Amilyen könnyűnek hangzik, hogy lazulj el, ürítsd ki az elméd, figyelj befele, pont annyira nehéz kivitelezni. Ha csak egyszer is próbáltál már jógázni vagy meditálni, pontosan tudod, hogy milliónyi gondolat cikázik ilyenkor a fejünkben, a figyelmünket bármilyen apróság képes elterelni, az izmaink ellazítása pedig igazi kihívás, a légzésünkről nem is beszélve. A jó hír, hogy nem lehetetlen, de a kitartó gyakorlás és a hozzád illő módszer megtalálása elengedhetetlen, ahhoz hogy elérd a belső béke állapotát.
Az apnea kitágítja a tested és az elméd határait
Lehet, hogy az apnea, vagyis a szabad tüdős búvárkodás a számodra ideális technika. Elsőre furcsán hangzik, hogy mi köze a búvárkodásnak a meditációhoz, pedig ahhoz kell csak igazán kikapcsolni és ellazulni, hogy hosszú percekig képesek legyünk a víz alatt visszatartani a lélegzetet.
Az apnea különleges kombinációja a sportnak, a meditációnak és a környezettel való eggyé válásnak. Eleve van valami rendkívül megnyugtató abban, ahogy a víz képes tökéletesen körülvenni minket, súlytalanná tenni és elringatni, ha pedig megtanuljuk, hogyan válhatunk eggyé vele, akkor eljuttat a legnyugodtabb tudatállapotba.
Az apnea lényege, hogy egyetlen lélegzettel merülünk a víz alá, nem használva semmilyen oxigénforrást. Neve a görög apnoe szóból származik, ami levegő nélkülit jelent. Vagyis teljesen a testünkre és az elménkre vagyunk utalva a víz alatt, ezek befolyásolják, hogy milyen sokáig vagyunk képesek a felszín alatt maradni, milyen mélyre tudunk merülni, vagy milyen messzire tudunk úszni egyetlen légvétellel.
Azt hinnénk, hogy a tüdőkapacitásunk a legmeghatározóbb a gyakorlás során, pedig az elménk sokkal inkább befolyásolja a víz alatti teljesítményünket, és itt válik az apnea a meditáció egyik formájává.
Arccal lefelé lebegni, messzire úszni, lemerülni
A szabad tüdős búvárkodást medencében és nyílt vízen egyaránt gyakorolják. Az uszodai számok közé tartozik a statikus apnea, ahol azt mérik, hogy mennyi ideig tud valaki egyetlen lélegzettel a víz felszínén, arccal lefelé lebegni. A dinamikus apnea során az egyetlen lélegzettel, víz alatt megtett távolságot mérik, uszonnyal vagy anélkül.
A mélységi apneát speciális medencében, vagy szabad vízben gyakorolják, és a cél egy levegővel minél mélyebbre merülni, uszonnyal a lábon, állandó vagy változó súly használatával.
Kezdetben kényelmetlen, sőt, akár félelmetes is lehet a víz alatt lenni (Fotó: istock)
Az agyat kikapcsolni a legnehezebb
Az a szép az apneában, hogy mire megtanuljuk, hogyan maradjunk a víz alatt perceken keresztül, addigra elsajátítunk különböző légzéstechnikákat, meditációs gyakorlatokat, és gyakorlatilag képesek leszünk kikapcsolni az agyunkat, és elérni a mindfulness, vagyis a tudatos jelenlét állapotát.
Kezdetben kényelmetlen, sőt, akár félelmetes is lehet a víz alatt lenni, és itt kezdődik a belső munka. Egyetlen feladat van, mielőtt a víz alá merülnénk: teljes mértékben a légzésre koncentrálni. A jógában is használatos hasi légzést gyakorolva, akár perceken át mást sem kell tenni, mint a be- és kilégzésre fókuszálni, ami ha jól csináljuk, elvezet a nyugalmi állapothoz is.
Ebben az állapotban merülünk a vízbe, és ezt próbáljuk fenntartani, ami igencsak nehéz feladat. Teljesen le kell lassítani az elmét és a testet, még a szívverést is ahhoz, hogy a lehető legkevesebb oxigént használjuk fel, és így a lehető legtovább tudjunk a víz alatt maradni.
Az agy pedig csak úgy bombáz a kellemetlen gondolatokkal és a vészjelzésekkel, és próbál rávenni, hogy felgyere a felszínre és levegőt vegyél. Elsőre lehet, hogy csupán 30 másodpercet leszel képes a víz alatt tölteni, majd egyre többet és többet, ahogy átveszed a kontrollt a gondolataid felett, és a jelenre koncentrálsz, nem pedig a jövőn, vagyis a következő légvételen görcsölsz.
A medencében segít ellazulni, ha a légzésre, a víz kellemes érzetére a bőrön, a test súlytalanságára összpontosítunk, a tengerben vagy az óceánban pedig igazán megnyugtató tud lenni a minket körülvevő csend, a végtelen kékség, de van, akit még a rá nehezedő nyomás is megnyugtat, miközben egyre mélyebbre merül.
Mielőtt azt hinnéd, hogy egy perc után megfulladsz
Nekem például az is segít megnyugodnom a víz alatt, és visszatalálni a relaxált állapotba, hogy tudom: az agyam már percekkel azelőtt elkezdi a vészjeleket küldeni, mielőtt valóban elfogyna a levegőm.
Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint azok a rekordok, amiket az apneát hosszú ideje gyakorló búvárok állítottak fel. A statikus apnea világrekordot Branko Petrovic szerb szabadtüdős búvár tartja, aki 11 perc és 54 másodpercig lebegett a felszínen, arccal a vízben, mielőtt újra levegőt vett volna. A távolsági, dinamikus apnea rekord 300 méter, az állandó súlyos, mélységi apnea rekord pedig 129 méter.
Vagyis a testünk hihetetlen eredményekre képes, ha sikerül kikapcsolni az agyunkat, és egy relaxált, befelé koncentráló állapotban, olyannyira lelassulnunk, hogy még lélegeznünk se kelljen.
Így kezdődött
Gyerekkoromban szerettem mérni az időt, hogy mennyit bírok ki a víz alatt, vagy hogy el tudok-e úszni a medence végéig egy levegővel. Aztán mikor már felnőttként beiratkoztam egy szabad tüdős búvártanfolyamra rájöttem, hogy mindaddig magam ellen dolgoztam a vízben. Minél gyorsabban akartam elérni a túlpartra, pedig a titok, hogy képesek legyünk minél jobban lelassulni.
Mielőtt lemerülök, akár percekig gyakorolom a légzést, bemelegítem a tüdőmet, a hasüregtől indulva teleszívom, majd erőteljesen kilélegzek, majd az utolsó mély légvétel után lemerülök, és igyekszem a lehető leglassabban és a legmozdulatlanabbul úszni az uszony segítségével. Őszintén szólva egyáltalán nem könnyű, mert az agyam azon kattog, hogy ilyen lassan az életben nem érek el semeddig, majd egy idő után megjelenik a mellkasomban a szorító érzés, amit az agyunk úgy fordít le, hogy fogy az oxigén.
Az agyunk veszettül tiltakozni fog az elején – A nagy kékség című filmben rémálmok gyötrik a főszereplőt a hosszú merülésektől
Pedig ezt a kellemetlen érzetet a felgyülemlett szén-dioxid okozza, amitől meg akar szabadulni a testünk, oxigénnel még bőven jól állunk ilyenkor. A szabad tüdős búvárkodásban a legnagyobb kihívás nem az oxigén hiánya, hanem hogy ne hallgassunk a saját agyunkra, ami persze csak jót akar nekünk, de éppen ezért becsap minket. Ezt a sportot, csakis párban szabad végezni, és amíg az egyik búvár merül, a másik ügyel rá.
A medencében megtanuljuk, hogyan tudunk minél tovább a víz alatt maradni, és minél kevesebb oxigént felhasználni, mert a nyílt vízben egy újabb nehezítő körülmény vár ránk, mégpedig a nyomáskülönbség. Hihetetlen élmény a végtelen kékségben és tökéletes csendben haladni a vízben egyre lejjebb, viszont a testünk, főleg kezdetben nehezen birkózik meg a nyomásváltozással, ami az első pár méter alatt a legjelentősebb. Éppen ezért mélységi merülésnél folyamatosan ki kell egyenlíteni a nyomást a fülünkben, hogy a dobhártyánk ne sérüljön meg.
Dacára a sok kellemetlenségnek, amivel a testünk szembesül a szabad tüdős búvárkodás során, vagy talán éppen azért, ez a sport egy igazi kihívás testileg és mentálisan is, ami pedig az óceán mélyén tárul elénk cserébe, az mindenért kárpótol.
Ha kedvet kaptál, hogy kipróbáld az apneát, iratkozz be egy uszodai könnyűbúvár tanfolyamra, vagy idén nevezz be egy aktív nyaralásra, és tanulj búvárkodni, mondjuk az Adrián.
