
képzőművészet


A nácik rendeztek sikeres kiállítást az elmegyógyintézet lakóinak munkáiból

Nem kapta meg a festményt, úgyhogy inkább vett magának egy gyereket a tehénkedvelő grófné

Megfestették a világ kedvenc képeit, majd írtak egy dalt, amit mindenki utál

Köllő Babett találkozott Rembrandttal – megfestettük a Story Gála celebjeit

Millió rózsaszálat vett a festő, s végül nyomorban halt meg

30 éve halt meg Salvador Dalí, az egyetlen szürrealista

Egy otromba gúnyrajz volt a legelső ismert Jézus-ábrázolás

Híres emberek portréit „pötyögi le” a magyar írógépművész

Meghökkentő alkotásokkal próbálják felhívni a figyelmet a Duna és a város kapcsolatának fontosságára

Mégis lesz ARC plakátkiállítás az idén

Kidobásra ítélt ócskaság vagy kortárs művészeti alkotás a videokazetta?

Csodaszép pop-up-könyv készült a budapesti fürdőkről

Vedelő és pipázó majmokon szórakoztak az emberek a 16. században

Ismeretlen Munkácsy-festményt mutatnak be Szegeden

Az évtized tárlata: Monet, Degas és Picasso képeit is megnézhetjük Debrecenben

Meghalt Birkás Ákos képzőművész

„A mi képeinket az idő rendezi” – Tamási Miklóssal, az idén nyolcéves Fortepan alapítójával beszélgettünk

Háromezer tejespohárból rakták ki a fiatalon meghalt festőművész portréját

Anglia legnagyobb művészének képein a nők selyem hálóingben várják az erőszakos halált

Tovább gyűrűzik a balhé Munkácsy festménye körül: mégsem védett a Golgota

Legszívesebben meztelen nimfák képeivel tapétáznánk ki a lakást

Pszichedelikus dekorációnak is tökéletes a századfordulós német medúzapornó

Házi vajból készített klasszicista szobrokat az amerikai gazdasszony
