nyílt levél
Kedves néni, nincs joga a saját megkeseredését rajtam kitölteni!
Nyílt levél a szülőnek, aki még a játszótérre is autóval hozza a gyerekét
Örökbe akarták fogadni nevelőszülei Milánt, a gyámhivatal mégis más családot keresett
Nyílt levél a felnőtt fiamhoz, akire mindennél büszkébb vagyok
Nyílt levél a boldogtalan énemnek: „Őszintén, túl sokszor vágsz szerencsétlen fejet”
Nyílt levél a férjemnek, aki megjegyzéseket tett a testemre
Nyílt levél a szomszédnak, aki megkeseríti a lakók életét
Nyílt levél minden nőnek: fúrás helyett inkább támogassuk egymást!
Nyílt levél a tesitanárhoz: ne kínozd a gyerekeket!
Nyílt levél a tanárokhoz: tudjuk, hogy nehéz, de kérlek, szeressétek a gyerekeinket!
Nyílt levél a túlsúlyomhoz: szeretném, ha szakítanál velem
Nyílt levél az én csodálatos gyermekemnek: kíváncsian várom, hogy milyen felnőtt lesz belőled
Nyílt levél a türelmetlen barátnak, aki folyton sürgetné az időt
„A kislányom nem akar iskolába járni miattad” – Nyílt levél az osztály bántalmazó gyerekéhez
Nyílt levél a gyerekkori legjobb barátomhoz: „Nem számít a távolság, mindig szeretni foglak”
Nyílt levél a biciklisnek, aki kis híján elütött a zebrán
Nyílt levél az idegennek, aki visszaadta az elvesztett kocsikulcsomat
Nyílt levél a kiközösített gyereknek: hidd el, vége lesz egyszer!
Nyílt levél az eladónak, aki bunkó volt velem
Nyílt levél a fickóhoz, aki a randin kritizálta a súlyomat
Nyílt levél a bunkó menedzsereknek az állásinterjún
Nyílt levél a hároméves gyerekhez: mikor óhajtod kinőni a dackorszakot?
Nyílt szerelmes levél a kövér énemhez: „Várlak a mérleg túlsó felén”