancsoló, atletikus megjelenése, karakteres álla, széles mosolya, hideg, mégis élénk tekintete, kellemes hangja tette igazán felejthetetlenné a Beverly Hills-i otthonában 103 éves korában elhunyt színészt. Nem véletlen, hogy a rendezők és a kritikusok is igazi főszereplő alkatként tekintettek rá a filmgyártás aranykoraként is emlegetett időszakban: az ötvenes-hatvanas években előfordult, hogy egy év alatt három filmben is játszott.
Kirk Douglas A Bajnok című filmben (Fotó: Sunset Boulevard / Corbis via Getty Images)
Közel ötvenéves színészi pályafutása során nyolcvan filmben szerepelt, a Burt Lancaster-, Gregory Peck-, Paul Newman-féle mozisztárok sorában, akik vele együtt mind a második világháború után futottak be. A légierőtől a haditengerészetig a legtöbbször talán katonát játszó Kirk Douglas a kortársak és az idősebb hollywoodi csillagok közt is megtalálta magának az álomgyárban a piaci rést. 1984-ben, a The Timesnak adott interjújában nyilatkozta, hogy mindig is vonzották a negatív karakterek, akikben ott van legalább egy kis gazemberség. „Az erényt és az erkölcsöt nem tartom vászonra valónak” – mondta. Ennek ellenére hamar és végérvényesen belopta magát a közönség szívébe, mert még a legsötétebb, legkeményebb figura mögött is tudta láttatni a felszín alatti gyötrődést, a gyengeséget, az embert.
Kirk Douglas és Burt Lancaster az Újra szól a hatlövetű című filmben (Fotó: Sunset Boulevard / Corbis via Getty Images)
A magyar közönség számára leginkább talán a Spartacus című 1960-as, a római korban játszódó filmmel forrt össze a neve, amely az ismert rabszolga életét, egyben a Harmadik Rabszolgalázadás történetét dolgozza fel. Stanley Kubrick gigantikus történelmi műve több volt, mint film azáltal, hogy részükről politikai állásfoglalást is jelentett. A szellemiségében jellegzetesen baloldali produkció után az egyébként orosz gyökerekkel bíró főszereplő a hatvanas években a keleti blokk szinte összes országába is ellátogatott. „Spartacust” sok szeretettel fogadták, 1964-ben például Titóval is találkozott, majd 1966-ban Kádár Jánossal vacsorázott együtt a Mátyás Pincében. Állítólag maga a színész kérte, hogy találkozhasson a híres kommunistával, akivel – tolmács segítségével –, hosszasan elbeszélgettek.
Kirk Douglas a Spartacusban, 1960 (Fotó: Sunset Boulevard / Corbis via Getty Images)
Máig nem tudni, miről folyt akkor a párbeszéd, az mindenesetre valószínű, hogy Kádárt is lenyűgözhette a színész sugárzó magabiztossága, ami kollégái visszaemlékezései szerint csak úgy áradt belőle. Mindig is büszke volt sportos alkatára, erejére, nem mindennapi megjelenésére. Ennek jegyében rendre nem is hagyta, hogy kaszkadőrök vagy segédszínészek játsszák el helyette a veszélyesebb, nyaktörő jeleneteket. Kimondottan szerette a kihívásokat, és ezeket szinte kivétel nélkül meg is ugrotta. Önéletrajza szerint színészként is maximálisan követte, tisztelte a szláv gyökereket azzal, hogy erősen hitt a híres-hírhedt Sztanyiszlavszkij-módszerben.
Kirk Douglas színésznőket emelget Lido strandján, Velencében (Fotó: Archivio Cameraphoto Epoche / Getty Images)
Az orosz színházcsináló, színésznevelő elveit elsősorban akkor hívta segítségül, amikor az 1956-os A nap szerelmese című filmben formálta meg a világhírű holland festő, Vincent Van Gogh figuráját. Elhivatottságát és szakmai alázatát tanulságosan mutatja, hogy a film forgatása közben ugyanolyan nehéz cipőket hordott, mint anno Van Gogh, az egyik kötőjét ráadásul sosem fűzte be, hogy a festőt utánozva ő is ugyanolyan csoszogva, bizonytalanul tudjon járni. „A színészet számomra a fegyelmezett illúzióteremtés művészete, miközben egyszerre törekszel arra, hogy a lehető leghitelesebben formáld meg a karaktert, de közben ne veszítsd el önmagad” – írta legnagyobb példányszámban eladott, A rongyszedő fia című, 1988-ban megjelent önéletrajzában.
