nlc.hu
Baba
Pert indított a BKV a babakocsis anya ellen

Pert indított a BKV a babakocsis anya ellen

Az anya állítása szerint a troli sofőrje elszakította őt babakocsis gyermekétől, aki egy idegen nővel maradt a megállóban. A BKV azonban azt állítja, hogy ez nem teljesen így történt.

Egy fiatal édesanya, Vivien a Hősök terén akart leszállni a troliról a kisbabájával márciusban. A sofőr először rácsapta a troli ajtaját a babakocsira, miközben egy nő segített leemelni azt az anyukának. Vivien ezek után a trolin a maradt, míg öt hónapos kisfia az idegen nővel a megállóban. Hiába kiabáltak az utasok és a megállóban maradt nő, hiába rohant oda az anya, a buszsofőrt a legkevésbé sem érdekelte, ami történik. Mi több, azt mondta a rémült Viviennek:“Fogja be, vagy ledobom!” – így hangzik az édesanya verziója a márciusban történt esetről. 

A BKV Zrt. viszont azt állítja: komoly ellentmondások vannak a sajtóban megjelent hírek és a valós eset között. A Tények megtudta: a BKV jó hírnév megsértése miatt beperelte a kisgyerekes anyát. A közlekedési társaság szerint nem idegenekkel maradt a gyerek, hanem az anya ismerősével, illetve megkérdőjelezik azt is, hogy Vivien egyáltalán  le akart-e szállni. Azt állítják továbbá, hogy semmilyen kommunikáció nem volt Vivien, az utasok és a troli vezetője között, kivéve, hogy a troli megállása után a nő állítólag obszcén módon odaszólt a sofőrnek.

Az anya ügyvédje viszont azt mondja, hogy a nő, aki segített leemelni a babakocsit, dörömbölt a busz ajtaján és egy kiáltás is elhangzott, a troli ajtaja mégsem nyílt ki. A védő további, bizonyító erejű videóanyagokat vár még. A per júliusban folytatódik majd.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top