nlc.hu
Ünnepi menü

Karácsonyi menüsor 10.000 forint alatt

Simán kihozható egy karácsonyi menü 7000 forintból 4 főre

Nem lazac és kaviár, de benne van az ünnep minden íze és illata. Fahéjas almaleves, pulykasült áfonyamártással és lilakáposztás rétessel, a desszert pedig sült mákos guba, négy főre, hétezer forintból.

Hamarosan eljön a karácsony, ami akkor is a szeretet és a család meghitt ünnepe, ha a körülmények év közben nem pontosan úgy alakultak, ahogy ideális lett volna. Egyre drágább az élet, az étel meg különösen, így aztán az ünnepi menühöz idén a szokásosnál több pénzre vagy kreativitásra van szükség. Természetesen nem esünk kétségbe, hanem megnézzük, mink van, és abból főzünk.

Fantáziánk például határozottan van, amit nyugodtan elereszthetünk, sőt, fogjuk fel ezt az egészet egy izgalmas kihívásnak! Korlátlan összegből bárki tud az ünnephez méltó menüt készíteni, de szoros költségvetésből csak a legmenőbbek!

Természetesen segítünk, mutatunk egy olyan menüsort, ami nagyjából hétezer forintból megfőzhető négy személyre, legalábbis a pillanatnyi árak szerint (cikkünket november 20-22 között írtuk, az árak ezeket az időszakokat tükrözik – a szerk.). Fantáziára pedig azért van szükség, mert ha valami nincs otthon a hozzávalók közül, vagy inkább most nem adnánk ki érte pénzt, kifundáljuk, hogy mivel helyettesíthetjük. Nincs otthon dió? Sebaj, ha van otthon müzli, süthetünk belőle granolát, ami szintén remek és ünnepi feltét a fahéjas almaleveshez, sőt, még ropogósabb is. Vagy nincs otthon aszalt vörösáfonya? Egy marék mazsola csak akad, úgyis az a lényeg, hogy a sós rétesben apró édes falatkákat, mint kis ajándék bonbonokat találjunk, és azt a mazsola is hozni tudja.

Csodák csodájára hétezer forintba belefér a leves, a főétel és a desszert is, és természetesen mindez ünnepi kiadásban.

A hangsúly tehát nem a drága alapanyagokon, hanem a kifinomult módszereken van. A fahéjas almalevest egy illatos karamellel kezdjük, ezt töltjük fel tejszínnel. A pulykasültet az áfonyás mártás és a káposztás rétes teszi különlegessé, és az ékegyszerű mákos guba is a vaníliás mártásban sütéstől kap különleges, ünnepi bukét.

Főzésre fel, mutassuk meg, mit tudunk!

Fahéjas almaleves

Hozzávalók:

  • 1 kg alma
  • 5 evőkanál kristálycukor
  • 2 dl tejszín
  • víz
  • fél mokkáskanál őrölt fahéj
  • 3 db szegfűszeg
  • 1 csomag vaníliás cukor (vagy még jobb, ha valami eredeti vanília)
  • 1 csipet só
  • 2 marék dió
Almaleves

Almaleves (Fotó: Profimedia)

Elkészítés

  1. A cukrot egy fazékba tesszük, öntünk rá 2-3 centiliter vizet, nagyjából annyit, hogy a cukor nagy része átnedvesedjen, majd lassú tűzön elkezdjük karamellizálni. Nem kell kevergetni, önuralmat gyakorlunk és békén hagyjuk. Közben megtisztítjuk és kockára vágjuk az almát.
  2. Amikor a cukor mindenhol egyenletesen megbarnult (vigyázzunk, ne égessük oda, a fél szemünk mindig legyen rajta!), lehúzzuk a karamellt a tűzről és óvatosan felöntjük a tejszínnel. Rátesszük az almát, elkeverjük, felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi, beletesszük a fűszereket és felforraljuk.
  3. Amikor az alma megpuhult (ez pár perccel a forrás után be is következik), már el is zárhatjuk a hőforrást. Megkóstoljuk, ha nem elég édes, teszünk még bele cukrot.
  4. Kihalásszuk belőle a szegfűszeget és botmixerrel pépesítjük az almalevest.
  5. A diót késsel durvára vágjuk és száraz serpenyőben addig pirítjuk, amíg illatozni nem kezd. Tálaláskor ezzel szórjuk meg a levest. Ha nincs otthon dió, akkor két marék zabpehely alapú müzlit (nem a puffasztott-extrudáltat) vagy más magkeveréket kevés olajjal, pár csepp mézzel, egy csipet fahéjjal összekeverjünk, hogy jól bevonja, majd sütőpapírral borított tepsire terítjük és 200 fokos sütőben, kb. 10 perc alatt ropogósra sütjük.

Költség: nagyjából 1000 forint.

Sült pulyka vörösáfonyás mártással és lilakáposztás rétessel

Hozzávalók:

A pulykához

  • 1 kg pulykamellfilé egészben
  • 1 db közepes répa
  • 1 fej közepes hagyma
  • 2 evőkanál vaj, zsír vagy olaj
  • Fűszerek: 1,5 teáskanál só, fűszerpaprika (lehet füstös, ha van otthon), kakukkfű, bors, petrezselyem, fokhagyma
  • Pár szem gomba, ha van, lehet szárított is. Ha nincs, elhagyjuk.

