nlc.hu
Életmód
8 napig tartó sztrájkot jelentett be a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium

A budaörsi Illyés Gyula Gimnázium tanárai nyolc napon át tartó sztrájkot hirdettek

Nem javul az oktatás helyzete, ezt elégelte meg a tanári kar.
Üres iskolai osztályterem

Az elmúlt hetekben egyre romlott a tanárok helyzete Magyarországon. Miután több pedagógust is kirúgtak a Karinthy Frigyes Gimnáziumból, egyre több tanár vett részt polgári engedetlenségben (26 vidéki és 62 fővárosi intézményben összesen 840 főről van szó), a Vörösmarty Mihály Gimnázium egy tanára is felmondott, valamint egyre több helyszínre szerveznek tüntetéseket a tanárok és a diákok egyaránt, még mindig nem indult el semmilyen párbeszéd az oktatás ügyének javítására vonatkozóan. Pontosan az a problémája a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium tanárainak is, akik most az iskola Facebook oldalán adtak ki közleményt.

Ebben azt írják, hogy a sztrájk helyett polgári engedetlenséghez fordulni kénytelen pedagógusok elbocsátása ellen  felháborodással tiltakoznak, és követelik az „aránytalan retorzióiban” részesült kollégák visszahelyezését az állásaikba. Emellett a következő, Civil Közoktatási Platform munkacsoportja által megfogalmazott pontok teljesítését is követelik:

  •  Érdemi és nyilvános párbeszédet az oktatás megújításáról! Hiteles tájékoztatást a kormány és a közmédia részéről!
  • Szüntessék meg a pedagógusok lejáratását, az oktatási szereplők megfélemlítését! A kirúgott vagy leváltott tanárokat azonnal helyezzék vissza! Megbecsülést a pedagógusoknak!
  • Érdekérvényesítő sztrájkjogot a pedagógusoknak!
  • Felelős, hozzáértő oktatásirányítást! Önálló oktatási minisztériumot!
  • Kisebb terhelést a diákoknak és a pedagógusoknak!
  • Esélyteremtő, minőségi oktatást és nevelést mindenkinek – az óvodától az egyetemig!
  • Versenyképes és értékálló bérezést az oktatásban dolgozóknak!
  • Minőségi, 21. századi környezetet a tanuláshoz és a tanításhoz, neveléshez!
  • Szakmai szabadságot és támogatást az oktatásban! Korszerű nemzeti alaptantervet! Szabad tankönyvválasztást!

A budaörsi gimnázium 46+1 tanára a mai naptól, azaz december 8-ától nyolc napos sztrájkot hirdet – a plusz 1 fő  határozatlan idejű polgári engedetlenséget folytat. Mindannyian szolidaritást vállalnak „az ország összes sztrájkoló vagy a polgári engedetlenség eszközével élő kollégájával és a tiltakozó diákokkal.”

„Nem lehet tovább halogatni és hallgatni, mert az elhibázott oktatáspolitika évtizedekre fogja tönkretenni hazánk jövőjét”

 

 – írják.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top