Kirk Douglas A nap szerelmese című filmben (Fotó: Sunset Boulevard / Corbis via Getty Images)
A nap szerelmese kapcsán megjegyezte: akkor úgy érezte, hogy átlépett azon a bizonyos vonalon, és egyenesen a festő bőre alá mászott. „Nagyon félelmetes tapasztalat volt, sokáig nem is mertem megnézni a filmet” – vallotta be, majd hozzátette: „Nem csupán pont úgy néztem ki, mint ő, hanem annyi idős is voltam, mint amikor öngyilkos lett.” (A festő 1809-ben, 37 évesen meglőtte magát egy revolverrel, bár halálának körülményei máig tisztázatlanok.)
A Douglas család: Kirk Douglas, felesége, Anne Buydens és fiuk, Peter Vincent Douglas (Fotó: Keystone / Getty Images)
Kezdetben Kirk Douglasnek sem volt könnyű élete. Iszur Danyielovicsként látta meg a napvilágot 1916. december 9-én a New York-beli kisvárosban, Amsterdamban, hat lánytestvére mellett írástudatlan, orosz-zsidó származású bevándorló szülei egyetlen fiaként. Mivel a városban akkoriban szinte sehol sem foglalkoztattak zsidókat, édesapja rongyszedő, lomis lett, aki használt árut gyűjtött, majd ezzel kereskedett.
Kirk Douglas és a fiúk, Joel és Michael (Fotó: Arnold M. Johnson / Hulton Archive/Getty Images)
„Még a város legszegényebb részén, az Eagle Streeten is, ahol a családok mind a túlélésért küzdöttek, a rongyszedő állt a ranglétra legalsó fokán. És én voltam a rongyszedő fia” – írta szintén önéletrajzában. A nagyivó, verekedős apa nem egyszer tűnt el a család életéből, hagyva, hogy boldoguljanak, ahogy tudnak. Egyszer megszámolta, 40 különböző munkahelyen dolgozott, mielőtt Kirk Douglas, és ezzel együtt befutott színpadi, majd filmszínész lett. Gyerekkorában ráadásul nemcsak a nincstelenségtől szenvedett édesanyjával és testvéreivel, hanem a gyerekek közt is jellemző antiszemitizmustól is. Ennek ellenére a középiskola után ösztöndíjas hallgatóként felvették a New York állambeli St. Lawrence egyetemre, ahol nagy tiszteletet vívott ki magának a birkózóválogatott tehetséges tagjaként.
A Douglas fiúk: Kirk, Joel és Michael (Fotó: Hulton Archive / Getty Images)
Nagyjából ekkoriban, elsőéves egyetemista korában határozta el, hogy színész lesz. Ebben minden bizonnyal kulcsmomentum volt, hogy egy nyári munka során díszletmunkásnak állt az adirondacksi Tamarack színházban, ahol idővel kisebb szerepeket is kiérdemelt. Hamarosan felvételizett is az egyik New York-i színiakadémiára, ahol jól szerepelt, ám végül elutasították, mondván, nem tudnak számára ösztöndíjat biztosítani. A hivatalos névváltoztatás már közvetlenül a diploma után következett, amire így emlékezett vissza: „Eleinte nem is voltam tudatában, hogy micsoda ízig-vérig skót nevet választottam magamnak.” A diploma után új nevével, új emberként tért vissza New Yorkba, ahol két éven át tanulta a színészmesterséget, nyaranta játszott, majd 1941-ben debütált egy kisebb énekes szerepben egy Broadway-musicalben.
Michael Douglas és Kirk Douglas Az óriás árnyéka című film forgatásán (Fotó: Hulton Archive / Getty Images)
A bimbózó színészkarrier akkor bicsaklott meg, amikor 1942-ben besorozták a hadseregbe, ahol három évig szolgált a haditengerészetnél, egy tengeralattjáró tisztjeként. Erre az időszakra esik házasságkötése Diana Dill-lel, a fiatal színésznővel, akitől két fia született: Michael és Joel Douglas. 1951-ben elváltak, a színésznő 2015-ben hunyt el. 1954-ben másodszor is megnősült, ekkor vette feleségül a jelenleg 100 éves Anne Buydens-t, akitől szintén két fia, Peter és Eric született. Később nem csak Michael, összes fia a filmiparban helyezkedett el. Egyiküket, Ericet túlélte, ő 46 évesen, 2004-ben halt meg alkohol- és gyógyszer-túladagolásban.
Kirk Douglas és fiatalon gyógyszer-túladagolásban elhunyt fia, Eric (Fotó: Micheline Pelletier / Corbis via Getty Images)
Fiatalon egyszer Kirk Douglas is majdnem meghalt, amikor egy robbanás során megsérült a haditengerészetnél. Utána haza is küldték, majd leszerelt. Innen ismét meg sem áll New Yorkig, ahonnan néhány újabb színpadi szerep után elindult, hogy meghódítsa Hollywoodot. A vásznon az 1946-ban bemutatott Martha Ivers furcsa szerelme című fekete-fehér filmdrámában debütált, amiben egy gyilkosság tanúját játszotta el, majd 1948-ban a Magányos farkas című film noirban alakította a rosszfiút, közeli barátja, Burt Lancaster társaságában. Ez volt az első közös munkájuk a fél tucat közül. Ekkor állt először össze a legendás páros, amely legalább fél tucat filmben szerepelt közösen.
Kirk Douglas a Martha Ivers furcsa szerelme című filmben (Fotó: Sunset Boulevard / Corbis via Getty Images)
Az igazán nagy áttörést a Spartacus előtt az 1949-ben bemutatott A bajnok című film hozta el számára. Midge Kelly, a fiatal, könyörtelen profi ökölvívó megformálása nemcsak élete első Oscar-jelölését hozta el számára, hanem egyből a legnagyobb hollywoodi csillagok közé repítette. (Bár a rangos filmes díjra még kétszer jelölték, 50 évet kellett várnia, míg az aranyszobrocskát a kezébe vehette. 2008-ben Oscar-életműdíjjal tüntették ki, de önálló szerepért a kitüntetést végül sosem nyerte el.)
Kirk Douglas és Melissa Leo a 2011-es Oscar-díjátadó gálán (Fotó: Michael Caulfield / WireImage)
Egy évvel később A trombitás fiatalemberben egy balhés jazztrombitást játszott el, majd ugyanebben az évben Tennessee Williams Üvegfigurák című darabjának filmadaptációjában tűnt fel, és így tovább. Bár hiába követték egymást a nagy, fontos és méltatott filmszerepek, a színész művészi étvágya csillapíthatatlannak tűnt: továbbra is vágyott arra, hogy a színpadon is sikereket érjen el. Erre viszont már csak egyetlen lehetősége adódott az életben. 1963-ban szerepet kapott Ken Kesey Száll a kakukk fészkére című kultikus, elmegyógyintézetben játszódó regényének színpadi adaptációjában: ő játszotta a főszereplőt, Randle P. McMurphyt, akit végül elpusztít a rendszer (őt végül Jack Nicholson alakította Milos Forman híres 1975-ös filmfeldolgozásában).
