A bába válaszol

A bába régen azonos volt a „bölcs asszonnyal”, akihez mindig lehetett fordulni, aki megtartotta a titkokat, aki nemcsak a születésnél volt a család mellett, hanem akkor is, ha betegség, halál kerülgette a házat. A bábák a múlt század közepére a szülészorvosok árnyékába kerültek, maga a szó is visszaszorult a népmesék világába. Az utóbbi években azonban fordult a kocka, úgy tűnik, a bölcs asszony nyújtotta támaszra továbbra is szükségünk van, annak ellenére, hogy rendelkezésünkre állnak a tudomány és a technika vívmányai. Az igényeket ismerjük, érezzük. Arról viszont keveset tudunk, hogyan változik ma a bábák helyzete a valóságban.

Névjegy:
Rákócziné Krämer Ágnes (44) bába, a Szent István Kórházban önkéntes segítő. Három gyerek édesanyja. 26 éve dolgozik bábaként. (Elérhető az Országos Bábaszövetség honlapján: www.babaszovetseg.hu)
Király Ági (42) független bába, a Napvilág Születésház munkatársa, otthon szülésnél segít az édesanyáknak. Három gyereke van, a legkisebb otthon született. 9 éve dolgozik bábaként. (Elérhető a www.szules.hu oldalról)
Pelády Andrea (40) a Jahn Ferenc Kórházban bába, egy éve önállóan is kísér szüléseket. Egy gyereke van. 21 éve dolgozik bábaként.

Mi a különbség a bába és a szülésznő között?

Király Ági: A bába szó a népnyelvben a szülésznő megfelelője. A bába régen nagy tudású, nagy tiszteletnek örvendő asszony volt, aki a nők mellett állt életük fordulópontjain. Amikor a szülés kórházba került, a bábák elvesztették önállóságukat, szülésznői szerepbe kerültek, ami gyakorlatilag a szülész orvos asszisztense. Az otthon szülésnél segítő szülésznőt azért hívjuk bábának, mert folytatni szeretnénk a régi hagyományt, amit az önállóan döntést hozó bábák teremtettek.

Rákócziné Krämer Ágnes: A jogi értelmezés szerint a bába és a szülésznő ugyanaz. Nem papírforma szerint van különbség, hanem a szemléletben. A bába filozófiája, akár a család otthonában, akár kórházban dolgozik, az, hogy a szülés természetes folyamat. A bábával való kapcsolat valódi, személyes, mély kapcsolat. Az igazi bábaság: időt és törődést adni a családnak.

Pelády Andrea: A maiak között is akad sok, aki inkább bába, mint szülésznő.

Mi különbözteti meg a bábát a szülészorvostól?

K. Á.: Az orvos és a bába közötti különbséget úgy ragadhatjuk meg, hogy az orvos levezeti, a bába pedig kíséri a szülést.

P. A.: A legtöbb nőnek jó, hogy egy nő áll mellette, aki tudja, hogy mi zajlik a testben és a lélekben. Ha bábával szül, sokkal otthonosabbá válik a helyzet. Sok anya épen ezért keresi fel a mi kórházunkat, mert azt a lelki támogatást igénylik, amit a bába adhat meg.

R. K. Á.: Azok a nők, akik bábával szülnek, nem azt várják, hogy valaki megtalálja helyettük a megoldást, ők maguk oldják meg a helyzetet. A bába abban segít, hogy az anya rátaláljon a saját szülésére. Jó tudni, hogy a szülések kilencven százalékánál nincs szükség orvosra. Ez a tény szerencsére egyre ismertebb lesz az „utca embere” számára is. A jelenleg lángoló vita, annak ellenére, hogy az otthon szülés körül robbant ki, minden babát váró családot érint. Mert végre beszélünk a szülés valódi természetéről és a bábaságról, és ez hatni fog a kórházi szülések minőségére is!

Minden magyar szülésznő képes lenne arra, hogy orvos nélkül végigkísérjen egy szülést?

K. Á.: Nem. A szülésznők a hároméves szülésznőképzés során jogosítványt kaptak az élettani szülés önálló levezetésére, de a kórházban nincs módjuk önálló döntéshozatalra. A kórházban az orvosok állnak a szülőágy mellett, a döntéseket ők hozzák meg, a szülésznő csak segít. Elvész a tudás. A szülés kísérése régen kézzel végzett művészet volt. Mint a szobrászat. Nagyon egyszerű fogásokkal segítettek a babának megszületni, korrigáltak bizonyos rendellenességeket. Ma már ezt nincs kitől megtanulni…

R. K. Á.: Nagyon rossz a gyakorlati képzés. Az elméleti oktatás is a vészhelyzetre, a problémára összpontosít. De a gyakorlaton sem tudja megtanulni a bábaságot a hallgató, mert többnyire az a szülésznő sem tudja, aki mellé beosztották. Szerencsés, ha olyan csapatba kerül, ahol a bába munkáját értékesnek tartják, van szava és tere. De fontos a szülésznő személyisége is, és az, hogy akar-e önálló lenni, valódi gyakorlatot szerezni. Sajnos van olyan megyei kórház, ahol a szülésznő meg sem vizsgálhatja az anyákat, nemhogy végigkísérhetne egy szülést. Ha ebben a kórházban szabad utat kapnának, az nem vezetne jóra. Egyszerűen nincs gyakorlatuk, bizonytalanok lennének, és ez az anyáknak sem jó.

P. A.: Ez a folyamat sajnos nem halad gyorsan. Sokáig nem lehettünk önállóak. Nekem személy szerint szerencsém volt. Öt éve új főnököt kaptunk, aki bízik bennünk. Felismerte, hogy mi nem a szövődményt keressük, de észrevesszük, ha baj van… Amúgy a problémát máshol sem az orvos veszi észre, hanem a szülésznő, hiszen ő van az anya mellett, ő figyeli, ő hangolódik rá…

Hogyan kezdődött a változás?

R. K. Á.: A legnagyobb lökést az 1992-ben tartott „Konferencia a születésről” című rendezvény adta, amit Geréb Ágnes szervezett Szegeden. Egy ország csodálkozott rá arra, hogy a világban másképp is csinálják! Nem szívják le minden gyerek légútjait a megszületés utáni pillanatban, mégis életben maradnak? Lehet vízben szülni? Négykézláb? Otthon? Úristen! Egyszerre nem is tudtuk megemészteni mindezt. De lassan igen. Aztán egy kolléganőmmel kiverekedtük magunknak, hogy részt vehessünk Bálint Sándor doktor továbbképzésén, amit orvosoknak tartott, az is nagy fordulatot jelentett. De nem elég látni, hogy lehet másképp is. A bába saját hitét is meg kell erősíteni abban, hogy képes lehet önálló munkára. Változni kell! Én ezt mindig szem előtt tartom. Én is változom, a környezetem is. Huszonhat évvel ezelőtt még minden szülésemnél volt gátmetszés, ebben az évben csak egyszer éreztem úgy, hogy vágni kell.

A gátmetszés kérdése sokat elárul a „szülésproblémáról”. Ha a szülésbe nem kell beavatkozni, az orvosnak még mindig ott a gátmetszés, hogy érezhesse: csinált valamit. A szülésznőnek erre nincs szüksége. Ő nem azért van ott, hogy beavatkozzon.





P. A.: Azt szoktam mondani az anyukáknak, hogy szülés közben dől el, kell-e gátmetszés. Elsőt szülőknél valószínűbb.

R. K. Á.: Ha ezt mondod, nem tájékoztatod jól. Hozzá kell tenned, hogy a nők hány százalékánál látod úgy, hogy szükséges vágni. Mert van, aki a nők hetven százalékánál úgy látja.

K. Á.: Zavar az első és a többedik szülés közti különbségtétel. A női test arra van kitalálva, hogy gyereket foganjon, hordjon ki, hozzon világra és szoptasson. Ha nem kötik fölösleges szabályok, hiedelmek, első szülésnél is úgy fog alkalmazkodni, hogy rendben tegye a dolgát. Ha viszont az előző szülésnél volt gátmetszés, akkor könnyebben reped a gát. Nagyon fontos, hogy mit tanul meg az élete során a leendő anya a szülésről. Én a két kórházi szülés után alig tudtam elszakadni attól, hogy szülés közben háton kell feküdni. Pedig a harmadik szülésnél otthon voltam, senki sem mondta, hogy feküdjek le. Nálam a harmadik gyereknél kezdődött a változás. Amikor el mertem hinni, hogy mellettem van a baba helye az ágyban és annyit ehet, amennyit akar, nem kell alkalmazkodnunk sem órához, sem mérleghez.

R. K. Á.: Ha most szülnék, utána ki nem adnám a kisbabámat a kezemből. De annak idején ez fel sem merült bennem, akkor az inkubátor és a csecsemőosztály volt a normális. Akkor a szülés utáni összebújás forradalmi gondolat lett volna.

Ma az otthon szülés tűnik annak. Most, a viharos körülmények között is szülnek otthon?

K. Á.: A Napvilág Születésház működik. De háborítatlan szülésről most nem beszélhetünk. Nem lehet háborítatlanul szülni úgy, hogy ha mégis be kell menni a kórházba, akkor a szülés másnapján szenzációként bekerülnek a sajtóba, a segítőiket pedig följelentik.

R. K. Á.: Sajnálom, hogy kialakult ez az állapot. És sok a téves információ. Nem igaz, hogy az otthon szülők önzők, és nem gondolnak a gyerekükre. Sokan éppen azért választják, mert a gyereküket akarják megóvni azoktól a káros hatásoktól, amelyek a kórházban várnának rá.

Mennyiben befolyásolta a saját szülésetek a pályátokat?





R. K. Á.: Érzelmi téren sokat jelentett – ma is képes vagyok sírni, ha látok egy szép szülést. Ha éjjel hazamegyek a kórházból, még órákig dolgozik bennem. Nem tudok elszakadni az élménytől.

K. Á.: Engem egészen földi dolog vezetett el idáig. A harmadik babát vártam, amikor megsérült a térdem. Az ajtóig is képtelen voltam eljutni, nemhogy a terhesgondozásra. Amikor fölépültem, éppen kezdődött egy tanfolyam a Születésházban, hát elmentem arra. Ezt választottam. Azután elvégeztem a szülésznőképzőt, és bába lettem. Tehát nálam egyenes az út a saját szülésem és a hivatásom között.

P. A.: Nagyon könnyen és gyorsan szültem. Az egész gyönyörű volt, de az a pillanat hatolt le a lelkem mélyéig, amikor először megölelhettem a kicsit. A mai napig elérzékenyülök, amikor a szülőszobán a baba és az anya először találkozik.