A lóverseny vagy a műugratás több évszázados hagyományokra tekint vissza, a versenyszerűen futtatott kutyás sportoknak is szép történelme van – a kutyaszánozásról az nlc-n is írtunk már, egy magyar házaspárnak köszönhetően – ezért úgy gondoltuk, itt az ideje körülnézni, milyen állatos sportágakat találtak már ki az emberek.
Bár meggyőződésünk, hogy az állatokat jobb lenne békén hagyni, de legalábbis nem rájuk erőltetni olyasmit, aminek semmi köze a természetes létükhöz, a különféle állatos sportok után kutatva megdöbbentő választékkal találkoztunk. Ezek között megtalálhatóak olyanok, amelyek valóban az állatok mozgására helyezik a hangsúlyt – ennyiben pedig nem megterhelőbbek, mint mondjuk egy agárverseny – akadnak szinte teljesen ártalmatlan és mókás ötletek, de sajnos találkoztunk egészen kegyetlen, kifejezetten az állatok kínzására vagy leölésére kitalált kreatív megoldásokkal is. Ezeket – elrettentésként – a cikk utolsó részében mutatjuk majd be és megígérjük, hogy nem mellékelünk durva fotókat sem.
Usain Bolt a kanyarban sincs
Indiában a lóversenynél is régebb óta művelik, több ezer éves hagyományai vannak a bivalyfuttatásnak. A hajtók meglehetősen kényelmetlennek tűnő pózban a bivalyok farára kapaszkodnak fel és onnan próbálják az állatokat minél gyorsabb nyargalásra sarkallni. Létezik egy másik válfaja is a sportnak, ilyenkor a hajtók nem egy, hanem két állatot futtatnak, de ők maguk is velük együtt – vagyis inkább utánuk – loholnak. Aki azt gondolná, hogy ezzel a módszerrel pedig nem lehet komolyabb sebességet elérni, az nézze meg az alábbi videót, amelyen egy Srinivasa Gowda nevű úriember 13,62 másodperc alatt teljesíti a 142,5 méteres távot. Igaz, hogy két bivaly rángatta magával, de visszaszámolva ez azt jelenti, hogy a száz méterhez mindössze 9,55 másodpercre volt szükség, ami három ezreddel jobb, mint Usain Bolt olimpiai csúcsa. Ráadásul a bivalyhajcsároknak sípcsontig érő vízben kell rohannia, miközben megpróbálják féken tartani a jókora állatokat.
A munkája a hobbija a birkozó kecskéknek
A kutya-, vagy kakasviadalokhoz képest a japán Sesoko szigeten évente megrendezett kecskebirkózás rendkívül békés sportnak tűnik. A kecskék ugyanis természetes környezetükben is előszeretettel fejelik meg egymást, a tereptárgyakat és voltaképpen bármit és bárkit, aki a közelükbe kerül egy-egy rosszabb pillanatban. A japán kecskékből így egyfajta látványosság vált. A két kecskét beterelik egy karámba, majd hagyják, hogy tegyék a dolgukat. Ha összeakaszkodnak, indulhat a fogadás, hogy melyik állat bizonyul a dominánsabbnak a kettő közül. Az is előfordul, hogy a két kecske egyáltalán nem foglalkozik egymással, mint ahogy arra is volt már példa, hogy a nyilvánvalóan gyengébb jószág azonnal felmérte az erőviszonyokat, majd fogta magát és szépen visszasétált az istállójába, különösebb konfliktus nélkül.
Hangyafoci a tévében, elefántfoci Nepálban
Az ormányos állatok kifejezetten társasági lények, amelyek a játékot sem vetik meg. Afrikai elefántmenhelyeken a gondozók gyakran labdáznak az elefántokkal, amelyek láthatóan nagyon élvezik a játékot. Nepálban és India egyes részein azonban úgy is űzik ezt a sportágat, hogy az elefántok hátára hajtók ülnek, akik megpróbálják elérni, hogy a jókora állatok a pálya két végén elhelyezett kapuk egyikébe gurítsák a normál méretűnél jóval nagyobb focilabdát. Az elefántfoci Thaiföldön is népszerű sportnak számított, a meccseket a World Elephant Polo Association küldöttjei ellenőrizték, hogy az állatoknak ne legyen baja. A helyi sportszövetség azonban 2018. októberében bejelentette, hogy Thaiföldön beszüntetik az elefántfoci-mérkőzéseket.
A sportnak létezik egy másik válfaja, a lovas póló mintájára játszott elefántpóló is, amely során az állatok hátán ülő hajtók feladata, hogy a labdát a megfelelő helyre juttassák.
Elefánt foci meccs Nepálban (Fotó: Narayan Maharjan/NurPhoto via Getty Images)
Szörföző kutyák, deszkázó macskák
A legtöbb kutya imádja a vizet, ehhez kétség sem fér. Az azonban már jóval ritkább, hogy egy kutya egy szörfdeszkán is megállja a helyét. Mégis akadnak olyan gazdik – na meg olyan ebek – amelyek éppen ebben látják a kihívást. A kutyaszörfözés népszerűségének növekedését pedig jól mutatja, hogy 2016. óta már világbajnokságot is szerveznek a hullámokat legvagányabbul szelő blökik számára.
Ha pedig már a deszkázó négylábúaknál tartunk, feltétlenül meg kell említenünk azt a snowboardozó cicát is, amelyet az nlc olvasói is a szívükbe zártak néhány héttel ezelőtt – lásd kapcsolódó cikkünket.