A trombitás fiatalember plakátja (Fotó: Herbert Dorfman / Corbis via Getty Images)
Az ötvenes-hatvanas évek csúcskorszaka után még sokat forgatott, ám a kritikusok szerint ezek a munkák már nem érnek fel a csúcskorszak alakításaihoz. A többségük western volt: Távoli nyugat (1967), Pisztolypárbaj (1971), Volt egyszer egy gazember (1970). Összes filmje közül ő maga az 1962-es westernre, Az utolsó cowboyra volt a legbüszkébb, amit a Spartacust is jegyző, szintén legendás Dalton Trumbo írt. A színész a film üzenetét szerette a legjobban: „ha próbálsz egyéniség lenni, maga alá gyűr, és eltapos a társadalom”. Ahogy egyre kevesebb filmben szerepelt, a televíziózás felé fordult, szerepelt az HBO és a CBS csatornák saját gyártású filmjeiben (Pisztolyhősök, 1984, Amos, 1985).
Kirk Douglas és Frank Sinatra a párizsi Moulin Rouge-ban (Fotó: Darlene Hammond / Hulton Archive / Getty Images)
1986-ban pacemakert kapott szívritmuszavarai miatt, majd 1991-ben túlélt egy helikopter-balesetet, amely során két ember életét vesztette. 1996-ban sztrókot kapott, amiből viszonylag nehezen épült fel, ettől rendkívül leromlott a beszédminősége – gyakorlatilag újra kellett tanulnia beszélni, ami színészként különösen megviselte. Állapota miatt idővel súlyos depressziót is diagnosztizáltak nála, később bevallotta, hogy akkoriban megfordult a fejében az öngyilkosság gondolata is. Végül visszaküzdötte magát a felszínre, és 2008-ban már ott állt az Oscar-gála színpadán, ahol bár nehézkesen, de megköszönte a megtisztelő, a teljes életműnek szóló kitüntetést.
Kirk és Michael Douglas az édesapáról elnevezett filmes díjjal a Santa Barbara Nemzetközi Filmfesztiválon (Fotó: Michael Buckner / Getty Images)
Kevesen tudják, hogy a színészet és saját produceri stúdiója mellett Kirk Douglas gazdag irodalmi életművet is magáénak tudhat: nem csupán visszaemlékező köteteket, memoárokat írt, hanem regényeket is. Önéletrajza mellett például a Spartacusnak is egy külön könyvet szentelt, de ugyanúgy megírta kilencvenes évei és a sztrókból való felépülésének történetét. Élete utolsó éveit felesége közreműködésével nagyrészt a jótékonykodásnak szentelte, például új játszótereket építettek a Los Angeles-i gyerekeknek, függőségben szenvedő nőknek dedikált menhelyet hoztak létre, és alapítottak saját, fiatal tehetségeket támogató iskolát, valamint színházat is. 99. születésnapja alkalmából 15 millió dollárt adományozott egy alapítványnak, hogy megépítsék a róla elnevezett központot az Alzheimer-kórban szenvedő, idős, egykori hollywoodi filmipari dolgozóknak.
Kirk Douglas a Spartacus utolsó 70 mm-es vetítésén a kaliforniai Samuel Goldwyn Filmszínházban (Fotó: Alberto E. Rodriguez/Getty Images)
Felépülése után még többször visszatért, utolsó előtti filmjében például nemcsak felesége, hanem Michael is szerepel, aki a vásznon is a fiát alakítja. Utolsó munkájában, az Illusion című 2014-es drámában egy betegeskedő apát alakít, aki elidegenedett fia keresésére indul. Ennél szimbolikusabb finálé nem is juthatott volna a rongyszedő fiának, akinek az apahiány volt élete egyik legmeghatározóbb motívuma. Mint mondta, akárhova ment, az érzés mindig elkísérte.
Cameron Douglas, Michael Douglas, Catherine Zeta-Jones és Kirk Douglas A hírességek sétányán, Michael csillagának felavatásán (Fotó: Axelle / Bauer-Griffin / FilmMagic)
„Évekkel ezelőtt ott voltam édesanyám halálos ágya mellett. Rettegve szorongattam a kezét, mire ő egyszer csak kinyitotta a szemét, és azt mondta: »Ne félj, fiam, mindannyiunkkal megtörténik.« Ahogy egyre idősebb leszek, egyre közelebb állnak hozzám ezek a szavak. Kezdek velük megbarátkozni” – írta Kirk Douglas, mintegy búcsúzóul, egyik utolsó esszéjében.