nlc.hu
Baba
Megható: édesanyja hordta ki a ráktúlélő lánya ikreit

Megható: édesanyja hordta ki a ráktúlélő lánya ikreit

Az anyai szeretet nem ismer határokat.

A legtöbb anya bármit megtenne, hogy boldognak lássa gyermekét. Sheila Gump erre a legjobb bizonyíték: a 43 éves nő még azt is bevállalta, hogy kihordja lánya, Micaela Johnson ikreit, miután kiderült, ő nem képes végigcsinálni a terhességet.

Michaelát 2015-ben diagnosztizálták méhnyakrákkal. Az akkor 23 éves lány gimnáziumi szerelmével közösen nevelte 3 éves kisfiukat, ám mindig szerettek volna még egy gyermeket. Csakhogy a rák következtében a Micaela méhét el kellett távolítani, az egyetlen út ami a pár számára maradt, ha lefagyasztják a petesejteket, és ha úgy alakul, béranyát fogadnak.

Miután Micaela sikeresen végigcsinálta a kemoterápiát, elérkezettnek látták az időt a második gyermek fogadására. Ekkor lépett közbe Sheila: az anyuka és lánya egyébként is inkább legjobb barátnőként tekintenek egymásra, ezért számukra egyáltalán nem volt bizarr felvetés, hogy a nagymama hordja ki az unokát. Akiről kiderült, hogy valójában egy ikerpár.

A 7 hónapos terhes Sheila azt mondja, alig várja, hogy elkényeztesse az unokáit, míg lánya időközben egy méhnyakrákosokat segítő alapítvány létrehozásán dolgozik.

abcnews

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top