Baba

Kigúnyolták a beteg kislányt a szupermarketben

Amikor két kisfiú gúnyolódni kezdett a súlyos fogyatékkal élő kislányon, az anyjuk nemcsak hogy nem szólt rájuk, de csatlakozott a nevetgéléshez.

Bethan Germon az édesanyjával és két kislányával vásárolt egy szupermarketben a walesi Swanseaben. A kisebbik gyerek, Lydia súlyos beteg, Dandy Walker szindrómában szenved. Bethan egyszer csak arra lett figyelmes, hogy két kisfiú kineveti Lydiát. A gyerekek anyja megkérdezte, hogy min nevetnek ennyire, és amikor megmutatták neki a fogyatékkal élő kislányt, a nő, ahelyett, hogy rájuk szólt volna, szintén elkezdett nevetni.

Lydia nagymamája rosszallóan nézett a gúnyolódó családra, de ezzel csak azt érte el, hogy az egyik kisfiú ujjal kezdett mutogatni rájuk és a nyelvét öltögette.

Bethan inkább nem szólt semmit, nem akart vitába keveredni velük, nehogy megijessze Lydiát és a nagyobbik lányát, Caitlint.

A nő elmondta: nem szokatlan, hogy idegenek tesznek megjegyzéseket Lydiára. Van, hogy azt mondják, ha az ő gyerekük lenne, hagyták volna meghalni, de előfordult olyan is, hogy egy aszsony benézett a babakocsiba és közölte, hogy Lydia undorító. Amikor gyerekek gúnyolódnak a kislányon, a szülők általában dühösek lesznek és rendre utasítják őket.

Bethan azt szeretné elérni, hogy az emberek ne viszolyogjanak a fogyatékkal élő gyerekektől. Mint mondja, a tökéletes megoldás az lenne, ha a szülők odamennének hozzájuk a gyerekeikkel, hogy megismerjék Lydiát, hiszen érthető, ha a gyerekek kíváncsiak, és érdekli őket, ha valaki más, mit ők.

Wales Online

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése