Merd azt mondani, hogy nem vagy féltékeny! A más lecsójára sem?!

„Leköptek, kicsúfoltak és kiközösítettek” – hétköznapok egy ritka bőrbetegséggel

Dóra Beáta két gyermekével (Fotó: magánarchívum)

Az, ha valakinek az élete ilyen mondattal kezdődik: „Nem életrevaló ez a gyerek”, vélhetően meghatározza a sorsát. Különösen akkor, ha tényleg súlyos batyut kapott az induláskor. Beátával így történt, és ahogy olvassuk Fodor Marcsi cikkében, hogy a ritka bőrbetegség, az ichthyosis mit okoz a mindennapjaiban, elszörnyedünk. Pontosan átérezzük a szenvedését, és a végére még inkább csodálkozunk (és örülünk neki), hogy valahogy mégiscsak sikerül teljes életet élnie férjjel, két gyerekkel, ápolónőként. „Régen, ha valaki elkezdett hőbörögni, hogy képzelem, hogy elmegyek a strandra ilyen külsővel, akkor hazamentem, és sírtam egy órát. Ma már nem engedem, hogy elrontsák az örömöm” – mondja, és nyilván nem is kerekedett volna ki az élete, ha nem tud ezzel az attitűddel létezni.

„Megverte anyámat, majd hasba szúrta magát” – segítséget kér egy rettegő család

Ide vezet a droghasználat (Fotó: illusztráció)

Egészen elképesztő az a patthelyzet, amiről Herczeg Szonja írt a héten. A történet főszereplője Anett, akinek kábítószerfüggő bátyja régóta terrorizálja édesanyját és testvéreit. Egyszerűen hihetetlen, hogy nincs hatósági megoldás a számukra egy olyan helyzetben, amely már a súlyos testi sértésnél és gazdasági veszélyeztetésnél tart. Ahol téveszmék uralkodnak, ahol késes támadás, fojtogatás, törés-zúzás zajlik. Az ideiglenes távoltartás csak látszatintézkedés ilyen esetben, a hosszabb terápiához viszont az érintett beleegyezése kell. Ha azonban valaki meghal egy bűntény következtében, mindenki azt kérdezi: miért nem tett senki semmit?

Egy kis fű, egy kis amfetamin – Egészségügyi szolgálat a fesztiválokon

Fencsik Tamás és Bognár Péter a VOLT fesztiválon jártak. Nem azért, hogy bulizzanak, hanem hogy videós anyagot hozzanak nektek. Dr. Széles Gézával beszélgettek, aki az ősidők óta vezeti a különféle nagy fesztiválok egészségügyi ellátását. Ahogy fogalmaz: kórházat építenek minden rendezvényen. Nem túlzás ez, hiszen a Szigeten például hatszáz fővel vannak jelen. Nemcsak várnak a vészjelzésre, hanem „őrszemeik” segítségével meg is keresik azt, aki rosszul van. „Ez szerelem” – mondja a doktor úr, aki maga is megnéz egy-egy koncertet. A tévhiteket pedig cáfolja: évente tíz alatt marad azok száma, akiket súlyos kábítószeres állapot miatt látnak el, miközben naponta harminc-ötven fiatalt látnak el túlzott alkoholfogyasztás miatt. Szóval bulizzatok, mert erről szól a nyár, de ne igyatok (őrülten sokat)!

A lecsó szent dolog, tudnánk róla mesélni

Valaki ma nagyon jót ebédel (Fotó: Belső Olga)

„És erős paprika ment bele? Már hogy a viharba ne, az egész bogyiszlóiból van! Hülye vagy, ki fogja azt megenni? Hát, mi, édes szívem, majd iszunk hozzá sört vagy fröccsöt, vagy lefojtjuk pálinkával. A gyerekek is. Hülye vagy, Elemér, mondtam már, most állhatok neki palacsintát sütni.”

Belső Olga zseniálisan mutatja meg, hogy vannak ételek, amelyekről szabad ugyan cikket írni, de erősen ellenjavallt. Ilyen például a lecsó, hiszen azzal mindenkinek érzelmi kapcsolata van, és ennek megfelelően saját, mindent vivő és megkérdőjelezhetetlen receptje. Olga felvillant minden lehetséges variációt (gondoltátok volna, hogy a paradicsom sem alapfeltétel?), majd azért nem hagy magunkra, leközli saját favoritját is. Tőle ez a minimum.

A legnagyobb hiba, amit egy iskolai osztálynak mondhatsz

A kép illusztráció (Fotó: iStock)

Nagyon jó Bodrogi Eszter gyűjtését olvasni akkor, amikor tudjuk, hogy az egész fárasztó tanév mögöttünk van – legyünk akár diákok, szülők vagy tanárok. Eszter most az utóbbiakat kérdezte arról, saját évfolyamuk milyen jellegzetességekkel bír. Nagyon szórakoztató megmártózni az ötödikesek, hatodikosok, hetedikesek és nyolcadikosok lelkivilágában, felismerve, hogy nem, nem minden tini egyforma, és igen, ilyenkor minden év duplán számít. Jó felismerni saját egykori magunkat a lefestett képekben, és persze respekt minden osztályfőnöknek!

