Baba

Ezzel lehetne csökkenteni a koraszülések számát Magyarországon

Hazánkban minden tizedik gyerek koraszülöttként jön a világra. Ezt az arányt akarja csökkenteni a Melletted a helyem Egyesület.

“A koraszülés Magyarországon népbetegség, az elmúlt 20-25 évben ebben semmifajta pozitív változás nem történt, a mai napig 9% a koraszülöttek aránya, nagyjából mindegyik tizedik gyerek koraszülöttként jön világra” – mondta Nádor Csaba főorvos, a Honvédkórház Koraszülött Intenzív osztályának vezetője a InfoRádiónak.

A Melletted a helyem Egyesület a koraszülések megelőzését és a csecsemőhalálozás csökkentését tűzte ki célul. Úgy vélik, hogy a lakosságot célzó felvilágosító kampányokra lenne szükség, illetve arra, hogy a terhesgondoszásba a koraszülés arányát csökkentő szűrővizsgálatokat is beépítsenek. Mindemellett rámutattak arra is, a koraszülött osztályokon manapság túl kevés nővér dolgozik, többre lenne szükség.

Az egyesület szeretné a koraszülések számát 8 százalék alá csökkenteni, illetve a koraszülöttek megfelelő gondozásával a csecsemőhalálozás arányát is levinni 4 ezrelék alá.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése