Baba

Először születtek óriásvidrák a budapesti állatkertben – videó

Óriási örömhírt osztott meg a Fővárosi Állat- és Növénykert: először születtek Magyarországon óriásvidrák. A világra jövetelüket videón is megmutatják.

Történelmet írt a Fővárosi Állat- és Növénykert óriásvidra párja Cumana és Madidi, akik ősz óta vannak együtt. Március 11-én megszülettek a  kölykeik, az első magyarországi születésű óriásvidrák. Cumana öt kölyköt hozott világra, a kis cukiságok születésénél pedig az apa, Madidi is ott volt. Az állatkert egy videót is megosztott a nagy eseményről: 

Nemcsak születés pillanata látszik jól (különösen az ötödikként világra jött kölyöké), hanem az is, hogyan szállítják a kölyköket a felnőttek, és hogy  találták meg az emlőket a kicsik. Cumana 2012. október 13-án született a Lipcsei Állatkertben, és 2014 őszén érkezett meg Budapestre. Madidi egy kicsit idősebb, ő 2010. december 28-i születésű, és tavaly ősszel került hazánkba a Madridi Állatkertből.

Az óriásvidrák szaporítása természetvédelmi szempontból is fontos, mert ez a faj veszélyeztetett. A Fővárosi Állat- és Növénykert a Dél-Amerikában őshonos, veszélyeztetett óriásvidrákkal már hatodik esztendeje foglalkozik, most fordult elő először, hogy Magyarországon sikerült őket szaporítani.

További  állatkerti  hírek az nlc.-n:

Kiemelt kép: illusztráció, MTI Fotó: Sallmayer Gábor 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése