Az alma olyan sokoldalú gyümölcs, hogy mindig kell otthon legyen belőle pár kilóval. De nemcsak magában enni, vagy sütiben felhasználni érdemes, hanem próbáld ki köretként húsok mellé is! Csodásan illik a szárnyashúsok mellé, ráadásul pár perc alatt kész van, és kedved szerint fűszerezheted. Mutatjuk, hogyan lesz isteni köret az almából.
A legegyszerűbb köret almából
Hozzávalók:
- 1 db Granny Smith vagy Gála alma szeletekre vágva
- 1 evőkanál vaj
- 1 teáskanál kakukkfű
- egy csipet só és bors
Elkészítése:
Egy serpenyőben felolvasztjuk a vajat, hozzáadjuk a vékonyra szeletelt almát (amit persze megszabadítottunk előtte a magházától, de a héját nyugodtan rajta lehet hagyni). Sózzuk, borsozzuk, megszórjuk a kakukkfűvel, és lefedve addig pároljuk, amíg megpuhul.
Ez az alapreceptünk, de nem kell itt megállni, variálhatjuk még többféleképpen is, ahogy a kedvünk tartja. Hoztunk hozzá ötleteket:
Karamellizált hagyma almával – Amikor az almát rádobjuk a vajra, tegyünk hozzá egy fél bögrényi karikákra vágott vöröshagymát is, és szórjuk meg 1 teáskanál barna cukorral.
Tipp
Úgy lesz igazán finom a karamellizált hagymás alma, ha felöntjük negyed pohár fehér borral, és így pároljuk meg. Sertés mellé kitűnő köret.
Alma répával – Az alapreceptben leírtak szerint járunk el, csak az almákkal együtt sárgarépát és fehérrépát is teszünk a serpenyőbe, így kapunk egy teljes értékű, őszi köretet.
Rozmaringos alma krumplival – A kakukkfű helyett ebben az esetben rozmaringot használunk, és kis kockákra vágott krumplit is teszünk a köretbe. Ennél a fajtánál előbb a krumplit tesszük a serpenyőbe, tíz percig sütjük a vajon, csak utána adjuk hozzá az almát és a rozmaringot.
Tipp
Ha még egészségesebb köretet akarunk belőle, akkor édesburgonyával helyettesítjük a krumplit.
Zsálya, cukor, alma – A zsálya méltatlanul hanyagolt fűszer, pedig ha a kakukkfű helyett zsályával fűszerezzük az almát, megszórjuk 1 teáskanál barna cukorral és fél teáskanál fahéjjal is, akkor fantasztikus ízélményben lesz részünk.
Tudtad?
A zsálya nemcsak fűszer, hanem gyógynövény is. Illóolajakban gazdag levelei gyulladásgátló, gomba- és baktériumölő hatásúak. Enyhe izzadásgátló hatása miatt jó ellenszere a klimax tüneteként jelentkező éjszakai verítékezésnek.