nlc.hu
Baba
Csodababa: véletlenül esett teherbe a nagymama

Csodababa: véletlenül esett teherbe a nagymama

Azt hitte, 50 felett már biztosan nem eshet teherbe. Tévedett.
Debbie és Kyle

Debbie és Kyle

Forrás: dailymail.co.uk 

Manapság már nem példa nélkül való, hogy egy nő 50 felett gyermeknek adjon életet, elég csak a magyar színésznő, Fehér Anna esetére gondolni. Az azonban, hogy valaki ebben a korban természetes úton essen teherbe, rendkívül ritka.

Az 53 éves brit Debbie Hughes korábban három gyermeket szült, az első kettőt még huszonévesen, a harmadikat pedig 42 éves korában. Nagyobbik fia, Mark révén már két unokája is van. „Nagymama vagyok és imádok vigyázni az unokáimra. Azt viszont soha nem gondoltam volna, hogy még a saját babámra is vigyáznom kell majd” – nyilatkozta az asszony a Daily Mailnek.

Debbie és 45 éves élettársa, Paul bevallották, hogy nem igazán figyeltek a védekezésre, hiszen nem feltételezték, hogy a nő ennyi idősen még teherbe eshet. Tavaly márciusban azonban az asszony azon vette észre magát, hogy a teste úgy viselkedik, mintha gyereket várna. „Marknak is feltűnt, hogy a hasam kissé megnőtt, és mondogatta is, hogy felszedtem pár kilót. Azzal viccelődött, hogy biztos terhes vagyok, ami persze lehetetlennek tűnt.”

Amikor az asszony terhességi tesztet vásárolt, még mindig meg volt győződve arról, hogy az csupán pénzkidobás, hiszen nem lehet várandós. Igencsak ledöbbent, amikor a teszt pozitív eredményt mutatott. „Elmentem és vettem még három tesztet, hogy biztos legyek benne.”

Amikor felkereste az orvosát, ő is majdnem leesett a székről, a vizsgálatok azonban minden kétséget kizáróan megállapították, hogy Debbie 5 hónapos terhes. A kora miatt ugyan nagy esélye volt rá, hogy elveszíti a babát vagy koraszülött lesz, végül meglepően problémamentesen zajlott mind a terhesség, mind pedig a szülés. A nő tavaly júliusban természetes úton hozta világra az egészséges „csodababát”, Kyle-t. „Elképesztő volt a karjaimban tartani, ugyanazt az elsöprő szeretetet éreztem, amit az előző gyermekeimnél. Fáradtabb vagyok, mint korábban, különösen ha éjjel fel kell kelnem megetetni, de imádom, hogy újra anya lehetek.”

Debbie Hughes az egyik, de nem a legidősebb nő, aki természetes úton fogant gyermeket szült. A rekordot a brit Dawn Brooke tartja, aki 1997-ben, 59 évesen adott életet gyermekének. Erre egyébként a szakemberek szerint nagyjából akkora az esély, mint megütni a főnyereményt a lottón.  

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top