pszichiáter
Álpszichiáterként dolgozott 20 éven át, így bukott le
Erős Antónia a haja miatt járt pszichiáterhez
Vastag Csaba: „A Nagy Duett után három hónapig pszichiáterhez jártam”
Sztrókot kapott Csernus doktor, nem is praktizál már
Hogyan beszéljünk a gyerekekkel a halálról? – Útmutató szülőknek a nehéz beszélgetésekhez
„Fontosabb vagyok nálad” – A késés mögött nem csak időhiány áll
Milliókkal vesztegette volna meg a pszichológust a főorvos egy gyerekmolesztálási ügyben
Orvosi szakvélemény: beszámítható a csomagtartóban holtan talált kisfiú nevelőanyja
„A hajléktalan folyamatos stresszben él, ilyen helyzetben az ember nem tud a saját épülésével foglalkozni” – beszélgetés Dr. Tóth András pszichiáterrel
„A boldog kapcsolat egyik kulcsa a másik önbecsülése” – Interjú dr. Piczkó Katalinnal a párkapcsolati krízisekről
Annyira megbízott a pszichiáterében, hogy hagyta magát kiforgatni a vagyonából
Pszichiáterhiány az országban: van, ahol egy-két nyugdíjas orvos próbál helytállni
A gyerekek mentális egészségét központba állító ismeretterjesztő kampány indult
„Direkt ránk köhögött, és megkérdezte, hogy na mi van, zárva vagytok?” – nehezített pályán a szociális szféra
Túl drága, félnek a megbélyegzéstől – ezért sem kérnek segítséget a magyarok pszichológusoktól és pszichiáterektől
Pszichiáter kezeli a feleségét gyászoló Csocseszt – „Már fel sem ébredt a mélyaltatásból”
Tényleg vidámabbak vagyunk a jó ételtől, de az nem a csoki
„Rég megszűntünk házaspárként működni”- élet kismamaként egy mentálisan beteg férj oldalán
Amikor a nő egyik kezében ecset, a másikban pohár
„Régóta sírtunk és jajgattunk, hogy kik és milyen aljas módon verik át az embereket”
Ünnepekkor sincs menekvés a narcisztikus hálójából
„Több száz ember gondolata van egy pszichológus agyában”
5 egyértelmű jel, hogy terápiára szorulsz