nlc.hu
Tuti Tippek
Lola: Az én nagymamám főzi a legjobb karácsonyi halászlét

Lola: Az én nagymamám főzi a legjobb karácsonyi halászlét

A népszerű énekesnőnek, Lolának nagyot fordult az élete, amikor a karrierje miatt tizenévesen vidékről a fővárosba költözött. Az első évben különösen árvának érezte magát a kis albérletében, és nagyon hiányoztak neki a szerettei. Hazautazni a sok elfoglaltsága miatt csak ritkán és rövid időre tudott.
„Nagyon siettem hozzájuk”

„Ezt a lelki magányosságot törte meg nálam az első karácsony, amit akkor töltöttem otthon, amikor már énekesnő voltam – meséli Lola. – Akkor értettem meg, éreztem át azt igazán, hogy én már felnőtt életet élek, s az egyetlen hely, ahol még valaha gyerek lehetek, az otthon van a családomnál. Akkor az egyetlen negatív élményt az okozta, hogy nagymamám nagyon nehezen értette meg, miért kell 25-én néhány órára elmennem fellépésre, megszakítva ezzel a közös ünneplést. Az a megjelenés akkor nekem sem esett annyira jól, de helyt kellett állnom, és nagyon siettem hozzájuk, haza. Végre kibeszélgettük magunkat, miközben napokig kényeztettem magam a nagymamám által főzött finomságokkal, a töltött húsai és halászleve egyszerűen páratlan! Napokon át beszélgettünk, legalább fél év élményeit elmeséltem nekik, és szinte fürödtem abban a szeretetben, amit csak ők képesek megadni nekem. Nem csoda, hiszen ők voltak azok, akik felneveltek engem.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top