Teveugrás, de nem úgy, ahogy gondolnád
Gondolatkísérletnek sem utolsó, ha megpróbálunk kecses versenylovak módjára szökellő-ugrándozó tevéket elképzelni, de itt most nem erről lesz szó. A jemeni Zaraniq törzs különleges erőpróbájáról van szó. A tevék ráadásul teljesen passzív résztvevői az egésznek ők képezik ugyanis az átugrandó akadályt. Az állatokat egymás mellé állítják, majd a vállalkozó versenyzők nekifutást követően, egy aprócska dombról elrugaszkodva próbálják átugrani a púpos jószágokat. Ez már 2-3 teve esetén sem kis teljesítmény, az igazán menők azonban akár 4-5 állatot is át tudnak ugrani. Nem is tudjuk levenni a szemünket az alábbi videóról.
Nyuszi, hopp!
A lovas díjugratáshoz hasonló, de annál sokkal-sokkal cukibb sportág következik. A nyusziknak a lovak esetében használt akadályokhoz hasonló – de nyilván kisebb – léceket kell átugrania, miközben a gazdáik pórázzal futnak mellettük. A különleges sport Svédországból származik, ahol Kaninhop néven 1987-ben meg is rendezték az első nyúl-díjugrató bajnokságot, amely azóta meghódította Észak-Amerikát és Ausztráliát is.
A sportágnak saját rekordere is van egy Dobby nevű nyuszi képében, amely egyszerre tartja a leghosszabb (3,01 méter) és a legmagasabb (1,06 méter) ugrás rekordját is.
Ló vs. ember
Egy kocsmai vita – na jó, nevezzük eszmecserének – eredményeként rendezték meg először 1980-ban az első ember-ló elleni maratoni futást, a Man vs Horse Marathont. A történet szerint egy Gordon Greer nevű férfi egyik este a walesi Llanwrtyd Wells nevű kisváros kocsmájában üldögélt, amikor meghallotta, hogy a szomszéd asztalnál két férfi azon vitatkozik, hogy hosszabb távon egy ember felveheti-e a versenyt egy lóval.
A többi már történelem, azóta ugyanis minden évben rajthoz állnak a vállalkozó futók és lovasok, hogy egymás ellen küzdve teljesítsék a – nem egészen maratoni – 35,2 kilométeres távot. Ha azt gondolnánk, eleve esélytelen versenyről van szó, nagyot tévedünk: igaz, hogy nem sokszor, de sikerült már a futók között indulóknak is megnyerni az erőpróbát, bár az is tény, hogy erre a 24. versenyig kellett várni. 1985 óta egy külön kategóriát képezve kerékpárosok is indulhatnak a maratonon.
Öbölátúszás kutya módra
Ami nálunk a balatoni öbölátúszás, az az ausztrál kutyások számára a Scotland Island 500. A különleges versenyen kizárólag a négylábúak indulhatnak, a feladat a Sydney-től északra található Scotland Island és a Church Point közti 500 méter széles tengerszoros átúszása. A győztes egy különleges, gravírozott kutyatál boldog négylábú tulajdonosa lesz, a gazdi pedig elmondhatja a kutyájáról, hogy nem akármilyen teljesítményt tett le az asztalra.
A Scotland Island 500 története 1973-ban kezdődött, amikor két hajóskapitány azt akarta eldönteni, melyikük kutyája nyújt jobb teljesítményt a hullámok között. Napjainkban azonban már nem csak a blökik úsznak, hanem a vállalkozó kedvű gazdik is – a kevésbé kalandvágyók csónakokban vagy SUP-deszkákon állva követik kedvenceiket.
Polip dupla Nelsonban
Szerencsére napjainkban már nem űzik ezt a sportot, a hatvanas években azonban óriási népszerűségnek örvendett az USA nyugati partjai mentén a polipbirkózás. A vakmerő versenyzőkre nem kisebb feladat várt, mint, hogy puszta kézzel a felszínre hozzák a lehető legnagyobb lábasfejűt, amely természetesen minden erejével – és nyolc csápjával – küzdött ez ellen.
Az így „lebirkózott” polipokra változatos sors várt: volt, amelyet visszaengedtek az óceánba, akadt, amely valamelyik tengeri akvárium sztárjává vált, egy jó részüket azonban nemes egyszerűséggel elfogyasztották a legyőzőik.
Kötélhúzás – angolnával
Újabb olyan állatos sport, amely hallatán joggal háborodnak fel az önérzetes állatvédők, de szerencsére ma már szóba sem kerülhetne, lévén, meglehetősen brutális és egy kissé undorító is. A XIX. századi Hollandiában azonban még nem így gondoltak az angolnahúzásra. Két verzióban is művelték ezt a sportot: az első változat a kötélhúzáshoz hasonlított, azonban a kötelet egy jobb sorsra érdemes – élő – angolnával pótolták, amelyet még ráadásul be is szappanoztak, hogy minél nehezebb legyen megragadni. A másik változatban egy hajózható csatorna fölött kifüggesztett kötélre lógatták fel a szerencsétlen halat, a játékosoknak pedig alatta elhajózva és felugorva kellett megszerezniük az angolnát.
Mint látható, az állatos sportok palettája a cukitól a szörnyűig tart, bízunk benne, hogy a jövőben főleg az előző kategóriába tartozó látványosságokról számolhatunk be a kedves olvasónak.
További cikkeink bizarr vagy meglepő állatokról:
- Fotóznak, védik az életünket és őrzik a házat a dolgozó madarak
- Egy huncut tolvaj ez a cuki orosz agár, de a gazdái imádják
- Mai hősünk a macska, amelyik megpróbálta…