A mártáshoz:

  • a húsból kisült szaft
  • 1 teáskanál keményítő
  • 5 dkg aszalt vörösáfonya
Vörösáfonyás pulyka

Vörösáfonyás pulyka (Fotó: Profimedia)

Elkészítés:

  1. A sót és a fűszereket összekeverjük, a fokhagymát összezúzzuk és azt is belekeverjük a mixtúránkba. A megtisztított húst megkenjük a zsiradékkal, majd jól bedörzsöljük a fűszerkeverékünkkel.
  2. Betesszük egy sütőzacskóba (vagy tepsibe, amit letakarunk alufóliával), mellé dobjuk a megtisztított és nagyobb darabokra vágott répát és hagymát, és ha van friss petrezselyem, azt is, esetleg még pár gerezd fokhagymát, meg a gombát. Ha nincs, anélkül is finom lesz. Betoljuk a sütőbe és 170 fokon, nagyjából másfél órán át sütjük.
  3. Ekkor kibontjuk a sütőzacskót, kiszedjük a pulykát meg a zöldségeket, óvatosan, hogy ne törjenek, és a visszamaradt szaftot egy kis lábasba töltjük. Beletesszük a vörösáfonyát, felforraljuk, majd egy kevés lében elkeverjük a keményítőt, visszatöltjük a lábasba és ismét felforraljuk. Löttyinthetünk bele kis vörösbort is, ha van. Kész is a mártás.
  4. Tálalás előtt a húst olajjal kikent forró serpenyőben körbe pirítjuk, majd szeleteljük és köré rendezzük a vele sült zöldségeket és gombát.

Költség: kb. 3500 forint.

A réteshez:

  • 1 csomag réteslap (6 lapra lesz szükség)
  • 1 kisebb fej lilakáposzta
  • 2 evőkanál olaj
  • 1 fej hagyma
  • 4 evőkanál cukor
  • 1 dl vörösbor vagy balzsamecet vagy citromlé. Amelyik van otthon, vagy ezek kombinációja, amelyiknek jobban szeretjük az ízét. A lényeg, hogy savas legyen.
  • 1 marék vörösáfonya (annak a 10 dekás csomagnak a másik fele, aminek az egyik felét a mártásba tettük)
  • 3 evőkanál olaj
  • 2 evőkanál tejföl
  • 1 db tojás
  • szezámmag a tetejére
Lilakáposztás rétes

Rétes lilakáposztával töltve (A szerző fotója)

Elkészítés

  1. A vöröskáposztát késsel vékony csíkokra vágjuk, vagy legyaluljuk, vagy, ami még jobb, robotgéppel intézzük el.
  2. Egy fazék aljára kevés olajat öntünk, rádobjuk a cukrot, hagyjuk karamellizálódni. Amikor barnulni kezd, hozzáadjuk az apróra vágott hagymát is, majd rádobjuk a káposztát, felöntjük a borral/balzsamecettel/citromlével. Sózzuk, borsozzuk, beledobjuk az áfonyát, elkeverjük, fedőt teszünk rá és puhára pároljuk. Megkóstoljuk, ha nem elég savanykás, némi ecetet teszünk még hozzá és azzal is kiforraljuk, ha pedig nem elég édes, cukrozzuk. Ha elégedettek vagyunk az ízével, elzárjuk a hőforrást és kihűtjük a párolt káposztát.
  3. A réteslapokat kicsomagoljuk. Az első lapot egy tiszta konyharuhára tesszük, vékonyan megkenjük olajjal és tejföllel, rátesszük a következő réteslapot, ezt is megkenjük, jöhet a harmadik. Ennek az alsó részére egy csíkban rátesszük a káposzta felét (a levét csorgassuk le, az nem kell most), a réteslapok két végét felhajtjuk, majd a konyharuha segítségével felgöngyöljük. A másik három réteslappal ugyanígy járunk el.
  4. A réteseket sütőpapírral kibélelt sütőlemezre tesszük, megkenjük tojással és megszórjuk szezámmaggal, majd 180 fokos sütőben pirosra sütjük.
  5. Tálaláskor a pulykasült mellé tesszük a rétest, majd mindkettőt meglocsoljuk az áfonyás mártással.

Költség: kb. 1200 forint

Desszert: Mákos guba extra

Hozzávalók:

  • 4 db jó minőségű kifli
  • 7 dl tej
  • 3 tojássárgája
  • 30 dkg darált mák
  • 10 dkg cukor
  • 1 csomag vaníliás cukor (ha van vaníliaőrlemény, kivonat vagy paszta, az még jobb)
  • 2 dkg vaj vagy margarin
Sült mákos guba

Mennyei sült mákos guba (A szerző fotója)

Elkészítés:

  • A kiflit hosszában félbevágjuk majd keresztben is, és kenyérpirítóban óvatosan megpirítjuk. Épp csak annyira, hogy enyhén megbarnuljon. Ha kész, felszeleteljük, majd beáztatjuk a tejbe.
  • A tojássárgájákat habosra keverjük a cukorral és egy csipet sóval és belekeverjük a mákot is.
  • Kivajazunk egy tűzálló tálat, majd szűrőkanállal kiemeljük a kiflit a tejből, ki is nyomkodjuk és elrendezzük a jénaiban. A visszamaradt tejet elkezdjük melegíteni, beletesszük a vaníliás cukrot, majd óvatosan, állandó kevergetés mellett hozzáadjuk a tojásos-mákos mixtúrát. Mielőtt felforrna, elzárjuk a hőforrást.
  • Ezt a krémet ráöntjük a kiflire, majd betoljuk az egészet a 160 fokos sütőbe és 40 percen át sütjük. Amikor a krém szép, lágy pudinggá változott a tetején, vegyük fel a hőmérsékletet és grillezzünk rá, hogy szép, barnás színt kapjon a teteje. Langyosan tálaljuk, esetleg mézzel megcsorgatva.

Költség: kb. 1300 forint

Kellemes készülődést kívánunk az ünnepre!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top