kiskorú ellen elkövetett szexuális erőszak
Simogatta, fogdosta a gyerekeket egy nős pap Hajdú-Biharban – 12 évet is kaphat
Fabiny Tamás püspök bocsánatot kért a bántalmazott gyermekektől
Szexuálisan molesztálta kiskorú tanítványait a gyulai karateedző – volt, akit előtte leitatott
„A saját anyám azt mondta, apám csak szeret” – hol vannak az anyák, amikor gyereküket szexuálisan bántalmazzák?
Leitatta és szexuálisan bántalmazta kiskorú tanítványait egy gyulai karateedző, egy 13 éves a legfiatalabb áldozata
Megcsókolt és többször is fogdosott egy 14 éves diáklányt az egyházi iskola tanára
A gyerekek hamarabb érnek, ezért korábban kezdhetnek viszonyt egy felnőttel a jog szerint
Kiskorúakat molesztált egy magyar sportedző: „Tönkretette ez az ember a családomat”
13 évet kapott az apa, aki éveken át erőszakolta a saját fiát
Saját testvére is bántalmazta szexuálisan az ötéves kislányt az újpesti gyermekotthonban
5 éves kislányt bántalmazhattak szexuálisan egy újpesti gyermekotthonban
Börtönre ítélték a transznemű nőt, aki teherbe ejtett egy 14 éves lányt
Szilágyi Liliána: „A legrosszabb, amit csinálni lehet egy bántalmazottal, hogy semmissé teszik az érzelmeit”
Vádat emeltek a tízéves fiát szexpartnerrel megajándékozó nő ellen
Pénzbüntetést kapott egy 16 éves lány megerőszakolása miatt Bill Cosby
13 éves kislányt ronthatott meg a Doctor Strange sztárja: Zara Phythian színésznőt szexuális bűncselekménnyel vádolják
Wahorn András: „Elítélem és súlyos bűnnek tartom a pedofíliát”
Alanis Morissette állítja, több férfi megerőszakolta 15 éves korában
Három fiú leitatta és megerőszakolta közös lányismerősét, és ezt videóra is vették
Pedofilellenes törvénycsomag: Nyilvántarthatják a jövőben a pedofil bűnözőket
15 évet kapott a lányait és nevelt fiát éveken át erőszakoló férfi
Másfél éven át bántalmazta szexuálisan a testvéreket két nagybátyjuk Heves megyében
13 évre ítélték a visszaeső pedofil férfit, aki kislányát szexuálisan bántalmazta