A hetünk legnagyobb vállalása pénteken jött el: új sorozat indul az nlc-n 12 főbűn címmel. Minden hónapban egy-egy bűnt – vagy inkább gyarlóságot, nehezen, de mégis vállalható gyengeséget – vesézünk ki. Júliusban egy igazi istencsapása, a féltékenység van soron, amiről Holdampf Linda mondta el gondolatait – nevezhetjük nyugodtan önvallomásnak.

Pácsonyi Daniella, az nlc főszerkesztője sem tagadja (Fotó: Leéb Ádám)

Bánosi Eszter a társas hatások irányából közelít, nagyon érdekes kutatásokkal. Cikkéből kiderül, hogy bár elég régi (nagyjából az emberiséggel együtt született) ösztönről van szó, modern korunk minden eddiginél jobb táptalaja a féltékenységnek. Mégpedig a közösségi média miatt. „Mások kiposztolt életdarabkáinak mindennapos kukkolása a történelemben eddig példátlan módon szembesít minket az irigység és a féltékenység bántó érzeteivel” – szól az állítás, és azt is megtudjuk, hogy már létezik konyhairigység, gyerekirigység, karrieririgység, hasizomirigység, sőt vakációirigység is – ismeritek ezeket? A Facebook a plasztikai sebészek szerint is negatívan hat az önképünkre: 55 százalékukat egyre gyakrabban keresik fel olyan páciensek, akik azt szeretnék, ha szebbnek látszanának a szelfiken, de a szépészeti beavatkozások inkább súlyosbítják az alapproblémát. „Különbséget kell tenni irigység és irigység között – mondja Makai Gábor klinikai szakpszichológus, aki abban is segít, hogy melyikből hogyan kovácsolhatunk előnyt. És még Arisztotelész is hozzászól.

Mindenki a tökéletes szelfire hajt (fotó: istock)

A mi Olgánk egy nagyon vicces jelenségről ír a témához kapcsolódva: arról, amikor a családos nők elkezdik félteni férjüket a frissen elvált ovistárs/sulistárs-anyától. Olga megnyugtatja mindannyiukat, hogy az ilyen asszony egy jó ideig biztos, hogy nem akar újra komoly kapcsolatot, a lazákat pedig nem mások férjével képzeli el. Valójában a háta közepére sem kívánja más párját, nemhogy csábítani készülne. Reméljük, most sokan fellélegeztek.

Persze a féltékenység ellen sokat tehetnénk azzal, hogy felszámoljuk a titkokat, illetve hogy önbizalmat növelünk. Mindkettőhöz kapunk sok jó tanácsot Bak Anita cikkében.

Fontos gondolat például, hogy sokszor nem is a titok tartalma, hanem maga az eltitkolás váltja ki az ingerültséget, amivel olyan ördögi körbe kerülünk, ami nekünk is rossz, nem csak a partnerünknek. „Egy felnőtt, partneri kapcsolatban nem jó, ha gyakran előfordul, hogy az egyik fél tart a másik véleményétől. De ha egymás és önmagunk előtt is felvállaljuk, hogy sebezhetőek vagyunk, akkor igenis lehetnek titkaink” – mondja a pszichológus, viszont azt javasolja, a felek beszéljék át, hogy az élet mely területei azok, ahol feltétlen őszinteséget várnak el egymástól.

Érdekes még a kegyes hazugság kérdése is. „Ha tudja valaki, hogy valami kifejezetten érzékenyen érintené a párját, és meg akarja kímélni, akkor talán működhet, de csak akkor, ha nem igazán lényeges ügyről van szó” – szól az igazán hasznos tanács, amelynek betartása persze azt feltételezi, hogy elsősorban (és legalább) saját magunknak ne hazudjunk.

Amikor a szakítás kapujában zuhan ránk egy tragédia

Őszintén is lehet (Fotó: profimedia)

Nem is lehetne jobb példát hozni a hazugság/őszinteség dilemmájára annál, mint amiről TóCsa ír. Az alaphelyzet egyszerű, a megoldása mégis bonyolult: mi van akkor, ha nagy bajban van az, akivel legszívesebben szakítanál? Ha maradt köztetek érték, akkor emberileg mellette akarsz állni, viszont nőként, férfiként már nem szeretnél – ez érthető. Mégsem taszíthatod még mélyebbre. Vajon van feloldása ennek a lelkiismereti konfliktusnak? Van, de azért nem kompromisszumoktól mentes. (És ahogy TóCsa nagy bölcsen megjegyzi: vannak olyan élethelyzetek, amelyekben az ember előtt egyszerűen nem áll olyan, hogy ’helyes választás’, vagy legalábbis nem lehet azonnal az általa kijelölt útra lépni.)

Bűntelen hétvégét kívánunk mindannyiótoknak, élvezzétek ki, mert augusztusban újabbakat olvasunk majd a fejetekre – becsületünkre legyen mondva, hogy a sajátunkra is.